Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-11-15 / 22. szám
SEGÍTSÉG! ELTŰNNEK AZ ISKOLÁBÓL A GYEREKEK! 29 vagy történelmet tanít, s nem is csupán az anyanyelvet. A Vajdaságban jó néhány művelődési egyesület működik, s legtöbbje az iskolában gyökeredzik. Példaként álljon itt csupán egy, a szilágyi József Attila Művelődési Egyesület- Elnöke, Burján István pedagógus sorjázta az utóbbi hetek programját: színházlátogatás Pécsett, irodalmi est, a Gyöngyösbokréta táncegyüttes fellépése... Azt Báthori Katalintól tudtam meg, hogy a színjátszók, az irodalmi szakkörösök, a gyöngyösbokrétások már rég nem általános iskolai tanulók, de „beoltva” igenis ott lettek. Báthori Katalin egyébként ötéves kora óta néptáncos, s tizenöt esztendős korától vezet-oktat tánccsoportokat. Tanítónő, elsős osztálya van, a táncfoglalkozásokat is velük kezdi, majd folytatja az iskolában, s túl az iskolán, ugyancsak velük. A szilágyi iskolának 87 tanulója van, közülük 54 a táncos.- A tánc nyitottá tesz - vallja - „a kultúra mindenese”, ahogyan szerte a környéken Báthori Katalint nevezik. - Ez a fő-fő jó benne. Aki az iskolában tár al vagy színjátszással foglalkr ágpedig nem muszájból .mem önként-örömmel, annak már itt megteremtődik a társasága, baráti köre, szórakozása. Ez a baráti kör és ez a hobbi általában túléli az iskoláskort. Beszámolhatok azonban ellenpéldáról is. Ahol sorvadásnak indul az iskola, ott vele fogyatkozik a művelődési egyesület is. Povazsán László, a zombori Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke indokolta így, miért csak harminc tagja van az egyesületnek, s miért csak két csoport - a bélyeggyűjtők és a színjátszók - maradt meg a sokból. A könyvtárnak gyenge a forgalma, az öt településről összeverbuvált színjátszó együttes meg csak ősztől kora tavaszig működik. Pedig van az egyesületnek állandó helyisége, de minek, ha csak hétköznaponként, s akkor is délelőtt tíztől tizenkettőig tart nyitva. Kétségtelen: az iskola alapozza meg az irodalom, a muzsika, a tánc szeretetét. De valószínű az is, hogy a zárt közösségek, a kisebb falvak az ideális terepei a művelődési egyesületeknek. Pusztai Lajos, a doroszlói Móricz Zsigmond Művelődési Egyesület elnöke állította:- Ha valaki meghallja a falum nevét, és eszébe jut róla valami, az csakis a Gyöngyösbokréta táncegyüttes lehet. És nem csak a Vajdaságban. Ez a csoport még az Egyesült Államok és Kanada magyarságának a körében is ismert! A csoportot, illetve csoportokat, mert három is van belőlük, egy óvodás, egy iskolai és egy ifjúsági, természetesen pedagógusok - Gellért Veronika és Gellért Zoltán - vezetik. Iskolai eredetű egyébként az egyik zenekar, mert Doroszlón zenekarból szintén három található. Az egyik, a veteránoké, csak lakodalmas zenét játszik, főleg népdalfeldolgozásokat. A másik egy népes fúvószenekar, a harmadik pedig a már említett ifjúsági, Szilágyiból és Doroszlóból való tagokkal. Ők szolgáltatják a modern tánczenét.- Nem hiszem, hogy akad még egy falu, ahol ennyi muzsikálni tudó lakos él, mint nálunk - mondta rátartian, s okkal büszkén Pusztai Lajos. Pedig valójában nem is a zenészekre büszke ő igazán, hanem a két éve általa alapított íro-m becenevű irodalmi és képzőművészeti szakosztályra. Ennek ugyanis ő maga az alapítója, elnöke és egyik prominens tagja is. Vannak vagy tízen, írogató, rajzolgató, de főként irodalmat és képzőművészetet kedvelő tagjai. Volt már öt önálló irodalmi estjük, megnyitottak már jó néhány képzőművészeti kiállítást. És az idevalók közül ötven-hatvanan nemcsak rendszeres közönségül szegődtek az irodalmi estekhez és tárlatokhoz, hanem képvásárlóként is jelentkeznek. El nem tudtam gondolni, hogy egy mérnökember, aki ráadásul nem is odahaza dolgozik, hanem naponta ingázik Zomborba és vissza Doroszlóra, miért vállalja egy művelődési egyesület nem kis gonddal, elfoglaltsággal járó vezetését. Amikor faggatni kezdem, Pusztai Lajos töprengés nélkül válaszol:- Meg akartam mutatni, mi mindent lehet egy ilyen kis faluban is csinálni. Gondoltam: meglököm a hintát, azután szép óvatosan elhúzódom.- És úgy érzi, sikerült?- Elhúzódni nem. Rám szakadt szinte minden, és most már nem tudok, de nem is akarok kilépni alóla. GARAMI LÁSZLÓ
