Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)

1990-09-15 / 18. szám

10 KRÓNIKA

MAGYAR TÖRTÉNÉSZEK II. TUDOMÁNYOS TALÁLKOZÓJA

Az egyetem lovának esete

Mondják - magam sosem láttam hogy az állatorvosi egyetemen létezett valaha egy formás műló, amely magán viselte fajtájának minden lehetséges bajait, a lódoktorjelöltek szemléltető okulására.

vazott az ország mellettetek, és azt várta, hogy megváltoztatjátok a régi rendet. De ti ezt nem teszitek, hanem újra a néptől, tőlünk várjátok, hogy még egyszer vívjuk meg a harcot intézményenként, vállalatonként, iskolánként. Igazad van - válaszoltam -, de igazi demokrácia csak akkor fog felépülni, ha alulról követelik. Mert a felülről indított reformok a világtörténelem során mindig megbuktak.- Nagy zajt vert mostanában a sajtó a vallásoktatással kapcsolatos nyilatkozata tárgyában. Mi az igazság? Elhangzott-e az a kifogásolt nyilatkozat, vagy félreértették netán ?- Az éles támadások egy el nem hangzott nyilatkozatot vettek célba. Ugyanis én sem a kormány, sem a magam nevében a hitoktatás kötelezővé tételéről nem beszéltem. A legélesebb támadások mégis arra hivatkoztak, hogy a régi, ideológiai diktatúra visszahozatalára törekszem. Nem akarták meghallani azt a szót, hogy szabadon választott. Pedig ezt mindig hangsúlyoztam. A sajtó ezt nem tudta volna támadni, ha nem érti szándékosan félre. Tény, hogy pontosabban is fogalmazhattunk volna, és nem ismertük fel azt a veszélyt, hogy ez bizonyos körök támadásához fog vezetni.

Mire gondolok? Amikor elhatároztuk, hogy a hittant visszavezetjük az iskolába, semmi merőben újat nem akartunk. Már az 1948-as államosítási törvények biztosították a szabad vallásgyakorlatot és a fakultatív hitoktatást. Mégpedig az iskolán belül! Mi pedig nem kívántunk egyebet, mint ennek a törvénynek következetesen érvényt szerezni. Ebben az áll, hogy a tantárgyat beírják a bizonyítványba, a hitoktató a nevelés részese, de nincs az igazgatónak alárendelve. Csak egy 1957-ben kelt diszkriminatív törvény tiltotta ki a lelkészt az iskolából, ha éppen nem tartott hittanórát. De az iskola épületében folyó, fakultativ hitoktatás lehetőségét ez a törvény is biztosította. Mindig is fakultatívnak gondoltuk a hitoktatást, amit a sajtó, de még a parlamenti interpellációk is elkentek.- Az egyházak követelik, hogy a társadalom adóiból fenntartott iskolák gondoskodjanak a hitoktatók díjazásáról. ..- Ezzel alapvetően egyetértek, de azt is meg kell értenünk, hogy a nagyon rosszul ellátott iskolákban egy új tantárgy belépésével a tantestület bérkeretét terheljük. Egyes igazgatók rosszindulatúan a hitoktatás ellen hangolhatnák a tantestületeket. Ezért a kormánynak vállalnia kell e többletkiadás fedezését. Hogy miként teszi, az teljességgel technikai kérdés. Ugyancsak cáfolom azt a kifogást, hogy a bizonyítvány aliami okmány, amibe ne írják bele a hitoktatás tényét. De miért állami okmány? A jövőben más iskolatípusok is működhetnek majd, továbbá lesznek olyan tanárok is, akik mondjuk fizikát és hittant tanítanak egyszerre. Akkor az illető egyik fele a tantestület tagja, a másik nem? Az egyik tárgyat beírhatja, a másikat nem? így az alapkérdéshez jutunk el, hogy a demokrácia legnagyobb ellensége a félelem. Ha attól félünk, hogy beírják a bizonyítványomba a hittant, vagy hogy nem hallgattunk ilyen tárgyat, akkor feltételezzük olyan erők létezését, amelyek diszkriminálhatják az érintetteket. Ugyanez a félelem hátráltatja a nemzetiségek parlamenti képviseletének megszervezését is. Holott a jövőre mi olyan demokráciát álmodunk, amelyben az emberek félelem nélkül vállalhatják felekezeti vagy nemzetiségi mivoltukat. Csak akkor beszélhetünk demokráciáról, ha az ember vállalja a másságát.

PUSZTASZERI

LÁSZLÓ

A magyar történészek második világtalálkozóján - nevezzen bárki rosszmájúnak vagy ünneprontónak érte -, mindvégig ott láttam lelki szemeim előtt ólálkodni az egyetem lovát, jelképeként a hazai politikai és tudományos közéletnek.

Az általa viselt egyik akut kórra már akkor felfigyeltem, amikor a konferenciát beharangozó sajtótájékoztatón a szervezők egyike, Hanák Péter professzor elmondotta, hogy a tanácskozás két legaktuálisabb témája a hetven éve aláírt trianoni békeszerződés és az 1956-os forradalom lehetne. Csakhogy az első témát célszerűnek látták a várható, vagy legalábbis feltételezett külpolitikai kellemetlenségek miatt a fél évezrede elhunyt Mátyás királlyal felcserélni.

Nehezen értem, hogy folytonosan, és ezúttal is mi kényszerülünk erre az árnyékunktól is rettegő, komplexusos, vigaszági történelemszemléletre. Miközben a magyar országgyűlés és a kormány rendre kijelenti, hogy hazánkban egyetlen mértékadó szervezet, vagy ép eszű magánszemély sem kívánja felvetni a trianoni és az 1947-es párizsi határok revíziójának kérdését, akkor mi félnivalója lehet a tudománynak a békediktátumok megvitatásától? Ha már a szomszédságból hallatszó nacionalista kórusok szüntelenül emlékezetünkbe idézik, akkor legalább engedtessék meg nekünk, hogy a szóban forgó eseményeket szaktudományos higgadtsággal elemezzük.

Az esetleges rosszallásokra tekintettel maradt tehát jó Corvin Mátyás első témakörül, amely - mint várható volt - nem keltett különös izgalmat a kutatók körében. Ezt jelezte a mérsékelt érdeklődés is, már ami az előadók és hozzászólók, valamint a konferenciateremben megjelentek számát illeti. Érthető ez több okból is, hogy csak a két legfőbbnek látszóra hívjuk fel a figyelmet. Bárminő szép és büszkeségre serkentő volt is a nagy Mátyás kora, napjaink lázas útkeresésének és átalakulásának állapotában többen kívánnának inkább tragikus félmúltunkról pontos képet alkotni. A másik ok pedig az lehet, hogy Mátyás király korával bajos dolog külföldön, a fellelhető források és gyakran a latin forráselemzési ismeretek hiányában foglalkozni. Fehér hollónak tekinthető a középkori oklevélkutatásban kiemelkedő szerepet játszó Vajay Szabolcs (Svájc), aki azonban ezúttal nem vállalkozott előadásra vagy hozzászólásra. A külföldi résztvevők előadásai közül azok voltak igazán figyelmet ér-