Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-02-15 / 4. szám
54 MESESZÓ BENEDEK ELEK Az aranypálca Volt egyszer egy öreg király, s annak három fia. A fiúk megegyeztek, hogy elmennek országot-világot látni, de hárman háromfelé. A legidősebb azt mondta, hogy ő megy napnyugatnak, mert ott aranyfák vannak, s azokról ő aranyleveleket szed. A középső azt mondta, hogy ő északnak megy, s onnét drágaköveket hoz. A legkisebb azt mondta, őneki nem kell semmiféle kincs, megy a tengerre, hogy ott lásson, halljon s tanuljon. Hát csakugyan elindult a három fiú háromfelé, a legkisebb tengeren utazott, egy nagy hajón. De már mentek egy esztendeje, még mindig nem értek szárazföldet, az élelmük mind elfogyott, s kis híja volt, hogy éhen haljanak. Egyszer mégis elértek a tenger túlsó partjára, s egy sziklás helyen kikötöttek. Ott a királyfi kiszállott a hajóból, ment, maga sem tudta merre, s addig ment, mendegélt, míg a szörnyű éhségtől s fáradtságtól leroskadott a sziklára, s elaludott. Alszik a királyfi egy napot, kettőt, talán többet is, s egyszer csak érzi, hogy valaki szép gyöngén simogatja az arcát. Fölveti a szemét, s hát egy olyan szép tündérleány áll előtte, hogy a napra lehetett nézni, de arra nem. Kérdi a leány:- Hát te hogy kerülsz ide? Elmondja a királyfi úgy, amint történt.- Na - mondja a tündérleány -, gyere az édesanyámhoz, az talán ad enni neked s az embereidnek is. Hazamennek, s a tündérkirályné - mert az volt a leány anyja - kivesz a ládából egy rózsás keszkenőt, s mondja:- Tündérkendő, parancsolom, étel-ital rajtad álljon! Egyszeriben tele volt a kendő étellel-itallal. Aztán adnak mindenféle enni- s innivalót a királyfinak, hadd vigyen az embereinek is. Megköszöni szépen a tündérkirályné jóságát, elbúcsúzik tőlük, el különösen a leánytól, s mondja neki lelkes szóval:- Visszakerülök én még ide, tündér-királykisasszony, s velem jössz te akkor.- Gyere, gyere - mondotta a tündér-királykisasszony -, veled megyek akkor. S hogy a királyfi el ne felejtse, neki ajándékozta a tündérkendőt. Továbbment a hajón a királyfi, s addig mentek, míg egy szigethez nem értek. Kiment a szigetre, ott a tündérkendőt leterítette, s mondta:- Tündérkendő, parancsolom, étel-ital rajtad álljon. Volt mindjárt étel-ital bőven, s elkezdett falatozni. Amint ott falatozik, odajön egy öregasszony, s kéri könyörögve, hogy adjon neki egy falást Isten nevében. Mondta a királyfi:- Csak üljön le, nénémasszony, egyék-igyék, van itt minden hál’ Istennek. Leül az öregasszony, eszik a sok mindenféle jóból, s egyszerre csak felállt, s hát nem öregaszszony többet, hanem egy szépséges tündér.- Mondja a királyfinak:- Köszönd, hogy ennem adtál, királyfi, mert most ez a kendő nem volna a tied. Nesze, hogy olyan jó voltál hozzám, adok neked egy tarka köpönyeget. Ha ezt a köpönyeget megrázintod, ott, ahol egy zöld darabja esik le, egy gyönyörű szép kert lesz, ahová egy kék darab csík esik, ott egy tó lesz, a fehér darabjából pedig egy nagy palota lesz. De ha összecsapod a kezedet, s azt mondod: „Kert, tó, palota, tűnjetek el, legyetek megint köpönyeg!” - a kert is eltűnik, a tó is, a palota is.
