Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-02-01 / 3. szám
HAZAI KÖRKÉP 23 A titok Elmentem kutatni a hosszú élet titkát. Előre elárulom a receptjét. A dohányfüstön kívül mást ne szívjunk mellre. Legyünk megelégedettek azzal, amink van, és ne irigykedjünk másokra. Szeressük az embereket, és tegyünk is értük valamit. Fiatal korban nem szabad elherdálni az életet. Dolgozzunk becsületesen, és jó lelkiismerettel hajtsuk álomra a fejünket. Hát kérem, itt a recept, tessék „kiváltani". De ki az, aki „felírta"? Aki mindezt meg is valósította? Először a budapesti Wesselényi utca 73. szám alatt, a Kisiparosok Országos Szervezete, a KIOSZ klubházának dísztermében kerestem, aztán a IX. kerületi Mátyás utca 15. szám alatti villanyszerelő műhelyben kötöttem ki, másnap pedig ugyanebben a kerületben, a Tinódy utca 3. számú ház barátságos kis lakásában kérdezősködtem. Ha jól meggondolom, a lábamat sem kellett volna kitennem a lakásomból, ugyanis a televízió egyik délutáni műsorán is szerepelt a 93 éves Haász Zoltán villanyszerelő. De hát egy riporter kíváncsisága kimeríthetetlen. Olyannyira, hogy utánanézett, mi volt vajon széles e hazában 93 évvel ezelőtt. Hát kérem. Csak néhány adat: megkezdődött a Magyarországi Szociáldemokrata Párt első országos földmunkáskongresszusa Budapesten. A Vámház körúti Nagyvásárcsarnokon kívül még négy vásárcsarnok nyílt meg a fővárosban. Megszűnt a lutri, és helyette megindult az osztálysorsjáték. Sztrájkoltak a kőművesek, a téglagyári és a mezőgazdasági munkások. II. Vilmos német császár Budapestre látogatott. Budán megnyílt a Margit Kórház, Pesten a Magyar Színház. Sachwartz Dávid találmánya, a kormányozható léghajó nagy sikert aratott. Leoncavallo Operaházunkban vezényelte a Bajazzót. Sokan megtapsolták Dohnányi Ernő zongorabemutatóját is. Megjelent Pulszky Ferenc Magyarország archeológiája cimű munkája, és megcsodálták Ferenczy Károly Hegyi beszéd című festményét. S még egy érdekes adat: az Amerikai Egyesült Államokba több mint tizennégyezren vándoroltak ki hazánkból, s ez évben alakult meg az Amerikai Magyar Református Egyesület. Nos, a mi ünnepeltünknek eszébe se jutott kivándorolni, mindig izraelita vallású volt, és az is maradt. Nem dolgozott a mezőgazdaságban, nem értett a téglavetéshez, a kőművesmunkához csak éppen annyit, amennyi a szakmájához szükségeltetett. Soha nem sztrájkolt, világraszóló találmánnyal se dicsekedett, sőt zongoraművészként sem jeleskedett. Az orvosi pályára még csak nem is gondolhatott, festőművészi babérokra sem pályázott és régészeti tanulmányokat se folytatott. Haász Zoltán világéletében villanyszerelő akart lenni. Az ünnepségen Ezt persze csak másnap, a Mátyás utcai műhelyben üldögélve tudtam meg, mert a tiszteletére megrendezett ünnepségen a közelébe se tudtam férkőzni. Amidőn beléptem a KIOSZ zsúfolásig megtelt gyönyörű klubtermébe, botra támaszkodó, hajlott hátú, reszkető férfialakot kerestem, egy kilencvenen túli aggastyánt, de ilyent nem találtam. Láttam viszont egy felettébb jóvágású, sudár termetű, derűs mosolyű, őszes-kopaszodó, idősödő urat, aki a kollégák szorosra vont gyűrűjében szinte érteden arccal álldogált és köszönte a gratulációkat. Mert gratuláció az volt bőven. Aztán az első sorban középre ültetve hallgatta végig az országos, a városi és a IX. kerületi állami, társadalmi intézmények és a szakmai vezetők méltatásait hét évtizedes működésével kapcsolatosan. Csak az ünnepség végén, amikor dr. Horváth Ferenc iparügyi miniszter átnyújtotta a szokatlanul magas kitüntetést, a Csillagrendet, egy icipicit reszketett Zoli
