Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-01-15 / 2. szám
BEATRIX KIRÁLYNŐ MAGYAR LOVAGJA 45 Állítólag maga Rákosi állította le azzal, hogy nincs szükség segítségre. így fejeződött be ez a szép szolgálat. Az egyik hollandiai protestáns magyar munkamegbeszélésen vetettem fel azt a gondolatot, hogy a magyar fiatalokat felekezetre való tekintet nélkül hívjuk össze egy hétvégére Utrechtbe. Engem a Soli Deo Gloria (Református Diákszövetség) inspirált ebben, mert 1943-ban ott voltam a híres szárszói találkozón. Névadónknak olyan külföldre kényszerült erdélyi magyart választottunk, aki a maga idejében a leghaladóbb, legbibliásabb hívő katolikussághoz tartozott, Mikes Kelemen.- Ide kívánkozik egy kedves kis történet - szakítja meg férje emlékezését Márta. - Néhány évvel ezelőtt felkeresett egy magyarországi család, és kérték, segítsek nekik megkeresni valakit. Az asszony gyermekként Hollandiában volt, megoperálták, és az ágya mellett ült az a valaki, és fogta a kezét, és magyarul bátorította, amikor az altatásból felébredt. Csak annyit tudott róla, hogy szőke volt, és Pista bácsinak hívták. Nem kell nyomozni utána, mondtam, mert nemsokára megérkezik, itt lakik, ebben a házban. Ötvenhatig és tovább... Hollandiában komoly pénzgyűjtés folyt a gyermekakciók támogatására, s amikor leállították a további csoportokat, nagy egyházi alapítványok maradtak, amelyekkel nem tudtak mit kezdeni. Ekkor kezdődött Tüski István új szolgálata. 1949-ben a holland egyházi vezetők a főleg Ausztriában és Bajorországban lévő magyar menekültek gyermekeinek segítésével bízták meg. A gyermekcsoportokat külön vagonokkal hozták Hollandiába, szintén családoknál helyezték el őket. Őket követték az édesanyák és az öregek, akikről hasonlóképpen gondoskodtak. Nyugat-Európában ekkor már megkezdték a menekültek közötti rendszeres egyházi szolgálatot, ez volt a Szórványban Élő Magyar Református Egyház. Tüski István és Kulifay Imre területileg megosztották a belgiumi munkát. A francia nyelvű déli megyék Párizshoz tartoztak, a fiamand északiak pedig Hollandiához. Ezen a húszmilliós németalföldi területen folyt Tüski István önálló munkája. Amikor 1956 végén közel 200 ezer magyar került Ausztriába, a holland reformátusok magyar szeretetszolgálati munkájának előkészítésére Tüski Istvánt küldték Ausztriába. Több ezer magyart segített ki Hollandiába, és ekkor már szükség volt a központi magyar szolgálat megteremtésére. Utrecht középkori belvárosában kaptak egy szép épületet, amelyet Apáczai Csere Jánosról neveztek el. Itt folyt tovább az általános magyar és egyházi munka, ez volt a Hollandia különböző területein élő magyarok első otthona. Az általános munkát az 1956 előtt már működő amszterdami Hungária Club és az utrechti székhelyű Mikes Kelemen Kör szervezte meg országos szinten a „Magyar Szövetség” Alapítvány létrehozásával. Ennek első elnöke Tüski István lett. Ugyancsak az ő kezdeményezésére jött létre a „Hollandiai Magyar Protestáns Lelkigondozói Szolgálat” Alapítványa.- Hálás vagyok Istennek - mondja Tüski István hogy a holland testvérek segítségével sikerült magyar nyelven kiadni a Heidelbergi Kátét, énekeskönyvet és bibliát. Az első magyar énekeskönyvet én állítottam öszsze, ritmikus dallamokhoz választott ritmikus szövegekből; azért vállaltam, mert nagyon szeretek énekelni. Amikor 1956 novemberében megérkeztek a magyar menekültek, várta őket a magyar nyelvű biblia és énekeskönyv. Vitték magukkal tovább Északra, a Tengerentúlra, az egész világba. Tüski István 1957-ben a mene^ kültek körében végzett munkájáért megkapta a Holland Vöröskereszt kitüntetését. Sofőr, tolmács, diplomata Az első hivatalos magyarországi útra 1967-ben kerülhetett sor, s ettől kezdve rendszeresen járt haza. Itthonról nősült s nem is Budapestről, hanem Helyőcsabáról. Sokat hallott az itteni református lelkészről, Szabó Dánielről és családjáról, gyakran megfordult náluk. Élő hitű, másokért élni tudó feleséget keresett, aki társa tud lenni a hollandiai munkában, így találta meg Mártát, Szabó Dániel lányát, aki akkor két község, Drizs és Ragály lelkésze volt. 1971-ben több hónapon keresztül Románia árvízsújtotta vidékeit járta a hollandok adományaival. „Az árvíz nem ismer különbséget ember és ember között” mondta mindenütt, enyhítve a bizalmatlanságot. Amikor később elindultak a nagy holland református delegációk, Tüski volt a sofőr, a tolmács s az igazi diplomata, hiszen jól ismerte a körülményeket. Bár 1971-ben a román államtól még kitüntetést is kapott munkájáért, évek óta nem járhatott Erdélyben. „Nagy bűne”, hogy a hollandiai erdélyi misszió egyik szervezője. Nincs mód nyomon követni azt a szerteágazó munkát, amit Tüski István a holland-magyar kapcsolatokért végzett, de azt sem, amit a holland református egyházak Magyarországra irányuló szeretetszolgálati munkája érdekében tett és tesz. Elkísérhettem Franekerbe, ahol segített a magyar kiállítás szervezésében, a Magyar Hét alkalmából előadást tartott a koronáról és prédikált a templomban. Franeker híres egyetemi város, sok magyar és erdélyi diák fordult meg itt a 17-18. században, szinte tömegmozgalommá vált a magyar református diákok Franekerbe járása. Tüski István már egyetemistaként is járt itt a holland-magyar kapcsolatok után nyomozni, és kiderítette, hogy hol volt a magyar kollégium, amelynek falára a franekeri egyetem jogutódjával, a fríz akadémiával közösen fríz, holland és magyar nyelvű emléktáblát állítottak. A franekeri református nagytemplomban magyar sírköveket láttam, köztük két fiatal erdélyi lelkészét a 17. századból... ZIKA KLÁRA A SZERZŐ FELVÉTELEI
