Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)

1990-10-15 / 20. szám

IRODALMUNK KINCSESTÁRA 57

nak, mint aki roppantul meg van elégedve a világgal.

Néma undorral fixíroztuk egymást negyedórán keresztül. Az ő szája sarkában a gyufa, az enyémben a cigaretta. Érzéseim a végletek közt hányódtak. Az egyik pillanatban közel jártam hozzá, hogy torkon ragadom, s erővel elveszem a gyufáját. Micsoda remek filmötlet lenne egy ádáz verekedés ebben a szűk ketrecben. Bizonyosan leszakadna a lift, mind a ketten halálra zúzódnának a mélységben.

Ellenfelem arcán is élénk kedélyhullámzást láttam. De ő könnyebb járatú lélek volt. Megtört. Meggyújtott egy gyufát, és a barátságos kis lángocskát szó nélkül a cigarettám elé tartotta.

Rágyújtottam, kifújtam az orromon a füstöt. Majd némán eléje tartottam a caporalos csomagot.

Vett egyet. De nem köszönte meg. Nem is vártam. Csak a diplomáciai érintkezést vettük föl a szükség parancsa folytán, de érzelmileg még nem találkoztunk.

Némán cigarettáztunk egy darab ideig. Hanem mert a füst a legjóságosabb békevarázsló, egyre szelídebben néztünk egymásra.

Ismert folyamat, ahogy a bor megecetesedik. Itt fordított dolog történt. A bennünk lévő ecet kezdett egyre édesedni attól a bizonyos isteni kémiától, amely az embert végül is mindig megmenti.

Megszólaltam:- Fáradt vagy?- Fáradt!- A fene egye meg ezeket a párizsi lifteket, olyan kicsik, mint a koporsó. Itt csak egy ülőke van. Ülj le rá. Hiszen már egy órája ácsorgunk!- Ülj le te!-Te ülj le!

Jólesett hallani egymás hangját. Mielőtt összevesztünk volna, pajtások voltunk. Diákkorunk jutott eszünkbe.-Tudod mit? Ülj le, majd én az öledbe ülök!- Majd én ülök a tiédbe!- Akarod, hogy lehúzzuk? Feldobom ezt az ötfrankost. Ha írás, te leszel felül, ha fej, te ülsz le!

Nevettünk, játszottunk.

Végül is én ültem le, ellenségem az ölembe telepedett. Jólesett nagyon, igazán fáradtak voltunk az álldogálástóí.- Nyomlak?- Nyomjál nyugodtan!-Szervusz, édes öregem! -mondta a társam. Hangja nagyon melegen csengett. Még a nyakamat is átkarolta, és megcsókolt, hogy pecsétet tegyen a fegyverszünetre. Én pedig visszaöleltem és visszacsókoltam, nagyot cuppantottunk egymáson.

Ha a patron véletlenül meglát bennünket, bizonyosan nagyot nézett és nagyot röhögött volna. Furcsa látvány, két nyolcvankilós férfi, aki egymás ölében ül és csókolózik. Pedig csak békét kötöttünk, harmincesztendős háborús ciklusunk után.

RAJZ: KARAKAS ANDRÁS