Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)

1990-11-01 / 21. szám

MÚLTUNK, TÖRTÉNELMÜNK 59

roly után másodszülött gyermeke, Mária Terézia lépett az örökös tartományok és Magyarország trónjára.

Különös gondot okozott a trónörökös főhercegnő férjének kiválasztása, ugyanis a spanyol örökösödési háborút lezáró békeszerződésben foglaltak szerint a férj révén jelentősebb állam nem egyesülhetett a Habsburg-birodalommal. Mivel pedig a franciák által bekebelezett Lotharingia helyett az itáliai Modenával kárpótolt Lotharingiai Ferenc - a törökverő hős unokája - nem bizonyult ilyen „veszedelmes” személynek, Mária Terézia mély szerelmi házasságot köthetett a nála kilenc évvel idősebb, délceg fiatalemberrel.

Károly császár leánya trónutódlását - hosszas diplomáciai egyezkedések árán - elfogadtatta ugyan a helyzet alakulását sanda irigységgel szemlélő európai hatalmakkal, de mint kiderült, később mi sem tartotta vissza őket a szerződésszegéstől.

Érthetetlen, hogy az egyébként előrelátó VI. Károly, a trón biztosítása mellett, miért nem gondoskodott leányának az uralkodásra való felkészítéséről is. Mária Terézia a család nőtagjainak kijáró gondos nevelést kapta, de tanulmányai nem terjedtek ki az államélet és a kormányzás ismereteire. Kijelölt trónörökösként - mint egyik életrajzírója találóan megállapította - a korona árnyékában élt, anélkül, hogy apja életében a legcsekélyebb kapcsolatba kerülhetett volna az uralkodással. Ezért a császár halálakor meglehetősen nehéz helyzetbe került. Emlékirataiban erről a következőket írja: „Akkortájt az igen nagy kiterjedésű és eltérő országok kormányzására annál kevésbé rendelkeztem a szükséges tapasztalatokkal és ismeretekkel, mivel atyámuramnak sohasem tetszett, hogy engem akár a kül-, akár a belügyek intézésébe bevonjon, vagy arról tájékoztasson. Nem volt tapasztalatom a tanácsosok kiválasztásában, s ehhez járult még természetesen félénkségem és szégyenlősségem, ami igen megne-Emléklap Mária Terézia magyar királynővé koronázása alkalmából

hezítette a szükséges tanácsok és értesülések mérlegelését... Azt hiszem, senki nem mond ellent annak, hogy aligha lehetne még példát találni arra, hogy egy koronás uralkodó nehezebb és baljósabb körülmények között vette volna kézbe kormányát.”

Az államszervezet és a hadsereg irányítása korszerűtlen, vezetői elaggottak, érzéketlenek a változások iránt, így a nagy és adottságait tekintve gazdag birodalom bevételei mélyen alatta maradtak a lehetőségeknek, valamint a 15 milliós népességből csak nagy üggyel-bajjal tudtak kiállítani egy 150 ezer fős hadsereget. A zömmel magánezredekből álló ármádia vezénylete nem volt egységes, és a nagy törökverők, Savoyai Eugen és Lotharingiai Károly halála óta egyetlen tábornok sem akadt, aki hadvezérként is megállta volna a helyét.

A királynő férje, az 1745-ben német-római császárrá koronázott Lotharingiai Ferenc sem örökölte nagyatyja katonai erényeit, sőt a politikában sem mutatott érdemleges tehetséget. Egyedül a gazdaság és a pénzügyek terén tűnt volna sikeresnek, ha amúgy gyengéden szerető hitvese nagyon határozottan távol nem tartja őt az államélet minden területétől. A bájos ifjú királynőben rendíthetetlenül kemény férfilélek lakozott, ami előtt még legnagyobb ellenfele, a női nemet nem kedvelő II. Frigyes, porosz király is tisztelettel adózott.

A Mária Terézia trónra lépésekor felgyülemlett baljós körülményeket tetézte a külhatalmak - mindenekelőtt Franciaország és Poroszország - erőszakos fellépése; a királynő trónra jutásának kifogásával valójában a Habsburg-birodalom felosztására törekedtek. Az 1740. december 16-án II. Frigyes által kirobbantott osztrák örökösödési háború nyolc éve rendkívüli erőfeszítések elé állította a birodalmat, de Mária Teréziának sikerült megvédenie örökségét, illetve annak túlnyomó részét. Kizárólag az értékes Szilézia került végérvényesen porosz fennhatóság alá. Viszszaszerzése az 1756 és 1763 között lezajlott hétéves háború során sem sikerült.