Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-02-15 / 4. szám
IRODALMUNK KINCSESTÁRA 53 tón csak a lelkit tudnám kisegíteni. Az író a vállába húzta a fejét, úgy élvezte sunyin a csevegést. A tudós azonban a másik lábára állott, s mintha élűiről kezdené az egészet, így szólt:- Nagyon sajnálja-é, hogy leégett a háza?- Hát az úr sajnálná-é, ha csórén hagyná valaki? - kérdezte vissza a székely.- De gondolja meg - magyarázta a tudós -, hogy egy szebb házat építhet, mint amilyen volt! Ebben az esetben is bánja, hogy leégett? A székely kicsire húzta a szemét.- Hát maga bánná-é - mondta -, ha a fejiből kivennék az eszét, s egy tudós emberét tennék helyette oda? Erre a tudós is félreállt. Az író nagy képet öltött, és a székelynek a vállára tette a kezét.- Nézze, atyafi - kezdte. - Én író vagyok, nagyon hathatós szavú és közismert. Nálamnál jobban senki sem szereti a föld népét. Örökösen a maguk ügyét-baját írom, amiért népiesnek is neveznek, de én erre büszke vagyok... Nézze, most éppen egy olyan emberről írok drámát, akinek leégett a háza. Hogy hívják magát? Ijedten kérdezte a székely:-Az Isten megfizeti, mit akar az úr?- Mondom, megírom a maga szomorú esetét.-No, még a kéne éppen! - méltatlankodott a székely. - Hát nem elég, hogy ekkora kárt vallottam, még meg is akarja írni az úr?- De értse meg, atyafi, ez szépen lesz megírva! Nem szégyenére, hanem dicsőségére fog válni... Hogy hívják?- Már aztán az én nevemet nem teszi kárrá az úr! Eddig is becsületben éltem, mindenki tudja... Az író népiesen kezdett beszélni, ámbár nem szeretett:- Menjen el, no! Ne tegye magát, hajja-é! Nézze meg, né: ezt a sok rusnya fekete omladékot is megírom, ezekből a megszenesedett gerendákból pedig rámát csinálok magának, a főhősnek...- Az Isten ne hallgassa meg... - mondta a székely, és szerette volna eldugni valahová a fejét. Az író azonban belékapott a dologba, és tovább beszélt:- Mindent megírok, ami itt van... Megrázó színekkel fogom ecsetelni a földet, a levegőt, a sok szenvedést, a tűz pusztító erejét és a jelenségeket, amik utána következtek. Megírom a szálldosó varjakat is, a csellengő kutyákat és a koromban bóbiskoló cirmost.- No, a jó lesz! - enyhült meg a székely. - A kutyát s a macskát ha megírja, a lesz a legjobb. Azokról aztán akármit írhat az úr. El is vihetne egyet-egyet belőlük, ha valami ládája volna. A politikus nem tudta megállni, hogy ne röhögjön hátul. A tudós megbökte az írót, hogy csak folytassa, mert jól megy.- No, rendben van, atyafi - folytatta is amaz ravaszul. - Nem írok magáról semmit a világon. De akkor feleljen nekem néhány kérdésre.- Nocsak kérdezzen, bennem hiba nem lesz.- Hát aztán maga itt volt-é, amikor égett a háza?- Bár ne lettem volna itt - mondta a székely.- S mit csinált azon idő alatt, amíg az égés tartott?- Magyarót törtem - szólt keserűen a székely.- Hát aztán - ment tovább az író -, meg tudná-é mondani, hogy milyen érzései voltak, amíg égett a háza?- Olyanformák, mint most.- És most mit érez?- Én azt - mondta a székely -, hogy az Isten örökké reá küld valami nyavalyát az emberre. Az író méltatlankodni akart éppen, de akkor rémülten, kormosán és rongyosan egy legényke futott oda.-Édesapám! - mondta lelkendezve. - Mihály keresztapám megbolondult a házhelyen. Mert mosdik a koromban...- Hol van, te? - kérdezte a tudós.- Tova, né: a kéményen túl egy kicsit.-Gyertek, figyeljük meg! - szólt az író, és megindultak. A székely utánuk nézett, néhány pillanatig mozgatta keserű, száraz, kiszikkadt száját, de aztán magához vonta hirtelen a fiát, és így szólott neki:- Pökjél helyettem hamar egyet! RAJZ: KARAKAS ANDRÁS
