Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)

1990-03-01 / 5. szám

PETŐFI ITT ÉS MOST 25

időszak messze legkiemelkedőbb irodalomtörténésze például folyvást a legszigorúbb tárgyilagosságra törekszik a költőről írt hatalmas monográfiájában, de a forradalmi eszményekkel szembeni averzióját nem tudta - meggyőződése folytán nem is akarhatta - leküzdeni, így művének néhány esztétikai ítélete fölöttébb egyoldalúvá vált. Magyarán, az elfogulatlanságnak, a tárgyilagosságnak a világnézeti állásfoglalások terén is van mértéke: ez pedig - s itt nem szabad félnünk a nagy szavaktól - az emberiség haladásának ügye.

E vonatkozásban tehát az értékelheti tárgyszerűen a költő életművét, történelmi küldetésvállalását, aki igenelni képes a benne testet öltött értékeket, a progreszszív ideálokat. S természetesen innen közelítve, Petőfi plebejus érzékenysége, a kiszolgáltatottak iránti cselekvő elkötelezettsége ma is példaadó lehet számunkra. Illyés Gyula sokat emlegetett fordulatával szólva: változatlanul „kínzó örökség”.- Az idők során változott-e a Petőfi Sándorról kialakított képe?- Igen, változott. Több mint másfél évtizede foglalkozom Petőfi költészetével, alakjával. Korábban hajlamos voltam arra,

hogy életútja valamennyi konfliktusában feltétlenül neki adjak igazat, vagyis egy erősen eszményített képet alakítottam ki róla. Ma már belátom, ő sem volt tévedhetetlen: olykor türelmetlenül, egyoldalúan ítélkezett, reményeinek egy része pedig illúziónak bizonyult. Ugyanakkor nem volt fanatikus, időről időre korrigálta tévesnek tűnő elképzeléseit, igyekezett feloldani a várakozásai és a valóság között feszülő ellentmondásokat. Történelmileg törvényszerű, hogy ez nem mindig sikerült. Napjainkban persze, aligha kell tartanunk egy idealizált Petőfi-kép veszélyeitől, torzulásaitól. Ellenkezőleg, művét inkább a közöny fenyegeti, egyegy életrajzi szenzációtól, például a szibériai legenda némely nagyobb visszhangot verő fejleményétől, eltekintve alakja a köztudatban korántsem áll az őt megillető helyen. Ez persze összefügg azzal, hogy az elmúlt időszakban az irodalom általában véve is veszített korábbi kivételes társadalmi tekintélyéből. E folyamat öszszetevőinek elemzése azonban már messzire vezetne.- Mi a véleménye a szibériai Petőfi legendájáról?- Több kollégámmal együtt voltaképp nyitottan, érdeklődéssel - s nem eleve elutasítóan - fogadtuk Morvaiék vállalkozását. Kíváncsian vártam a Megamorvcsapat számtalanszor beharangozott bizonyítékait, s egy-egy cikkben, hozzászólásban a segítés szándékával igyekeztem figyelmeztetni a problémakezelés szakszerűségének mellőzhetetlen kritériumaira: az okmányok, a történeti-filológiai alátámasztás nélkülözhetetlenségére, s arra, hogy a tudományos szempontból kellően meg nem alapozott vállalkozások igen könnyen átcsaphatnak önámításba, kalandor akciózgatásokba. Az idő múlásával egyre inkább azt kellett tapasztalni, hogy a legenda mai hívei - folytatva elődeik hagyományait - a megbízható, az ellenőrizhető érvekkél, bizonyítékokkal, a korábbiakban emlegetett tárgyszerű ismeretekkel meglehetősen hadilábon állnak, de ennek ellenére jó néhányan közülük mind agresszívebben nyilatkozgatnak a tömegkommunikáció legkülönfélébb fórumain.

Az antropológiai vizsgálatok annyit kétségtelenné tettek: az 1989 nyarán elhangzott - mint kiderült: felelőtlen - állításokkal szemben még azt sem lehet tudni, férfi vagy női csontvázról bizonygatták az expedíció munkájában buzgólkodók, hogy az Petőfié. Fűzzük azonban hozzá: az antropológia csak valószínűsíthet a kérdés eldöntésekor. A végső szó a történeti-filológiai bizonyítékoké, a dokumentumoké. Olyan okmányunk, adatunk azonban nincs, melynek alapján feltételezhetnénk, hogy a költő Szibériába került.

Természetesen az életmű megítélése szempontjából nem lehet perdöntő az, hogy hol halt meg a költő. A versek, a történelmi tettek a lényegesek. Ezek jelentőségén a mostani vita - bárhogy alakuljon is - mit sem változtathat. Bárcsak a költeményeit olvasnák annyian, mint amennyien egy-két szibériai álszenzáció iránt érdeklődnek! E vágy ugyanakkor nem fegyverezhet le bennünket: a közvéleményt félrevezető meséket, a Petőfi nevével folytatott felelőtlen játszadozást a továbbiakban is egyértelműen el kell utasítani.

Ebben a házban született Petrovics Sándor Kiskőrösön, 1823. január 1-jén (Pörge Gergely ceruzarajza 1909-ből)