Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)

1990-11-15 / 22. szám

A HATAR TÚLOLDALÁN 27 1 'B B SBB 1“ r!i A becsei kétnyelvű középiskola talán még többen vannak, akik úgy vélekednek, mint Pintér Já­nos zombori tanügyi tanácsos:- Szerintem nem az a gond, hogy lesz-e elegendő magyar gimnáziumi tagozat, hanem az, hogy akad-e elegendő tanuló, aki magyar osztályba kíván járni.- Azt a kilenc gimnáziumot, amit kaptunk, meg is kellene töl­teni - hallottam Hódi Sándortól, a VMDK alelnökétől Adán. - Ehhez pedig meg kell változtatni az emberek gondolkodását. A vajdasági magyarok ugyanis el­hitték, hogy anyanyelvükön lehe­tetlen az előrehaladás, hogy csak úgy juthatnak valamire, ha beol­vadnak. (át félnyelvűség A szilágyi iskolában láttam egy fiút. Szünet volt éppen, a nebu­lók összevissza rohangáltak, csak ez a srác támasztotta hátával az ajtót, szeme csillogott, a szája a füléig ért, s én gyorsan csináltam róla egy fotót. O lesz - gondol­tam - az anyanyelvi oktatás „rek­lámja” majd a riportban. Aztán megkérdeztem a nevét, nem is egyszer, hanem ötször is, míg le tudtam írni helyesen: Gyánity Lyubomir. A kivétel. Aki csupán heti három órában - a környezet­nyelv órán - tanul anyanyelvén, szerbül. Báthori Katalin tanitónő, látva meglepődésemet, elmondott egy történetet:- Egyszer, néhány éve már en­nek, kijöttek hozzánk Apatinból, hogy megnézzék: nem kényszerít­­jük-e valahogyan, valamilyen eszközzel a szerb gyerekeket ide, a magyar iskolába. A szülőket is megkérdezték, persze, mi a hely­zet. Egy bosnyák asszony így vá­laszolt nekik: „Hogy miért adtam be a gyerekemet a magyar iskolá­ba? Hát csak azért, mert itt nem egy, hanem három nyelven lesz írástudó, magyarul, németül és szerbül. Méghozzá anélkül, hogy ezért utazgatnia kellene.” A magyar szülők viszont éppen attól tartanak, hogy a magyar ál­talános és középiskola elvégzése után egynyelvű marad a gyerek, s mondták, amit Hódi Sándor pszi­chológustól korábbi cikkemben már idéztem: mi lesz majd ké­sőbb, az egyetemen vagy a mun­kahelyen, ahol lehetséges, hogy a boldogulás feltétele nem annyira az anyanyelv, mint a heti három, majd később csak két órában ta­nult környezetnyelv - azaz a szerbhorvát - ismerete és anya­nyelvi szinten való használata. Ismerek azonban olyan vajda­ságit is, aki ellenkezőképpen ér­vel, és azt hiszem, neki van igaza:- Ha nem magyar iskolába ad­ják a gyereket, nem lesz anya­nyelve. Két nyelven beszél ugyan, de egyiken sem helyesen, és egyiken sem tud majd gondol­kodni! Ahogyan most visszaemlék­­szem vajdasági találkozásaimra, valóban sok olyan magyarral be­szélgettem, aki törve vagy leg­alábbis akcentussal beszélte nyel­vünket. Egy iskola - méghozzá magyar tagozattal is rendelkező középiskola - igazgatója például. Föltételezem azonban, hogy a szerbet sem tudja hiba nélkül. Nem kétnyelvű tehát, inkább két félnyelvű. Persze, itt, Szerbiában - általában más nyelvű környe­zetben - az egynyelvűség sem üd­vözítő. Olvastam ugyan valame­lyik vajdasági magyar lapban, hogy a többségi nemzet tagjai igazán törekedhetnének a kisebb­ségi nyelv (nyelvek) elsajátításá­ra, ezt azonban ostobaság lenne akárcsak igényelni is, hát még

Next

/
Thumbnails
Contents