Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-11-15 / 22. szám
28 A HATÁR TÚLOLDALÁN UIKOAA 3A CPEAKbE bCMEPEHO 0EPA30BAH)E H BACH UTAM „MOMHHAO UJAPAHOBMü' ca nomyHOM OAroBOPHOiimy MOMCILO SARANOVIC KÖZÉPFOKÚ SZAKIRÁNYÉI OKTATÁSI ÉS NEVELÉSI ISKOLA TELJES FELELŐSÉGGEL BECSE A tábla a kapu alatt kétnyelvű, de az előcsarnok faliújságjai már csak egy nyelven íródtak megkövetelni. „A ló másik oldala” - ahogyan idehaza mondanánk. A megoldás, azt hiszem, másutt keresendő. Nem középiskolás fokon Nem véletlen, hogy mennyire összecsengett az, amit Szűcs Antaltól, egy falusi iskola igazgatójától és Marjanovics Lászlótól, a szabadkai pedagógiai intézet munkatársától hallottam. Mindketten azon töprengték, hogy vajon miért nem tudják a magyar gyerekek 8, illetve 12 esztendő alatt jól elsajátítani az iskolai környezetnyelv órán a szerb nyelvet. Kicsiny az igyekezet, vagy alacsony az óraszám? Esetleg rossz az oktatás módszere? Nem tudom. Az ottani szakemberek is vitáznak a dolgon. Kétségtelen azonban, hogy a tanügyi tanácsosnak igaza van:- Egykor, ha beiratkozott valaki az egyetemre, feltételezték róla, hogy az általános és középiskolában megszerezte a továbbtanuláshoz elengedhetetlenül szükséges alapokat, az általános műveltséget, az idegen nyelveket is beleértve. Érdekes módon, a Jugoszláviában tanuló arab vagy néger hallgatók fél-egy év alatt megtanulják annyira a szerbhorvátot, hogy megértsék az előadásokat. Miért nem képesek erre a mieink, akik pedig végig ebben a nyelvi környezetben éltek és élnek?! A magyar kisebbség anyanyelvi egyetemi képzésére van még egy lehetőség, legalábbis elméletileg van: Magyarországon tanulni. Ágoston András elsősorban a tanárjelöltekre gondol, Hódi Sándor, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének egyik alelnöke azonban, a közelmúltra emlékezve, kiterjedtebb képzést szeretne:- Tíz éve még a magyarországi egyetemek nyitva álltak a vajdasági magyarság előtt. Neki is lódult akkor több száz fiatal, és ha csak egy részük tért is haza, az értelmiségi utánpótlás biztosítva volt. Ezt a lehetőséget azóta elvágták, mégpedig nemzetközi egyezménnyel. Aláírták itt is, ott is. Itt pedig nincsenek magyar nyelvű egyetemek, főiskolák. Tehát: patthelyzet. Vagy talán inkább matthelyzet? Ezen azután vitatkoztunk egy darabig. Hogy melyik a jobb megoldás. A diplomások, akikkel beszéltem, kivétel nélkül állítják: az első két év igen nehéz szerbhorvátul, de a harmadik évben már nincs hátrányos helyzetben a magyar anyanyelvű hallgató. Sőt, mivel időközben valódi kétnyelvűvé vált, a tanulásban is, az elhelyezkedésnél is előnyben ván. Esztendeje ismertem meg az eszéki Vasutas Szálló igazgatóját, azóta is sokszor gondolok rá. Az eredeti szakmája: építészmérnök, s e minőségében fel is húzott vagy húsz hotelépületet. Miután azonban déli szomszédunkban akkoriban leálltak egy időre a szállodák építésével, ismerősöm úgy döntött, hogy elfoglalja az utolsónak emelt épület egyik szobáját, az igazgatóit. Megtehette, hiszen nem magyar egyetemre járt, kénytelen-kelletlen megtanulta a szerbhorvátot, méghozzá úgy, mint az anyanyelvét, s ezzel előnyt szerzett a többi pályázóval szemben, mert tökéletes kétnyelvűvé lett. De nem azon vitáztam dr. Hódi Sándorral, Ágoston Andrással és a többiekkel - sokan voltak! -, akik a magyarországi egyetemi képzésben látták a megoldást, hogy vannak-e vagy nincsenek a jugoszláviai szakemberképzésnek bizonyos előnyei a magyarság számára, hanem azon, hogy a mi itthoni egyetemi rendszerünk - amíg a jelenlegi szisztéma meg nem változik - elbírná-e ezt a teherpróbát. Eszembe jutottak ugyanis a „keretszámok”, a „felvételi küszöbök”, a két-háromnégyszeres túljelentkezések, meg az, hogy a jelenlegi oktatógárda létszáma, a szűkös és elavult épületek, az oktatási eszközök, felszerelések katasztrofális hiánya következtében hogyan bírnák felsőoktatási intézményeink a környező országokból - és nem csak a Vajdaságból! - ide özönlő aspiránsok rohamát. És mit szólnának azok a hazaiak, akik a jelenleginél is nagyobb számban szorulnának ki egyetemeinkről? Igaz viszont, hogy most is tanulnak külföldiek - főleg a harmadik világból való diákok - egyetemeinken. Helyettük valóban inkább azoknak kellene előnyt biztosítani, akik a magyar kisebbségek fennmaradását, anyanyelvi oktatását segítik majd, ha kézhez kapják-kapnák a diplomát. írni, olvasni nem elég Nemzetiségi vidéken a pedagógus, misszionárius szinte. Nem csak írást, olvasást, földrajzot
