Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-11-01 / 21. szám
20 A HATÁR TÚLOLDALÁN Útszéli kereszt Sándoregyházán pe közösségünk életében? Egyrészt, hogy nemzetőrök legyenek, másrészt „avantgárd”-ok. A régire támaszkodva igyekezzenek újat alkotni. Hertelendyfalváról, Székelykevéről, Sándoregyházáról a hatvanas évek óta ezrek vándoroltak ki, munkalehetőséget keresve. Főként a fiatalok keltek útra. Torontóban, Melbourne-ben, Új- Zélandban, Svédországban, Németországban, Svájcban, s még Isten tudja hol, megkapaszkodtak, segítik anyagilag is az itthonmaradottakat. Távozásuk azonban veszélybe sodorta a magyarság további létét. Sándoregyháza plébániáján csupa idős ember gyűlik össze fogadásunkra. A plébános úr három másik faluja valamelyikében szolgál. Forrai Péter bácsi megdöbbentő mondatai szíven ütnek bennünket:- Harminchétén voltunk regruták, csak ketten maradtunk. A többiek külföldre mentek, és többségük meghalt. A honvágy megölte őket. A lányom is olyan sovány, szinte elszáradt már a sok sóhajtozásban. Most várjuk a lányunkat és a vejünket Svédországból.- Unokái vannak? - kérdezem Csermák István bácsit. Világoskék szemét elfutja a könny, szája sírásra görbül. Alig suttogja:- Én még a fiú unokámmal nem váltottam egy szót se, nem tud se magyarul, se szerbül... Hertelendyfalván a katolikusok kezdettől fogva kevesen voltak. Kicsi, székely varrottasokkal díszített imaházukban csak minden második vasárnap misézik a sándoregyházi pap. Máskor Máté Andrásné tartja a pap nélküli istentiszteleteket.- Elképzelhető-e, hogy kikerül a falubeliekből egy pap?- Nem hiszem, hogy a mostani fiatalokból valaki a papi hivatást választaná. Az elmúlt negyven év alatt az ifjúság nagyon elfordult a templomtól. Az idén is csak egy elsőáldozó volt. A falu közepén két szembe néző templom. Református és evangélikus. Halász Béla református lelkész mindössze két és fél esztendeje került a hertelendyfalvi gyülekezethez.- Kik voltak az Ön elődei?- Tomka Károly tiszteletes, aki kihozta az andrásfalvi székelyeket ide az új hazába. Őt követte a fia, őt is Károlynak hívták. Szegényt 1944-ben elhurcolták és kivégezték a partizánok. A gyülekezet idősebb tagjai még most is fájó szívvel emlékeznek rá. 47-ben Kocsis Antal tiszteletes került ide, és negyven évig ittmaradt. Innen ment nyugdíjba. Számomra bátorító, hogy ilyen gyülekezetben élhetek. A székely magyaroknak van nemzeti öntudatuk. Itt, Belgrádtól húsz kilométerre száz éven át megtartották az anyanyelvűket, megtartották a hitüket. Él a magyar szó, él a református hitvallás. Isten kegyelméből telepítették ide őket, s Isten kegyelme az, ami meg fogja tartani ezt a közösséget. Ezért imádkozunk, ezért dolgozunk. KÓKA ROZÁLIA
