Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-03-01 / 5. szám
60 IRODALMUNK KINCSESTÁRA ILLYÉS GYULA „A költő felébred" Iktassunk ide egy beszélynek beillő részt. „A szerelmesek felébrednek” - címe ez lehetne; vagy még rövidebben: „A költő felébred.” A történet hiteles. Minden mozzanata megtalálható a Koszorú 1884. évfolyamában, a 158. oldalon. Nagy György jegyezte föl Bathó Ignác jászladányi főjegyző szavai után, aki ebben az időben váratlan rokoni látogatást tett - Júlia és Bathóné unokatestvérek voltak - a költő pesti otthonában. Nem a háromszobás Dohány utcai lakásban. A költő Jókaival is összekülönbözött, először Móric nagy szerelme, Laborfalvi Róza miatt, aki ugyan kitűnő színésznő, de gróffal volt viszonya, s így nem való egy ifjú demokratához... Jókai elköltözött a közös lakásból. Akkor még csak a barátság bomlott föl. Az elvközösség a Vörösmarty-ügy kapcsán bomlott fel; Jókai megindult a józan belátás útján, amelyen többé soha meg sem állt. A fiatal pár nem bírta egyedül a házbért, az öreg Petrovicsék is velük voltak, Júlia nem nagy örömére. A Lövész utcába költöztek; itt az öregek szobáján kívül két keskeny kis szobában éltek. Bathó itt kereste fel őket. Reggel hét-nyolc tájban állított be, a konyhában egy tizennégy év körüli kis szolgáló fogadta. Igen, a gazdái már fölkeltek... A beszélgetésre már jött is Júlia, reggeli fehér pongyolában, fején széles hímzésű fodros fejkötővel; arcán, járásán meglátszott, hogy már az ötödik hónapban van. Vezetné rögtön beljebb a vendéget, de a sógornál jókora füles kosár van, tele tojással, vajjal, szalonnával. Fánnika küldte...-Jaj sógor, halkabban. Ha Sándor megtudja, hogy valamit hozott, kidobja az ablakon. Én Részlet Illyés Gyula: Petőfi c. művéből. Petőfi Sándor feltételezett végső nyugvóhelye a Segesvár melletti Fehéregyházán köszönöm szépen, de ő nem fogad el senkitől semmit... - Jó, jó, hát dugd el valahová. Egy kis keskeny szobán át (a megvetetlen ágyról ítélve a háló volt) még az előbbinél is keskenyebb kis szobába mentek. Bathónak feltűnt az egyszerű, csakis a legszükségesebbekkel ellátott két kis szoba; a szerény bútorzat, a régi festésű, kopasz falak szorongatott anyagi helyzetre engedtek következtetni. A költő máris íróasztala előtt ült. Nyúlánk tagjait hosszú reggeli öltöny fedte; az öltöny alapszíne piros volt, rajta sárga és kék virágok.- Hát csak megvagyunk, sógor - felel a kérdezősködésre -, ügygyel-bajjal, zaklatások közt. Mi vagyunk most a polícia. Ha valakinek baja van, csak mihozzánk szalad, hogy beszéljünk a Múzeumnál az érdekében és csillapítsuk a felbőszült népet. A költő abban az időben sokat gyengélkedett. Arca sápadt, beesett volt. A beszéd felhevítette, különösen olyankor, ha a népjogokról, hazáról, szabadságról beszél. Ilyenkor szeme megélénkültén csillogott; beszédét folytonos, gyors kézmozdulatokkal kísérte. A sógor csodálkozik, hogy ilyen állapotban még szónokol.- Hogyne beszélnék, mikor minden ember rám támaszkodik, s azt hiszik, hogy egyedül én meg Vasvári Pali vagyunk hivatva a népet a kitörésektől visszatartani! Miután a közbizalom irántam annyira megnyilvánult, hazám szabadsága pedig a szivemen fekszik, megteszem, ha mindjárt fejem utána vész is. Júlia már előbb kiment a szobából, nyilván a csomag elrendezése végett; most ismét bejött azzal, hogy valami rabbinus akar beszélni a költővel, mégpedig négyszemközt. - Na lásd, sógor, így vagyok én mindig! Már meg ez is háborgat. - Tessék bejönni! - E szavakra, halk kopogás után középtermetű, hosszú fekete sza-' Szendrey Júlia (Barabás Miklós kőrajza 1848-ból)
