Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-03-01 / 5. szám
20 HAZAI KÖRKÉP Petőfi itt és most Március jelkép. Március idusait össze lehet vetni egymással, évről évre. Vajon mit hoz ez a március, a békés átmenet tavasza? Mit üzennek, mit üzennének az akkori huszonévesek? Ő is csak ember volt Hogyan is látjuk Petőfit 1990 tavaszán? Pontosabban: a tizenévesek, az eszmélő nemzedék miként gondolkodik, vélekedik róla? Ez foglalkoztatott, amikor a budapesti Józsefváros patinás gimnáziumában kerestem a választ. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Gyakorló Iskolájában, a világhíres „Trefort”-ban (vagy régebbi nevén a „Mintában”) Honti Mária igazgatónőt, magyarirodalom-tanárt kértem: segítsen. Találkozzunk növendékeivel egy kis beszélgetésre. Az igazgatói irodába lépve meglepett - kellemesen persze -, hogy a falon Petőfi Sándor egyetlen hiteles képe fogad, az a bizonyos dagerrotípia.- A változásra figyelmeztet - mondja az igazgatónő. - Arra a majd’ harminc évre, amióta Petőfit is tanítom. Mindig a korra, az adott évtizedre jellemző: hogyan vélekedtek és vélekednek a gyerekek Petőfi Sándorról. A hatvanas években az otthonról hozott, hagyományos - kicsit piedesztálra állított, távoli nagyság tisztelete jellemezte az akkori ifjúság Petőfi-képét. Tiz évvel később, a hetvenes évek elejétől megjelent egy olyan tünet, amelyben a politikumnak bizonyos távoltartása - ha nem is elutasítása - mutatkozott. Ekkor sokkal inkább költészetének a magánéleti szférája vált vonzóvá a gyerekek számára. A nyolcvanas évek kezdetétől azt tapasztalom, hogy Petőfit mint összetett egyéniséget próbálják a tizenévesek megérteni. Művészetének nemzeti és politikai vetületei újból fontossá váltak, de úgy, mint egy általa is személyesen kiküzdött magatartásmód. Ily módon most állnak talán legközelebb a hiteles Petőfi-képhez. Eddig jutottunk a beszélgetésben, amikor kopogtat négy fiatal. Harmadikos gimnazisták, akik jó szívvel jelentkeztek: van mondandójuk Petőfiről. Tizenhét évesek. Gyöngyi tanárnőnek készül, angol-magyar szakosnak. Anita még nem tudja: színésznő lesz-e vagy író. A két fiatalember - Krisztián és Feri - még nem döntött, ami a személyes jövőt illeti. MAGYARKÉNT ÉLT Ahogy leülnek, máris elered a szó. Persze, Barguzinról. A rádió, a televízió, az újságok hónapok óta azzal vannak tele: ott halt-e meg vagy sem? S ők ezt az egészet nem értik, mi több: nem is kívánják megérteni. Feri szerint: Ajellem és a halál módja, helye, körülményei egymással nem igazán összefüggő dolgok. Persze, jobban illik Petőfihez egy csatakép, egy csatahalál.- Különben is számtalanszor közel került Petőfi a halálhoz - toldja meg Anita. - És minden halálhelyzet után újra folytatta. Ment tovább, a másik csatába. Ha Szibériába került volna, mondják, akkor sem saját szándékából tette. Odavitték. De nem Van mondandójuk a költőről, de nemcsak róla FOTÓ: GÁBOR VIKTOR
