Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-01-15 / 2. szám
44 KILÁTÓ ván-napi közös katolikus és protestáns istentiszteleteket. A gyermekfoglalkozásokat Baranyai Magdi vezeti, a középiskolások történelemóráit Ablonczy Emőke, és most próbálják a magyart származású egyetemi hallgatókat újra összehozni, amint ezt valamikor a nagy tekintélyű Mikes Kör is tette. A Magyar Protestáns Lelkigondozói Szolgálat nemzetközi ifjúsági munkát is végez. Tüski István véleménye szerint a legszebb magyar nyelvű ifjúsági munka (a cserkészeten kívül) a Magyarországon alig ismert Magyar Evangéliumi Ifjúsági Konferenciákon folyik, amelyekre a Szolgálat szervezésében is visznek magyar fiatalokat. Két és fél ezer magyar cimre küldik a Vianeni Levelet, a programtájékoztatót, egyházi kőnyomatosuk pedig a „Jöjjetek!”- A címmel kettős a hívogatásunk - mondja Tüski István. - Ha az emberek Jézushoz jönnek, egymással is találkoznak. Gyermekvonatok Tüski Istvánnak Budapesten a Nagyvárad téri református gyülekezet volt az otthona, már itt bekapcsolódott az ifjúsági munkába. Megrázó élményeiről, a menekültek közötti szolgálat kezdetéről mesél:-1944 virágvasárnapján a Gyáli úti iskolában tartottam vasárnapi iskolai foglalkozást, és aznap voltak az óvóhelyszentelő istentiszteletek is. Másnap délelőtt bombázták először a Ferencvárosi pályaudvart, a László Kórházat, s jutott az óvóhelyeknek is. Életemben először láttam ennyi halottat, köztük az én vasárnapi iskolásaimból is. Egyszerre felnőtt lettem! A teológusokat nem hívták be katonának, önkéntes szolgálatot vállalhattunk. 1944 augusztusától érkeztek az úgynevezett erdélyi menekültvonatok, erre a munkára jelentkeztem. A vöröskeresztes szolgálattal együtt intéztük az elhelyezésüket, az élelmiszerjegyeket, igazolványokat. így kerültem először kapcsolatba az erdélyiekkel. Tüski István a vianeni paradicsomban 1948 elején mint fiatal vallástanárt küldtek ki Hollandiába, hogy az újonnan beinduló holland-magyar gyermekakcióknak legyek a munkatársa, összekötő a két ország reformátussága között. Megkaptam ehhez a híres utrechti állami egyetemi ösztöndíjat, a Stipendium Bernardium-ot (1986-ban volt 225 éves), amely a fiatal teológusok továbbképzését segíti. Az első protestáns gyermekvonat 1948 júniusában érkezett. Életem egyik nagy élménye, hogy amikor vártuk a gyermekeket Dél-Hollandia egyik fogadótáborában, táviratot kaptunk, hogy karanténba kell zárni őket, mert kitört közöttük a szamárköhögés. A karanténban mi voltunk a papáik és a mamáik. A nagyobbik csoportjuk Utrechtben és környékén maradt, a kisebbik pedig Harlem körül. Nyolc-kilenc fiatal magyar református lelkész dolgozott együtt Utrechtben, fél évig foglalkoztunk a gyerekekkel. Az egyházi munkán kívül leveleztünk a befogadó holland családok és a magyarországiak között, intéztük a rengeteg kórházi kezelést, műtétet, mert sok volt a beteg gyerek. így ismerkedtem meg 1948-ban a holland nevelőszüleimmel. Nekik nem volt gyerekük, örökbe akartak fogadni egy magyar kisfiút. A szülei azonban nem egyeztek bele. Az ügyintézés közben barátkoztunk össze, olyannyira, hogy meghívtak a házukba lakni.- Sokkszerűen ért minket a hír, hogy ugyanaz a vöröskeresztes vonat, amelyik hazavitte a gyermekeket és hozta volna a következő csoportot, már nem jöhetett.
