Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-03-01 / 5. szám
Kl LATO 29 Az osztrák-magyar múlt kutatója deményezője. Különös volt az öszszetétele: miként került egymás mellé zenész, közgazdász, történész?- Azért hoztam tizenöt kollégát Budapestre, hogy a konferencián felajánljuk azt a hatalmas szellemi tőkét, ami a nemzet rendelkezésére áll. Ne felejtsük, hogy közel kétezer magyar tudós dolgozik Amerika egyetemein és főiskoláin. A táguló „kapun” hogyan hozható be ez a szellemi tőke hazánkba? Ezt beszéltük meg egyetemi oktatókkal, tudományos intézmények vezetőivel, „alternatív” szervek képviselőivel, akik között voltak a Hajnal István Kör, a Tudományos Dolgozók Szabad Szakszervezete, a Nemzetközi Hungarológiai Központ és a Független Jogász Fórum vezetői. A megbeszélt tárgyak között volt a tankönyvrevízió kérdése is. Ennek én voltam az előadója, és az e tárgyban hozott határozatba belefoglaltam azt az elvet, ami a Nyugaton és itthon élő tudósok és intézmények együttműködését szabályozni fogja, és így szól: „Szellemi készleteinket felajánljuk az itthoni kollégákon keresztül nemzetünknek. Abból az itthon élők annyit használnak fel, amennyit kívánnak. Célunk szolgálat, semmi más.”- Végül hadd kérdezzem saját tudományos tevékenységéről.- Három könyvem áll félbehagyva, de az egyiken most keményen dolgozom: ez pedig 1848 hadtörténelme. Remélem, az év végére elkészülök vele.- Mi keltette fő! a kíváncsiságát? Erről a korról is hiányosak lennének ismereteink? Vagy a megközelítési, értelmezési mód lesz más a könyvtárnyi 1848-as szakmunkához képest? Ismereteink 1848-49-ről valóban gazdagok, ám a Nyugat nem ismeri eléggé ezt a tárgyat. Mint minden más könyvünkkel, ezzel az újkori történelmünk egyik legfényesebb szakaszával foglalkozó, angol nyelvű publikációval is az a célom, hogy tényekkel helyesbítsük, igazsággal öregbítsük hírünket a nagyvilágban. BALAZS ISTVÁN FOTÓ: GÁBOR VIKTOR Hogyan lesz egy magyar államvasúti tisztviselőből osztrák történész? Úgy, hogy gondol egy merészet és pályát változtat. Szerencsésebb égtájakon valószínűleg így, de mifelénk többnyire úgy, hogy közbeszól maga a történelem. így esett ez meg Kovács Istvánnal is, akit Fiatal vasúti tisztként - állomásfőnök volt Muraszombaton - az új jugoszláv hatalom 1944-ben kiutasított. Szombathelyen telepedett le, és 1945- ben, hogy figyelmét a bizonytalan, gyötrő valóságról elterelje, „szórakozásból” kezdett történelemmel, pontosabban Görgey tábornok pályafutásával foglalkozni. Ez pedig természetszerűen azzal járt, hogy meg kellett ismerkednie a szabadságharc memoár- és szakirodalmával is. Mint a szombathelyi vasúti igazgatóság főintézője, gyakran jöhetett Budapestre, ahol szabad idejében a könyvtárakat és antikváriumokat bújta. Egyre szakszerűbb módon folytatta a háború után megkezdett történelemkutatást. Közben a vasútnál B listázták, pályamunkás lett, de nem adta fel...-Az 1956-os forradalom alatt mentünk el az országból - emlékszik Kovács István -, mert az addigi éveket nem akartuk még egyszer átélni. Pinkamindszentnél az orosz gyűrűn keresztül szöktünk át Ausztriába: egyik úton a feleségem a kislányommal, mintha tejért menne, én meg a fiammal a másik úton, látszólag szolgálatba igyekezve... Hét évig Uruguayban éltek, de nem bírta az ottani klímát, ezért Ausztriába költöztek. Papírgyári segédmunkás lett a tiroli Wattensben. Szívpanaszai miatt a szokásosnál három évvel korábban mehetett nyugdíjba. És ekkor beiratkozott az innsbrucki egyetemre! Művészettörténetet és történelmet hallgatott, aztán az úgynevezett szenior hallgatók között egyike lett azoknak, akik a doktorátust is megszerezték. Változatlanul az 1848/49-es hazai események iránt érdeklődött, de tanulmányaiban visszatekintett a nagy francia forradalomig. Egyetemi tanulmányai során olykor kritikus helyzetbe került a konzervatív és nacionalista Tirolban, ha a forradalom eltérő osztrák és magyar megítéléséről esett szó.- A professzorok ma már igyekeznek tárgyilagosan szemlélni az egykori eseményeket, de az egyetemen használt tankönyvről ez nem mondható el - állítja a történész és a vizsgáztatás ennek alapján történik. Vannak azonban kérdések - mint például az 1849-es orosz intervenció -, amelyet egyszerűen agyonhallgatnak. Ezenkívül: a közös osztrák-magyar múlt kutatását egyáltalán nem tartják fontosnak. Most én végre megírtam az 1849- es orosz intervenció történetét. Bizonyára sok kérdésben nem értenek egyet osztrák kollégái Kovács Istvánnal, tehetségét, szorgalmát azonban tiszteletben tartják. PUSZTASZERI LÁSZLÓ
