Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-10-01 / 21. szám
HAZAI KÖRKÉP 21 Honi égbolton Vagy két órán keresztül jártunk-keltünk, nézelődtünk a kecskeméti repülőtéren. Stílszerűen helikopterrel érkeztünk, ez ad egy bizonyos „ráhangolódást" a témára, meg aztán mégiscsak másképp néznek az emberre, ha ő is odaföntről jött. Katonáékhoz is betört a glasznoszty. Ezt nem piszkálódva mondom, tényleg betört. Engem már az meglepett, amikor a honi légvédelem első embere, Stock János altábornagy a sajtótájékoztató elején kijelentette: kérdezzünk bármit, mindenre megpróbálnak válaszolni, nincsenek titkaik. A kollégák kérdeztek is becsülettel, a tábornok és munkatársai pedig válaszoltak. A dologban elvileg nincs semmi meglepő, az újságíró megkérdezi, mire költik azt a ménkű nagy hadikiadást, a főkatonák meg elmondják, mekkora nagy ágyút vettek és az milyen nagyot szól, ha elsütik. Tiszta sor. Az egészben csak az a furcsa, hogy honnan ez a szédítő változás? Nemrég még ahhoz is pecsétes minisztériumi papír kellett, ha az ember meg akart kérdezni egy sorkatonát, mi volt ebédre, most meg vagy huszadmagammal itt ténfergek a kecskeméti vadászrepülő ezred lőszerraktára környékén, és senki nem szól rám, amiért az egyik infravezérlésű levegő-föld rakétát paskolgatom. Változik a világ. Megmondom úgy, ahogy van, nekem már az első pillanatban rém szimpatikus volt ez a kis ismeretterjesztő-tájékoztató találka. Nem azért, mert tartalékos honvéd létemre mélyenszántó beszélgetésbe elegyedhettem repülős tábornokokkal, légvédelmis főtisztekkel, nem azért, mert nem kellett engedélyt kémem a körletbe való belépéskor - egyszerűen az imponált, ahogyan ezek a keki ruhás, marcona férfiúk a gondjaikról beszéltek.- Nézze - mondja az egyik ezredes a reptér betonján, miközben a MIG-21-esek fölszállását figyeljük -, ezekkel az öreg varjakkal már nem vagyunk igazán szinkronban. A legfiatalabb gép is legalább tízéves, de van olyan is, amelyik már elmúlt húsz. Volt idő, valamikor az ötvenes évek elején, amikor korszerűnek számított ez a fegyvernemünk, akkor ebben is a nagyhatalmakat utánoztuk, de hát az már régen volt... Hogy milyen lehet ma egy korszerű légi technika, arra legföljebb következtetni tudnék, engem mindenesetre ez az elavult is elrettentett. Mi szörnyűséget ki nem talál az emberi lelemény... Ötvenhatig versenyképes volt a magyar légierő, Rákosi ebből is presztízskérdést csinált. Az ellenség nem alszik, elvtársak, éberség! A vas, az acél és a MIG-ek országa leszünk... A légierő ma már inkább segítségnyújtó feladatokat lát el, eltévedt repülőgépeket irányít vissza a légifolyosóra, szeleburdi magánpilótáknak magyarázza el a légi közlekedési szabályokat. A magyar légierő 1962 óta nem használt fegyvert.- Szükség van ma egyáltalán a légierőre? - kérdezi egyik kollégám.- Hogyne lenne - hangzik a válasz. - A védelmi feladatokra mindig készülni kell* a semleges országoknak is van légierejük. Kovács János mérnök-őrnagy amolyan kis technikai tájékoztatót tart kint, a betonon. Nagyon érdekes dolgokat mond, de láthatóan kétségbeejti, hogy kevés az időnk, neki meg rettenetesen sok a mondókája. Nekem leginkább az tetszik, amit a pilótákról mond...- A pilóták is félnek - magyarázza -, mindegyik attól retteg, hogy egyszer majd az orvos azt mondja, vége, nem repülhet többé. Tudniillik rettentően komoly, részletes időszaki vizsgálatokon kell részt venniük. És akire ott azt mondják, hogy ezért vagy azért nem repülhet, az aztán Ponciustól Pilátusig bárhová fellebbezhet, nem szállhat föl. Márpedig aki pilótának áll, az azért választja ezt a pályát, mert elhivatottságot érez a repülés iránt. És ezek nem nagy szavak, itt megszállott emberek megszállott igyekezettel szolgálják Ikaros szellemét. És ugyan mit ér a pilóta repülőorvosi papír nélkül... Nézem a pilóták arcát, figyelem, hogyan tekintenek fölfelé, A kecskeméti vadászrepülő ezred repülőterén
