Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)

1990-10-15 / 20. szám

56 IRODALMUNK KINCSESTÁRA

HUNYADY SÁNDOR

A lift

Néhány évvel ezelőtt egész párizsi nyaralásomat elkeserítette, hogy abban az Opera mögötti kis hotelben, ahol egy csomó más magyarral együtt laktam, lakott egy halálos ellenségem is.

Valaha régen, amikor még mind a ketten „fiúk” voltunk, összeverekedtem, majd utána párbajoztam ezzel az emberrel. Az ügy lovagias elintézése után

azonban nem fogtunk kezet. Tartottuk a haragot harminc éven át. Ártottunk egymásnak, ahol lehetett.

Undok dolog az ilyen emberrel egy szállodában lakni, minduntalan beléütközni. Mert ez a hotel, bár hatemeletes volt, mégis egészen picinykének számított, olyan keskeny, amilyen magas.

vannak a párizsi építkezésnek ilyen csodálatos figurái.

A vendégek saját maguk kezelték az egyszerű szerkezetű liftet, vezető nem volt. így történt, hogy egy délután összekerültem ellenfelemmel. Valaki éppen belépett a liftbe.

Beugrottam utána.

Már mozogtunk fölfelé, amikor észrevettem, hogy ez a „valaki” éppen az én halálos ellenségem. Sötéten néztünk egymásra. Nehéz ideggel bírni az ilyen pillanatokat.

Átkoztam magamban a véletlent. Ekkor, mintha az ég meg akart volna büntetni a csúnya gondolatok miatt, nagyot sercent valami, a kapcsolótáblából elektromos szikra pattant.

Álltunk öt-tíz percig, elzárva a világtól a harmadik és negyedik emelet között, a levegőben lebegve. Majd meghallottuk a patron kiabálását. A gazda közölte velünk, hogy lent a liftaknában történt valami baj. Készüljünk el rá, hogy egy-két órába is beletelhetik, amíg kiszabadulunk.

Ádáz helyzet volt. Mintha egy kandúrt és egy bulldogot zártak volna össze egy ketrecbe.

Minden francia lift parányi. Ez is olyan kicsiny volt, hogy szinte éreztük benne egymás leheletét is. Július volt, haragosom pupliningén izzadságfoltok voltak. Azt képzeltem, hogy még a szagát is érzem a dögnek. Úristen, hogy utáltam! A szeplőit, a vörös szőrt a nagy pracliján! Még a cipője formájától is undorodtam.

Rá akartam gyújtani. A számba dugtam egy caporált. Ez a legbüdösebb francia bakacigaretta. Gondoltam, hogy prüszkölni fog a füstjétől. Csakhogy nem volt gyufám. A fene egye meg. Most bizonyosan kiröhög ez a piszok fráter. Tehetetlenül álltam, számban a hideg cigarettával.

Ekkor ő akart rágyújtani. Elővette a cigarettatárcáját, kinyitotta. Üres volt. Elvigyorodtam, mert észrevettem, hogy bosszankodik.

De gyufája az volt a kutyának. Tüntetőén megrázta a skatulyát, majd kivett egy szál gyufát, a szája szögletébe vette, kidöntötte a pocakját, és nekitámaszkodott kényeímesen a lift tükrös falá-