Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)

1990-03-01 / 5. szám

történelmi stúdiumokba fogott. Ez pedig már magával hozott, magas fokú angol nyelvtudást feltételez..- Kaposváron, a Somssich Pál Reál Gimnáziumban egy dr. Kohányi nevű, egykori tengerésztiszt volt az angoltanárunk. Hát az katonai szigorral tartott bennünket, nem lehetett nála nem tanulni. Ötödikben megbuktatott, egész nyáron angolt bifláztam. Attól kezdve feltornáztam magam a jóra, jobb jegyem sohasem volt. Ezt követte az érettségitől - 1930-tól - egy nagy kiesés. A börtönben aztán - ahol mindennap kaphattunk egy könyvet - kezembe került egy angol szótár, amit én a hátralévő négy év alatt elejétől végig bevágtam. Aztán próbáltam angol könyveket is olvasni, de sehogysem ment, a szavak nem álltak össze mondattá, mígnem kaptam egy Bemard Shawszínművet, melynek a rövid tőmondatai révén kezdett az angol íze, szelleme belém csöpögni. Ezután már mondatokat magoltam. Amikor aztán Strasbourgban, az Európa Parlament nagy sajtókonferenciát rendezett, s mi Jónás Pállal a Forradalmi Tanács képviseletében azon megjelentünk, nagy volt a meglepetés, hogy ő franciául, én angolul válaszolunk a kérdésekre, mégpedig fehér ingben, nyakkendősen. A közönség ugyanis géppisztolyos, szakállas alakokat várt. Amerikában egy ideig megmosolyogtak. Nem a kiejtésem miatt, hanem mert lépten-nyomon olyan régies kifejezéseket szedtem elő a szótár-angolomból, amit egy benn-MH-INTERJÚ 27

szülött jó, ha tízévenként egyszer használ.- 1966-ban azonban már elnyerte a Brooklyn College „ Teacher of the Year” díját, és húsz éven át Amerika második legnagyobb egyetemének, a City University of New York doktori fakultásának is hadtörténettanára volt. Igen hamar számos díj, elismerés követte pályáját, s nyilván mindezt nem kissé archaikus angoljának köszönhette-.- Tanári-kutatói működésem irányát egy szomorú felismerés szabta meg. Azt tapasztaltam, hogy abban az irodalomban, amellyel egy történész doktorandus Amerikában találkozik, Kelet-Közép-Európa és benne Magyarország történelme, társadalma jobbára igen hamisan van leírva. Azt mondhatnánk, hogy az első világháború és 1956 közötti időben a magyarokról szóló angol nyelvű történelmet elsősorban ellenségeink írták; barbár, demokráciára nem érett társaságnak mutattak be minket. Meggyőződésemmé vált: mivel a hazai dolgokra, viszonyokra befolyással nem lehetek, hivatásom az kell legyen az emigrációban, hogy hozzájáruljak egy, az angol nyelvű tudományos irodalomban is tükröződő, objektív magyarságkép kialakításához. Az 1956 miatti elismerés és fokozott érdeklődés javuló képet eredményezett ugyan, de ezt alá kellett támasztani. E szándéktól vezettetve indítottam el a „Programme on Society in Change” nevű, azaz a társadalmi változásokkal, mozgásokkal foglalkozó kutatási intézményt.- Hol volt ebben Magyarország?- Ha én azt mondom az egyetemen - bármekkora is a szimpátia -, hogy a magyar társadalom érdekel, arra aligha kapok támogatást. Ha azonban kinyitom a program kapuját az egész világra, arra már igen. Nem is csaptam be a rektoromat, mert rendeztünk konferenciát és könyveket adtunk ki az iráni forradalomról, van kötetünk a zsidó emigrációról, az infláció hatásáról a történelemben. Ugyanakkor kitünte-