Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-10-15 / 20. szám
FŐKONZUL VOLTAM KOLOZSVÁRON 35 FOTÓ: BOROS GÁBOR Festett székely kapu Máréfalván sága is, érezhettük az egyház erejét. Harisnyás öreg székelyek székely ruhás unokáikkal, a moldvai csángók is viseletűkben... Ez a néma tüntetés azt jelentette, hogy vagyunk, élünk, belekapaszkodunk a templomba, a csiksomlyói iskolába, ahol Gábor Áron, a berecki jegyző fia is tanult. A Somlyói búcsún vallási és nemzeti meggyőződéses alapon gyűlt össze ez a hatalmas tömeg, annak ellenére, hogy a román hatóságok éppen arra a napra több nagy jelentőségű rendezvényt szerveztek a környéken, hogy oda csalogassák az embereket. Nekünk kötelességünk Erdély magyarságában tudatosítani, hogy nem akárhol van, hanem ősei földjén, a szülőföldjén, nem jöttment hazátlan, ahogy arrafelé az elvakultabbak titulálják őket. Csak az meneküljön el, akinek valóban veszélyben az élete. Mert bármilyen sötét az éjszaka, hiszem, hogy közel a reggel. A mai magyar állami vezetés egy ideje elkötelezte magát a határon túli magyarságért. Ma, amikor Erdélybe nem juthat be az újság és a könyv, rádió- és tv-műsorokkal segithetjük az erdélyiek anyanyelvi kultúrájának ápolását. Román részről elhangzott, hogy csak akkor javulhat a viszony, ha a magyar tömegtájékoztatás Romániáról olyan híranyagot ad, amivel ők is egyetértenek. Romániában szinte semmit nem írnak meg az újságok, Magyarországon viszont már a hiteles tájékoztatás a cél, ettől nem térhetünk el. Adjuk csak hírül a világnak az igazságot, mert ez a fény a legnagyobb csapás a diktatúrára. Célszerű lenne a rádión keresztül a román lakossághoz is eljutni, hogy megértsék: mi nem területi revízión gondolkodunk, nem akarjuk, hogy Erdélyben valamelyik nép is uralkodó helyzetbe kerüljön. Azt szeretnénk, ha Erdély az erdélyieké lenne. A három dolgos kicsi nép együtt élt és dolgozott. Mindig csak akkor volt baj, amikor valamelyik kizárólagosságra törekedett. Mint ahogy a jelenlegi román politika, amely nem akar tudomást venni arról, hogy Erdélyben ezer éve magyarok és több mint nyolcszáz éve szászok is élnek és alkotnak. De ha csak száz éve élnének és dolgoznának ott, akkor is egyéni és kollektív joguk, érdekképviseletük kellene legyen. A jövő útja csakis a három nép demokratikus együttélése lehet, ezt kell megértetni a román lakossággal is. Ne Bukarest küldje a Kárpátokon túlról Erdélybe a közigazgatás vezetőit, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy ki az a Kós Károly vagy Kányádi Sándor. Erdélyben sok olyan román van, aki mindent tudja, aki együttélésre is képes, ha hagyják. Erdély mint a három kicsi nép országa boldogult és alkotott nagyot abban az időszakban is, amikor a román propaganda szerint a románság elnyomás alatt élt. Ez a románság a „magyar elnyomás” alatt háromszorosára szaporodott, és zavartalanul tartott kapcsolatot a Kárpátokon túli testvéreivel és szabadon küldhette tehetséges fiataljait külföldi egyetemekre. Külön kell választani tehát az erdélyi román népet és a mai román politikai vezetést. Az egymás iránti érdeklődést kell egyen-
