Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-10-01 / 21. szám
36 SAJTÓTÜKÖR Csoóri Sándor esszéje tiszatáj „Mi a magyar, ma?” címmel Csoóri Sándor gondolatgazdag esszéjét közli a szegedi folyóirat. Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem nyitó előadásaként elhangzott tanulmány bevezetője a kérdésre adandó válasz roppant nehézségeiről szól. A forradalminak mondható változásokat a sajtószabadságtól az egyesületi törvényig, a pártalapításig nem, illetőleg nem kizárólag forradalmi erők idézték elő - véli Csoóri, hanem az évtizedek alatt fölhalmozódott tévedések. Valami, amit gyűjtőnevén csődnek neveznek. Hatalmi csődnek, pártcsődnek, gazdasági csődnek, erkölcsi csődnek és így tovább. A megsértett ösztönök „fölfakadásáról” személyes élményt idéz az író:- Mi most a magyar? Ez a világos és beárnyékolt Janus-arc? Az Igen és a Nem együtt? A politizálásban magára talált kisebbség és a politikától távol maradó tömeg? Egyik oldalon az értelmiség, s a másikon mindenki más, aki nem az? Régen a katolikus-protestáns, aztán a kuruc-labanc, később a negyvennyolcas-hatvanhetes szembenállás osztott meg bennünket - most viszont ez? Nem, nem. A határvonalak ennél földeríthetetlenebb sűrűségeket szelnek át. Ülök a villamosban, szemben velem egy szederjes arcú, szomorú férfi. Látásból már évek óta ismerem, de soha nem beszéltünk egymással. Tudom, hogy alkoholista. A táskámból előveszem a Világosság című folyóirat harmadik számát, hogy Konrád György Közép-Európáról szóló töprengéseit elolvassam. Robogunk át a Margit hídon, amikor útitársam csak úgy magának megszólal: „Világosság? Az kéne ide is. Itt évekig mindenki Marxot meg a kis öcsikét emlegette: Lenint, Brezsnyévet, Kádárt. Most meg az amerikaiakat emlegetik. Persze, ott van a pénz! A dollár! Szeretném már egyszer megérni, hogy ebben a rühes országban valaki a régi görögöket is előveszi. Világosság? Ez igen, ez az ő szavuk is lehetne. Délben inni meg a méregpoharat is, nem ám, amikor elfújták a mécsest... Én, uram, egy csóró fűtő vagyok a Bimbó utcában, egy senki, de az apám latin-görög tanár volt, s mindig azt hajtogatta: azok a régiek kevesen voltak, de csupa minőség. Hát akkor mért nem ők a példaképeink? Ráadásul szanaszét éltek ők is a szigeteiken, mint ahogy mi élünk most a világban... Kaposvár, Kolozsvár, San Francisco... de az ész, uram, összemicsodálta őket. Csak hát mutasson nekem valaki itthon egy magyar zsenit! Aki itt a szocializmusban az lehetett volna - nyissz!” Bólogatva hallgatom ezt a váratlanul fölfakadó monológot. Honnan, milyen mélységből törhet elő ez a hang? Csak azt sejtem, hogy ebben a meghasonlott férfiban magát az életet sérthették meg közvetlenül. Az életet, a természetes ösztönt, amely kezdeni akart vele is valamit, aztán a szénporba és a pálinkába belefulladt. Ő vajon hova, kik közé tartozik? Az áldozatok közé? A „lenullázott légióba”? Az a néhány mondat, amit töredékesen elmotyogott, furcsaságaival is egy beomlott lélek valamikori tágasságát idézte föl. Hány ilyen kallódó honfitársunk figyelmeztet bennünket úton-útfélen arra, hogy most nekünk, akik közjogilag és államjogilag újjá akarjuk szervezni ezt az országot, nemcsak vértanú halottainkat kell törvényesen rehabilitálnunk, de magát a megsértett életet is. A megsértett ösztönöket, amelyek többet árulnak el rólunk minden szónál. A továbbiakban Csoóri megállapítja: a Kádár- Aczél-kormány mitologikus gyanakvással kezelte a nemzeti ügyet. A magyarság bármilyen életrezdülésében a nacionalizmus hétfejű sárkányát látta azonnal színre lépni. A tragikus népességfogyás emlegetésében ugyanúgy, mint a határainkon kivüli magyarság védelmének sürgetésében. A félelem rövidlátással verte meg kormányférfiainkat és el is törpítette őket. Csupán Ceausescunak két olyan aranyérmes magyar skalpja van, amelyért már érdemes volt megszületnie: hetvenhétből Kádáré s nyolcvannyolcból Grószé. A tanulmány, amelyből csak néhány gondolatot tudtunk kiragadni, a következő töprengésekkel fejeződik be:- Remélem, ha majd egyszer az ötvenhat utáni ellenzék történetét is megírják Magyarországon, a korszak tárgyilagos elemzői nem felejtik el, hogy a kis létszámú, de igen jelentős radikális ellenzék föllépése előtt, megjelent már a színen egy kulturális ellenzék, amely a rendszer megváltoztatásának a menetrendjét nem a társadalmi szerkezetek megjavításával, s nem is a párt megreformálásával akarta elkezdeni, hanem a magyarság szellemi-lelki önérzetének a talpra állításával, az elapadt erkölcsi erők föltöltésével. Mert azt gondolta ez a népi kultúra „álarcában” föllépő csapat, hogy az embert mindig nehezebb átalakítani, mint a társadalmat, mint a rendszert, tehát a robbantó munkát vele kell kezdeni; továbbá azt, hogy a magyar történelem legsötétebb veszedelmei nem a leveretésünkből származnak, soha, hanem abból, hogy mi veszítettük el magunkat. Ebből a kissé romantikus, de tevékeny: honismereti, Erdélyt járó, táncházas, népművészeti táborokat szervező gondolatból nőtt ki az új népinek vagy új nemzetinek elkeresztelt tábor, még a hatvanas-hetvenes évek fordulóján. Később a lakitelki sereglés és végül a Magyar Demokrata Fórum. Amit most elmondtam, nem korteskedés - hangsúlyozza végezetül a szerző -, inkább csak közönséges tudnivaló. Magától értetődik, hogy a markánsan kiformálódott ellenzéki csoportok múltbeli énjükkel is hitelesítik mai küzdelmeiket, de a történelmi jelen idő egyre szigorodik, s már nemigen figyel halványuló árnyalatokra, mivelhogy mindegyik csoporttól, a radikálistól és a fontolva haladótól is - ugyanazokra a kérdésekre várja a feleletet. Egy mondatba sűrítve a lényeget: tudunk-e történelmet csinálni abból a politikai örvénylésből, amelynek a közepébe állunk, vagy csak újabb szabadságillúziókkal szórakozunk-e izgatottan? A menekültügy visszásságai >laií>ar Nemzői „Menekültügy” című írásában Bodor Pál mutat rá a Hazafias Népfront napilapjában a romániai menekültek befogadásának néhány visszásságára. - Örülök, hogy az NDK- menekültekkel oly buzgón törődnek a máltai lovagok, a politikusok, a jótékonysági intézmények, mindenki, akire tartozik (a nyugatnémet Vöröskereszt két, keletnémetek számára fenntartott budapesti tábor költségeihez
