Magyar Hírek, 1990 (43. évfolyam, 1-24. szám)
1990-08-15 / 16. szám
60 MÚLTUNK, TÖRTÉNELMÜNK Erzsébet, Kun László anyjának pecsétje megerősítse „a királyi méltóságot”. Régebbi történetírásunk úgy tüntette fel küldetését, mintha László már ekkor botrányos életet folytatott volna, de a legátus útját előkészítő negyven (!) pápai bullában erről egyetlen szó sem olvasható. A központi hatalom erősítésére és a király 1277- ben megkezdett politikájának támogatására valóban szükség lett volna. A magyar egyház megreformálása is jól beleillett volna ebbe a programba, hiszen Erzsébet királyné kegyencei igencsak erkölcstelen egyházi emberek voltak, a jól képzett és közmegbecsülést szerzett személyek velük szemben egyértelműen háttérbe szorultak. Fülöp legátus - sajnos nem tudjuk, milyen indíttatásra - mégsem a politikai fejlődés legfontosabb tényezőjét, az arisztokrácia megfékezését tűzte napirendre, hanem teljesen meglepő módon éppen az úgynevezett kunkérdést. De mi is ez a kunkérdés valójában? A tolerancia határai A török eredetű nomád kun nép birodalma tulajdonképpen 1223-ban a tatárok támadásának esett áldozatul; a kunok egy része 1239-ben IV. Béla király en(előlap és hátlap) gedélye alapján költözött Magyarországra, az Alföldre. Magyarországon a vallási toleranciának az államalapítást követő évszázadban hagyományai voltak. A 12. század derekán például még sem a király, sem a magyar közvélemény nem ütközött meg azon, hogy az országban a zsidók és mohamedánok megőrizhették és szabadon gyakorolhatták vallásukat. Csak a 13. század elején a pápai politikát támogató főpapok indítottak támadást ellenük: egy részüket kivándorlásra kényszerítették, s a beregi egyezményben (1232) keresztülvitték, hogy a gazdasági életben játszott vezető pozícióikból a király elbocsássa őket. Ügy tűnt, hogy 1279-ben Fülöp legátus már nem elégedett meg részeredményekkel. Követelte tehát a kunok keresztény hitre térését, a nomadizálás helyett pedig letelepedésüket és a keresztény szolgáik felszabadítását. Az első kun törvény tehát valójában a legátus diktátuma volt, a király így teljesen magára maradt. Fülöp legátust azonban nemcsak a magyar főpapok támogatták: az arisztokrácia is melléje állt, nyilván abban a boldog tudatban, hogy a „királyi méltóság megerősítése” - így találták az ideológiát - nem az ő terveiket keresztezi. Kiközösítve László kénytelen volt tehát engedni, pedig világos volt, hogy nem a kunok jelentik a legfontosabb veszélyt az országra, s hogy a pápai követelések egyáltalán nem veszik tekintetbe a kunok helyzetét. László országgyűlést hívott össze, amely a második kun törvényben a pápai legátus követeléseit alapjában véve elfogadta, de azokat a kun önkormányzat meghagyásával, a király közvetlen kormányzása alatt érvényesítette. Fülöp legátus azonban nemcsak tájékozatlan, de türelmetlen ember is volt: három hónappal az első kun törvény elfogadása után a törvény végrehajtásának halogatása címén egyszerűen kiközösítette a magyar királyt. IV. László érthetően irgalmatlan stresszhatás alá került; a pápához fellebbezett, de az kérését elutasítva arra intette, engedelmeskedjék követének. Ez már a békességes királynak is túl sok volt. Egy meggondolatlan pillanatban Fülöpöt elfogatta, és a kunok kezére adta. Ezért viszont az erdélyi vajda fogta el Kun Lászlót, és két hónapig fogságában tartotta a királyt. A fogságból csak úgy szabadulhatott,
