Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)

1990-11-01 / 21. szám

SKRÓNIKA

tot terhelő körülmény, hogy eddig egyoldalúan függtünk a Szovjetuniótól, politikailag, katonailag és gazdaságilag is. Ezen változtatni kell, mivel ma még például Magyarország energiaellátásában teljes mértékben ide kapcsolódik. Szerencsére e tekintetben is van mód az orientációváltásra és a függés csökkentésére. Ugyanakkor, ha a Szovjetunió gazdaságilag kissé megerősödne, és képes lenne fizetni exportálható termékeinkért, akkor a kapcsolat alaposan felértékelődne. Reméljük, hogy a Szovjetunió, vagy a helyén létrejövő föderáció, konföderáció fontos szállító- és felvevőpiac lesz, de ehhez annak a gazdaságnak működnie kell. Nagyon remélem továbbá, hogy a velünk szomszédos ukrán tagköztársaságban a reálpolitikus, európai tendencia fog felerősödni. Ezért nagyon kívánatos, hogy az ukránokkal úgy tudjunk megegyezni, hogy közben tiszteletben tartják a magyar kisebbség jogait, sőt példát is mutatnak ebben másoknak.

„Egyeztetés" és nemzeti érdek?

I- Az elmondottak is azt látszanak aláhúzni, hogy a jövőben lényegesen változnak Magyarország külpolitikai prioritásai.- A kérdést gyakran úgy teszik fel, hogy az új, demokratikus magyar kormány folytatja-e elődei külpolitikáját, vagy ahogy politikai ellenfeleink előszeretettel állítják, a magyar külpolitika talán nem követett el annyi hibát, mint általában a kormány, de valójában abból él, amit elődei termeltek. Én ezzel erőteljesen vitába szállók. Magyarország külpolitikája - még a hatvanas évek végétől is, amikor a szomszédokhoz képest mi számítottunk a „legvidámabb barakknak” - úgynevezett „egyeztetett” külpolitika volt, vagyis a Szovjetuniónak szolgai módon alárendelődött. A Kádár-rendszer felvilágosultabb képviselői külföldiekkel folytatott magánbeszélgetésekben ezt úgy próbálták magyarázni, hogy a külpolitikai lojalitással vásároltuk meg nagyobb belpolitikai mozgásterünket. Ugyanakkor a Magyar Népköztársaság olyan döntésekhez is csatlakozott, amelyek nemzeti érdekeinkkel ellentétesek voltak. Ilyen volt például az 1968-as csehszlovákiai bevonulás, a lengyel Szolidaritás elleni propagandahadjárat, vagy a diplomáciai kapcsolat megszakítása Izraellel.

Továbbá a magyar kormányzat a szomszédos országokban élő magyar kisebbségek kérdésében is rendkívül passzív maradt, és még a színfalak mögött sem próbált valamit tenni az érdekükben. Legfeljebb az utóbbi években történt némi javulás e területen, de az elmúlt negyven év egészét tekintve a magyar kisebbségek megtagadása volt a jellemző. A változás e téren egészen hirtelen, 1988 januárjában kezdődött, amikor az MSZMP két vezető munkatársa, Tabajdi Csaba és Szokai Imre egy újságcikkben, valamint az ismert politikus/ Szűrös Mátyás több nyilatkozatában a korábbival ellentétes álláspontot fejtett ki.

Vissza az ezeréves útra

A magyar külpolitika a kisebbségi kérdésben és a Nyugat felé nyitásban tehát ettől az időponttól változott, ami nem igazán egyszerűen jobb belátásból fakadt, hanem akkor már Magyarországon felerősödött az ellenzék, és a közhangulat is változásokat követelt. Tehát, ami jó volt a magyar külpolitikában az elmúlt két évben,

az a lappangó ellenzéki nyomásra történt, ami persze nem kisebbíti a tettek jelentőségét. Visszatérve a folytonosság kérdéséhez, nem arról van szó, hogy a jelenlegi kormány folytatja-e elődje külpolitikáját, hanem arról, hogy az általunk képviselt ellenzéki álláspontot az utóbbi két évben a kommunista kormányok fokozatosan magukévá tették.

I- Ez mintha azt támasztaná alá, hogy az utóbbi két évhez képest a külpolitikában nincs változás. így volna?- Először is, ez a kormány a Nyugat előtt nagyobb hitellel rendelkezik, mint elődei. Ugyanis mind irányvonala, mind személyi összetétele révén, hitelesebben képviselheti az új orientációt. Magyarország vissza akar térni arra az útra, amelyet elődei ezer évvel ezelőtt tudatosan választottak. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a visszatérést egyedül akarjuk végrehajtani, mert tudjuk, hogy milyen korlátái vannak az orientációváltásnak. Lehet, hogy számunkra kívánatosabb lenne, ha Magyarország egyedül lépne át a szabad, prosperáló világba, de mi ezt nem kívánjuk. Mint ahogy az elmúlt nyáron és ősszel sem kívántuk, hogy a vasfüggöny egyszerűen áttevődjék a magyar-osztrák határról északi és keleti határainkra, a várható gazdasági fejlődés megálljon az országhatároknál, és abból kirekesztődjenek kelet-közép-európai szomszédaink.

Értékelve bár az utóbbi évek reformkommunista vagy szocialista politikusainak lépéseit, mégis azt kell mondanunk, hogy valóságos nyugati orientációt csak nyugati szellemi indíttatású emberek tudnak hitelesen végrehajtani. Mint keresztény morálon felnőtt ember, örömmel látom sokak változását, és ennek őszinteségét sem vonom kétségbe, mégis fontosnak tartom, hogy ebben a térségben a magyar kormány az egyetlen, amelynek nincs olyan tagja, aki korábban tagja lett volna a kommunista pártnak. Tehát a jelenleg folyó külpolitikai orientációváltást személyek is hitelesíthetik.

Európa és Amerika- Az orientáció- váltás azt is jelenti, hogy Magyarország a Varsói Szerződésből való kilépése után egy másik szövetségi rendszer tagja kíván lenni, mint ahogy ezt Horn külügyminiszter korábban felvetette?- Ezt azért sem volna célszerű megkísérelni, mert a Szovjetunió egy NATO felé tartó Magyarországot aligha fogadna el, de a NATO sem kívánná belépésünket. Földrajzi helyzetünkre figyelemmel, mi nem egy másik szövetségi rendszerbe kívánunk belépni, hanem - mint a miniszterelnök a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének ez év július 7-én tartott értekezletén kijelentette - mi a Varsói Szerződésből kilépve, egész Európa szövetségesei akarunk lenni. Magyarország nagy súlyt helyez az európai egységfolyamatra, továbbá arra, hogy minél több fontos nemzetközi egyezmény tagjává váljunk. Minden reményünk megvan rá, hogy Magyarország elsőként lépjen a volt szocialista országok közül az Európa Tanács tagjainak sorába. Éppígy célunk az Európai Gazdasági Közösségbe való belépés, és ígéretünk van arra, hogy már 1992-től külön társulási szerződést köthetünk a közösséggel.