Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)

1989-10-01 / 19. szám

24 MÚLTUNK, TÖRTÉNELMÜNK

az amerikaiak részéről közvetlenül az segítette elő, hogy még október végén világosan értésére adták Hruscsovnak, Kelet-Európa a ti birodalmatok. Mi nem avatkozunk az ügyeibe. Eisenhower amerikai elnök egy beszédében azt mondta, ő soha nem bátorította a vasfüggöny mögötti népeket arra, hogy meggondolatlanul cselekedjenek. Ezt a nyilatkozatot később egy táviratban is megerősítették.

Október 30-ról 31-re virradó hajnalon a moszkvai Politbüróban eldöntötték, hogy véget vetnek az eddigi magyarországi politikájuknak. Újra kemények lesznek. De ezt meg akarták előbb beszélni a kelet-európai kommunista pártok vezetőivel. Ezért Hruscsov először elutazott Bresztbe, ahol találkozott Gomulkával, Ochabbal és a többiekkel. Gomulka azonban nem akart azonnal színt vallani, illetve azt mondta, hogy ő a magyar kérdésben semleges álláspontra helyezkedik. Október 30-án, amikor Mikoján és Szuszlov utoljára tárgyalt Budapesten Nagy Imrével, itt volt Naskowski lengyel hadügyminiszter-helyettes is, Gomulka pártbeli jobbkeze. Nagy Imrével tárgyalt, de nem tudni, hogy miről. Valami megegyezés született - az én nézetem szerint már ekkor megbeszélték a Varsói Szerződésből való kilépést.

Breszt után Hruscsov lement Bukarestbe, ahol a keletnémetekkel, románokkal, csehekkel és a bolgárokkal is megbeszélte a tervezett lépést. A románok egy magyarországi hadjárathoz még csapatokat is felajánlottak. Hruscsov ezt visszautasította. Innen november 2-án délben, a legnagyobb titokban Hruscsov Pulába repült - és Pulából a viharos tengeren hajóval utazott Brioni szigetére. Ott megegyeztek Titóval - ennek részletei a Micsunovicsféle emlékiratból ismeretesek -, aki Hruscsov ellenében nem Münnichet, hanem Kádár Jánost javasolta magyar miniszterelnöknek.

Egyébként a szovjetek az elkövetkezendő események kialakításánál elszámították magukat, mert azt hitték, hogy a magyar felkelést három-négy nap alatt le

lehet verni. Leljuscsenkó hadseregtábornok, az 1956-os Paskievics, néhány nap alatt szándékozott katonai erővel a magyar „lázadókon” úrrá lenni. El sem tudták képzelni a hosszabb ideig tartó ellenállást. Erre utalnak a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány első felhívásai is, amelyek a Budapest, 1956. november 4-i dátumot viselik. Tehát úgy vélték, hogy már ezen a napon bevonulnak Budapestre és onnan adják ki a proklamációt. A szovjetek Nagy Imrétől azt kívánták, hogy mondjon le, datálja a lemondását november 3-ára, mivel nagyon fontosnak tartották volna, hogy ezt a dokumentumot felmutathassák az ENSZ-ben, és így a Kádár-kormány nemzetközileg is elismert legyen. Ezt Nagy Imre elutasította. Kivált Münnichnek volt az a véleménye, hogy mivel Nagy Imre hithű kommunista, csak szólni kell neki és ő azt fogja cselekedni, amit a párt kíván tőle.-A harci cselekmények kapcsán vetődik fel a kérdés, hogy amikor október 24-én reggel a szovjet csapatok megjelentek Budapesten - függetlenül attól, hogy valaki hívta, vagy nem hívta őket -, ahhoz már legalább egy-másfél nappal korábban dönteni kellett a felvonulásról.- A szovjetek léptek, anélkül, hogy megvárták volna az akkori törvényes kormány felszólítását, de a beleegyezésüket utólag kikérték. Ez politikai döntés volt, mert Moszkvában valószínűleg tudták, hogy október 20. és 24. között összeült a Párizs melletti Sévres-ben a szuezi háború kivitelezőinek törzskara, Guy-Mollet francia, Eden brit és Ben Gurion izraeli miniszterelnök, és megegyeztek abban, hogy október 29- én megkezdik az izraeliek a hadjáratot Egyiptom ellen. Valószínű, hogy a szovjet felderítés, amely mindig kiváló volt, erről tudomást szerzett, hiszen Ciprus szigetén ekkor már hetek óta készenlétben álltak az angol-francia expedíciós csapatok, amit a felderítésnek észre kellett vennie. Elképzelhető, hogy Moszkvában arra a következtetésre jutottak, hogy egy imperialista csel készül: a nyugatiak megcsinálják az

Egyiptom elleni támadást és eközben lekötik a szovjeteket a kelet-európai országokban. Ennek akartak október 23-án elébevágni budapesti beavatkozásukkal.

Hogy a szovjet csapatok mozgásba jöhessenek és bevonulhassanak Budapestre, azt legalább tizenhat órával előbb kellett elrendelni. A csapatokat ugyanis riadóztatni kell, felmálházni az embereket, éles lőszert kiadni, feltölteni a páncélosokat, kijelölni az útvonalat. Mindenekelőtt pedig el kellett dönteni az akciót politikailag. Vagyis, ha ezt eldöntötték reggel 10 órakor, legfeljebb másnap hajnalban lehetett belőle akció. Azt hitték, hogy ez is olyan lesz mint Berlinben volt 1953-ban, elegendő felvonultatni a páncélosokat, és a rend helyreáll. Ezt bizonyítja, hogy az első huszonnégy órában a szovjet csapatoknak nem volt lőparancsuk.

Végül is komolyabb harcok lettek belőle, amelyek november 10- ig tartottak Budapest elővárosaiban. November 6-ról 7-re virradóra jött be az úgynevezett szolnoki kormány Budapestre, szovjet páncélosokon.

A szovjetek a Honvédelmi Minisztérium központját már november 4-re virradóan semlegesítették. Ettől kezdve azok a katonai alakulatok, amelyek a vezérkarhoz fordultak, azt a parancsot kapták, hogy egyezzenek meg a szovjet csapatokkal. Az egész dolog politikai vonalon zajlik le, nem szabad tűzharcot provokálni. Tehát a néphadsereget egyből kikapcsolták a harcból. Maradtak a felkelőcsoportok, amelyek akkor már mint nemzetőr-egységek működtek.- Hol voltak ilyen felkelőcsoportok?- A Széna tér volt nagyon erős, a Szabó János-féle csoport, a Móricz Zsigmond körtéren a műegyetemisták harcoltak, továbbá a Kilián laktanya és a Corvin köz, a Mester utca környéke, Óbudán a Schmidt-kastély környékén és Soroksáron, de nem tudjuk pontosan, hogy mi volt Újpesten és Csepelen. Egy csomó fehér folt van még. Ez mintegy tízezer emberi jelenthetett össze-