Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)

1990-09-01 / 17. szám

58 A HATÁR TÚLOLDALÁN

A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR KISEBBSÉG HŐSKORÁNAK REMÉNYSÉGE

Volt egyszer egy Akadémia

Indokolt a nosztalgikus sóhaj, mert bizony az Akadémia annyira csak volt, hogy a székhelyéül szolgáló épületet sem találtam meg a pozsonyi Káptalan utcában. A legendás Masaryk Akadémia tulajdonát képező, középkori polgárház - a nevezetes Palatinus-ház - hollétéről csak annyit tudtunk meg, hogy az épületet valamikor lebontották. A régi intézmény emléke is lassan a múlt ködébe vész! Egyre kevesebben ismerik alakulása körülményeit, részben elherdált lehetőségeit, elhivatottságát, amelyet nem tudott betölteni.

Mielőtt a Masaryk Akadémia vagy másképp Társaság történetének kezdeteiről szólunk, nem árt felidéznünk a harmincas évek elejének néhány kisebbségi vonatkozását. Meg kell emlékeznünk Scherer Lajos losonci tanárról, a Mi Lapunk szerkesztőjéről, akit nemzeti kiállása miatt a csehszlovák iskolaügyi hatóságok elmozdítottak állásából. Szót kell ejtenünk a Sarló mozgalom fiatal vezetőiről, Balogh Edgárról, Boros Zoltánról és Terebessy Jánosról, akik a kiváló tanárember megmentése ügyében audenciára jelentkeztek Masaryk Garigue Tamásnál, a köztársaság elnökénél. Bizonyára maguk voltak a legjobban meglepve, amikor értesítést kaptak, hogy a köztársasági elnök a prágai Várban fogadja őket 1930. január 17-én. Balogh Edgár Hét próba című önéletrajzában érzékletesen ecseteli, mily lázasan készülődtek a találkozásra, hogyan határozták el, hogy ha beszélnek az elnökkel, a nagy lehetőséget kihasználandó nemcsak Scherer tanár urat próbálják „megmenteni”, hanem a magyar kisebbség helyzetéről és gondjairól is tudósítják Masaryk elnököt, és felvetik előtte egy tudományos intézet megalapításának lehetőségét. A „magas, kissé hajlott” elnök a tudományos intézmény alapításáról szóló javaslatukat is feljegyezte a

kis noteszbe, majd e szavakkal bocsátotta el őket: „Én soha nem leszek önök, magyarok ellen...!” Ám az Akadémia csak később alakult meg, ennek történetét Popély Gyula a Csehszlovákiai Magyar Tudományos Irodalmi és Művészeti Társaság című kitűnő monográfiájából ismerhetjük meg. Felemelő s egyben elszomorító történet, jellegzetes kisebbségi vonásokkal. Cseppben a tenger: a történetben megtaláljuk a kisebbségi létforma esendőségét és kiábrándító érdekellentéteit. A pozsonyi Masaryk Akadémia története meggyőző bizonyítéka annak, hogy a kisebbségi kultúrának és társadalomnak, a kisebbségi szellemi életnek megegyezésre és egységre van szüksége, különben amúgy is erősen körülhatárolt - anyagi - lehetőségeit szétforgácsolja, alkotóerői erkölcsét felbomlasztja.

Bizakodás... marakodás

A történet 1930 szeptemberében folytatódott, amikor is Masaryk elnök kíséretével Közép- és Dél-Szlovákia vidékeinek a látogatására indult. Alsósztregován megkoszorúzta Madách Imre sírhelyét és szép, magyar nyelvű beszédben méltatta a költő és műve jelentőségét. Magyar közönségét már ezzel a gesztussal is meglepte - de még a kíséretét is! Ám az elnök tovább fokozta a meglepetéseket. Másnap, szeptember 13- án Losoncon, a Kövy Árpád vezette 18 tagú magyar kulturális küldöttségnek ezeket mondotta: „Hogy a kultúra iránt érzett őszinte tiszteletemet tettekkel is bizonyítsam, elhatároztam, hogy a nyolcvanadik születésnapom alkalmából létesített alapból egy magyar tudományos, irodalmi és képzőművészeti társulat céljaira megfelelő összeget juttatok.”

Balogh Edgár ötlete, melyet a prágai Várban ültet az elnök tudatába, így nyert értelmet. Masaryk bejelentése óriási visszhangot váltott ki, a kisebbségi sajtó felkapta a hírt, és a bizakodó és hálás hangulat melegében, pártállásra való tekintet nélkül egyhangúan lelkesen fogadta. A jó várakozás bizakodó egysége azonban rövid ideig tartott, a pártérdekek hamar a közmegegyezés harmóniája fölé törtek, és a korabeli lapokat a marakodások színhelyévé változtatták. Az ellenzéki Keresztényszocialista Párt elnöke, Szüllő Géza pártja képviselőinek javasolta, tárgyaljanak a hatóságokkal, hogy az elnök nagyvonalú adománya „ne jusson álmagyarok politikai kísérletezésének rendelkezésére”. Felhördültek erre a kisebbségi kormánypártok - az ún. aktivisták egyik lapjuk a losonci Magyar Hírlap az ellenzék „tülekedéséről” cikkezett, „kik mint a legyek lepték meg a milliós pénzeszsákot”. A Masaryk Akadémia története ékesen - és lehangolóan - tükrözi, hogy a parciális érdekek és egyéni ambíciók mint tehetik lehetetlenné a nagy közös érdekekért és célokért történő, közösségi együttmunkálkodást!

Esetünkben meg kell állapítanunk, hogy az egymásnak feszülő nézetek lavináját maga a kormány indította el azzal a döntésé-