Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)

1990-03-01 / 5. szám

Kelet-Közép-Európához köt a sorsunk BESZÉLGETÉS KIRÁLY BÉLA TÖRTÉNÉSZPROFESSZORRAL 26 MH-INTERJU A hajdani vezérkari tiszttel, a háború utáni magyar hadsereg egyik szervezőjével, irányítójával, az 1956-os Nemzetőrség főparancsnokával nemrégiben egy budapesti nemzetközi könyvkiállításon találkoztam. Nyugalmazott egyetemi tanárként érkezett az Egyesült Államokból, hogy az általa alapított és a mai napig vezetett kiadói vállalkozás termékeit bemutassa a szakmai és laikus közönségnek. Életútja 1956-ig tartó szakaszáról számot adott könyveiben, a vele készített interjúk sorában, ezért arra kértem Király Bélát, a folytatást mondja el: hogyan lett katonából történész, egyetemi tanár.-Ha valaki negyvenöt évesen ad teljesen új irányt pályájának, azt általában - miként ön is, hi­szen menekülnie kellett hazájából - kényszerből teszi. Nehezen tu­dom azonban elképzelni, hogy a tanári-történészi hivatás minden előzményt nélkülözött.- Jelentős tanulmányi előz­ménynek tekintem a Hadi Aka­démiát, melyet 1940 őszétől 1942 decemberéig végeztem el, kitün­tetéssel. Ott ugyanis nem csupán stratégiát, magasabb fokú hadi­­technikát, de történelmet, hadtör­ténelmet, alkotmánytörténetet, közjogot is tanultunk, oly dolgo­kat, hogy tudásunkkal megfelel­jünk az államvezetés legfelsőbb régióiban is. Mint vezérkari tiszt, a Honvédelmi Minisztérium szer­vezési osztályának egyik alosz­tályvezetője, pedig azt tapasztal­hattam meg, hogy érzékem van a pedagógiához, a tanításhoz, ugyanis beosztásomnál fogva több esetben tartottam tanfolya­mot, előadásokat. A háború után a hadsereg kiképzési osztályának vezetője lettem, 1950-től pedig az új Hadi Akadémia alapító pa­rancsnoka, s e beosztásaimban sokat és szívesen tanítottam. Az Akadémiáról tartóztattak le, jött az 1956-ig tartó börtön, azután a forradalom, s az életemért való menekülés.- Hogyan fogadták Ameriká­ban?- Nagyfokú lelkiismeret-furda­­lással... Hogy nem segítettek... És ez jó életkezdési esélyt adott mindazoknak, akik komolyan akartak dolgozni, tanulni. Megfi­zették az amerikaiak a belépője­gyünket. Nekem életfogytig járó apanázst ígértek, én ott egy időre politikai emigráns lettem, mint volt élete végéig Nagy Ferenc, Barankovics István, Kovács Imre és mások. Elfogadtam ezt a stá­tust, különösen azért, mert ami­kor az ENSZ-ben a magyar ügy vitája folyt, igen sok időt kellett szentelnünk az adatszolgáltatás­ra, az igazságnak megfelelő dön­tés előmozdítására. Megtettem minden tőlem telhetőt, de tud­tam: az emberiségben van egyfaj­ta cinizmus, a magyar ügy előbb­­utóbb lekerül a napirendről, rö­vid távon semmiképpen nem szü­letik megoldás, hosszú távon pe­dig: a politikai emigrációs élet nem az én kenyerem. Végiggondoltam a múltam, a lehetőségeimet. Az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején Amerikában igen népes korosztá­lyok érték el az egyetemista élet­kort, aminek következtében meg­kétszereződtek az egyetemi tanári állások. Imádtam tanítani, s a le­hetőség íme, tálcán kínálkozott. Rögtön kaphattam volna profesz­­szori katedrát, mert ha katonai vonalon is, de a képzettségem egyetemi fokú volt. Éreztem azonban, hogy ha elismert tanár akarok lenni, amerikai diplomát kell szereznem. Beiratkoztam hát a Columbia Egyetemre, ahol is egy év alatt elvégeztem az egyéb­ként kétéves tanári kurzust, még­pedig olyan jól, hogy azonmód mehettem volna doktori vizsgára. Én azonban inkább ráhúztam még két évet, hogy az addigi hat tanár után meghallgassak még húszat, s csak ezután védtem meg a disszertációmat. Három év alatt értem el az egyetemi nyilvános rendes tanári rangot, bizonyos fokok átugrásával. Köszönhet­tem ezt részben a már említett amerikai lelkiismeret-furdalás­­nak és nagylelkűségnek, de an­nak is, hogy dolgoztam, mint egy kuli...- Miről szólt a doktori disszertá­ció?-Az 1790-95-ös magyar or­szággyűlésről írtam az értekezést, de annyi anyag összejött a kuta­tás során, hogy végül egy könyv is született, Magyarország a ti­zennyolcadik század végén, a fel­világosult abszolutizmus alkonya címmel.- Természetesen az angol címet fordította most magyarra. Ön ki­érkezése után nem sokkal komoly

Next

/
Thumbnails
Contents