Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)

1989-09-01 / 17. szám

Kl LATO 45

Kövi Pál és az évszakok

1989 nyarán a Magyar Újságírók Országos Szövetségének székházában érdekes sajtótájékoztató volt. Kövi Pál, a New York-i Four Seasons étterem társtulajdonosa bejelentette, hogy Krúdy Gyula-emlékalapítványt létesít. Krúdyról nevezi el az alapítványt - mondta -, mert az ételés italkultúra nagy hívének kíván emléket állítani.

Évente egyszer, karácsonykor 500 dollárt kap az a magyar író, újságíró, akinek rövid írását a konyhaművészetről, a terített asztal varázsáról a kuratórium a legjobbnak ítéli. Emellett húszezer forintot kap egy-egy jeles szerző az életművéért. A cél „csupán” annyi, hogy a jó és kulturált evés, egy szép emlékű, de megkopott fényű szakma próbálja meg viszszaszerezni régi rangját - a sajtó segítségével is.

Vagy negyven gasztronómiai újságíró jött el az eseményre és sok mindenre voltak kíváncsiak. Például arra is, hogy a New York-i vendéglős szerint milyen a magyar konyha? A válasz olyan volt, amilyennek vártuk. A magyar éttermek, mondta Kövi, nem nagyon jók. Pesten sem azok és New Yorkban sem. Hol vannak a régi szép ízek, a tálalás méltósága? A világon sok ragyogó és nagyszerű étterem van, magyar azonban nincs közöttük. A magyar koszt azonban mint házikoszt elsőrangú és utánozhatatlan. Otthon, kicsiben, művészien.

*

A Four Seasons, a Négy Évszak amerikai étterem - ám annak nem akármilyen. A Manhattan felhőkarcolói között a Seagram épület földszintjét azonban aligha a menüje tette világhírűvé. Igaz, az sem érdektelen olvasmány. Nem is annyira a választék miatt, hiszen e tekintetben egy átlagos kínai étterem jó eséllyel lenne versenyképes vele. Egy jókora oldalra ráfér a teljes napi

választék, igaz lazac, rákok, galamb, bárány és ki tudja, mennyi rafinált módon elkészített más fogás van rajta. Még az árak sem mondhatók igazán különlegesnek - persze, ha a szomszédos Park Avenue legendás áron kínált lakásaiban lakók szemével nézzük a dolgot. Mert egy hazai, turistaellátmánnyal utazó vendég itt egyetlen kétszemélyes ebéddel könnyen megoldaná a pénz elköltésével járó valamennyi gondját.

Mi akkor a magyarázat arra, hogy délután négy óra körül a téglalap formájúra kiképzett bárpult előtt vagy 150 ember nyüzsög? Végül is kívülről semmilyen csábító reklám, szemet rabulejtő felirat vagy tábla nincsen. (Jómagam, amikor először mentem oda, bizony elfáradtam, mire megtaláltam, pedig csak harminc lépésnyire volt attól a helytől, ahol kiszálltam az autóból. Kétszer is elmentem mellette. Igaz, sötét is volt, az eső is esett, de valójában semmi ol^an feltűnő reklám nincs ott, ami elárulná, merre a keresett vendéglő. A képlet nyilvánvalóan egyszerű: aki odamegy, az tudja, hogy hol van. Reklámozni pedig - minek? Nekem egyébként a hatalmas limuzinok adtak eligazítást. Ezen a vidéken sok a különleges és a drága autó, a Four Seasons előtt azonban túl sok állt egy kupacban, és ez lett „gyanús”.)

*

Miért volt akkor ott, azon a délutánon 150 ember? Valószínűleg mindegyik azért, mert odajött a többi 149 is. Olyan emberek ők, akiktől sok minden függ. Esetleg sokmillió dollár hasznot hozó könyvek kiadása, a világhír, talán egy új hirdetési kampány, netán Atlanta és Houston következő különleges felhőkarcolója, akár a jövő őszi divat, vagy „csak” a befolyásos napilap vasárnapi vezércikke, amely vihart kavar majd. Itt nem a világcégek tulajdonosai vannak, ide a világcégek agytrösztjei jönnek el: bankárok, újságírók, divatdiktátorok, könyvkiadók, olyanok, akik aktívan dolgoznak és szükségük van arra, hogy „megfürödjenek” egymás társaságában, hogy érezzék és éreztethessék fontosságukat. Nem csupán a kivagyiság okán, hanem a további szellemi és anyagi gyarapodás reményében.

Ide, ebbe az étterembe törzsvendégnek bekerülni nem könynyű! De még egy egyszeri látogatás sem sima ügy. Szombati napra például három héttel előbb tanácsos bejelentkezni - egyébként elég két-három nappal korábban szólni. Az Esquire magazin így fogalmazott: „A kérdés, hogy ki jut be, és ami még ennél is lényegesebb, hogy ki hol ül, ugyanolyan kényes, mint a Fehér Ház valamelyik hivatalos díszebédjén. ”

A törzsvendégekkel természetesen más a helyzet. Henry Kissinger például csak akkor szól, ha nem jön. De épp így állandó asztala van egy sor hírességnek, így Michael Kordának, a Simon és Schuster kiadó főszerkesztőjének (milyen érdekes véletlen: a Négy Évszak szakácskönyvének a Simon és Schuster a kiadója...), John Chancellomak, a híres tévékommentátornak, Philip Johnson építésznek, Edgar Bronfmannek, a Seagram társaság és a Zsidó Világkongresszus elnökének, Calvin Kleinnek, akinek farmernadrágjaiért öt kontinensen epekednek a fiatalok, és hosszú még a lista. Itt, velük ebédelni - ez nem egyszerűen pénz kérdése. Pénze végül is mindenkinek lehet, ám a Négy Évszak nem égyszerűen a pénzes emberek találkozóhelye.

Margítay Tamás és Kövi Pál 1973 óta birtokolja és irányítja a céget.