Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-08-15 / 16. szám
MÚLTUNK, TÖRTÉNELMÜNK 57 sóbb közszékelyekre bomlott, majd a közszékelyek közül a legszegényebbek saját népük vezetőinek a jobbágyaivá lettek. A 16. században meg is fosztották ezeket a jobbágy székelyeket a szabadságuktól, de később Bethlen Gábor visszaadta nekik. Ugyanez ment végbe a románoknál is. Dél-Erdélyben a kis román autonómiákban a kenézek felemelkedtek, magyar nemességet kaptak, és maguk alá vetették végeredményben a saját néptársaikat, akikkel előzőleg egyenrangúak voltak.- A szászokról tudjuk, hogy mezővárosokban, falvakban és királyi városokban éltek, földműveléssel, iparral és kereskedelemmel foglalkoztak. Az Erdélybe betelepülő románság mivel foglalkozott?- Ez attól függ, hogy mikor, hol és hova települtek? Az erdélyi románság ugyanis nem egyszerre, hanem hullámokban érkezett Erdélybe. Az első hullám katonáskodó pásztomép volt. Ők hozták a hegyipásztor szakkifejezéseket, amelyeket a székelyek tőlük vettek át, mint pl. orda, esztrenga, esztena stb. Ezeket a szavakat Morvaországig is elvitték a románok a hegyeken keresztül. Tehát a románság egy része hegyipásztor volt, s a magashegyi legelőkön élt. Ugyanakkor a románság egy másik része, az amelyik már jóval előbb, valamikor a XII. században a havaselvi síkságon megtelepedett, az ottani szlávsággal összeolvadva már szántóvető és pásztor volt. Ezeknek a nyelvében a latin földművelési szavak meg is maradtak. Sorolhatnánk azokat a szavakat, amelyeket a kialakuló románság még a latinból vett át. Volt tehát bizonyos földművelő kultúrájuk, úgy ahogy a honfoglaló magyaroknak is, de elsősorban havasi pásztorok, akik csak lassan, később tértek át teljesen a földművelésre, ahogy a magyarok is.- Azt hiszem azonban, hangsúlyoznunk kell azt a különbséget, hogy míg a románok elsősorban hegyipásztorok voltak, a magyarok a síkvidéken nagyállattartó pásztorságot folytattak.- Úgy van. És ez magyarázza az erdélyi etnikai elhelyezkedések érdekességét, amelyek, úgy Erdélyi hegyipásztor mondhatnám, emeletes jellegűek. A síksági részeken, 800 méter alatt a nagyállattartó magyarság élt; a magyarok kerülték az ún. fekete erdőt. Tehát sem a bükk-, sem a fenyőerdőkbe nem hatoltak be, kizárólag azon a területen éltek, amelyik tölgyes és ligetes volt, vagy mezőség. Az erdélyi Mezőség - hozzászámítva a Hortobágy környékét és a magyar Alföldet - a keleti steppének az utolsó nyúlványa. Ez az erdélyi Mezőség mindig tipikusan magyar települési terület volt. A hegyi vonulat a Káipátok déli lejtőin tipikus hegyi legelő terület. Hadd idézzem a kitűnő román történész P. P. Paneteiscu véleményét: „A hegyek északi és nyugati oldalán fekvő Erdélynek nincsenek jó legelői. Egyetlen déli pásztor sem gondolhat arra, hogy ebbe a legelőkben szegény országba hajtsa nyájait.” Teljesen igaza van. Ha az ember ránéz a növényföldrajzi térképre, akkor látja, hogy Erdély belső részén az erdők egyenesen a síkságra hullanak rá, és semmiféle hegyilegelő nincs. Az összes hegyilegelő a Kárpátok havasfelföldi és moldvai oldalán húzódik, ahol keletről és délről süti őket a nap. Északról és nyugatról nincs napsütés, ott tehát a fekete erdők zárják le a vonulatot. Ennélfogva nyilvánvaló, hogy a románság, mint hegyi állattenyésztő nép, Erdélyben csak és kizárólag azon a területen élhetett, ahol a hegyi legelők voltak, vagyis a Kárpátok déli és keleti oldalán.-A románság tehát - ellen’ben a szervezett rendben érkező magyarokkal és a tervszerű telepítéssel idekerült szászokkal - egy évszázadokon át tartó spontán vándorlással szivárgott be Erdélybe. Ha már most az 1400-as évek második felét nézzük, mit mondhatunk Erdély etnikai képéről, az itt élő népek arányairól?- Az arányokról semmiféle mai értelemben vett statisztikai bizonyságunk nincsen. De az arányokra következtetni tudunk az egyházi összeírásokból. 1332-37 között Erdélyben 596 római katolikus templom volt. Ezek a magyar és a szász településeken. Azt is tudjuk, hogy a templomokból 260 esett a megyei területre, a hét megyére, 163 volt a székelyeknél és ugyanannyi a szászoknál. Több mint százötven év múlva, 1459-ben a magyar király elengedi az erdélyi román ortodox papok adóját, az adó személyenként 1 forint. Összesen 283 forintot engedett el. Eszerint 423 magyar, 163 szász templommal és 283 román pappal számolhatunk. Azért legyünk óvatosak és legyünk igazságosak. Nyilvánvalólag a román települések más jellegűek voltak, mint a szász és a székely vagy éppen a magyar falvak. Ezek zártabbak voltak, a román települések házai a hegyvidéken, a keskeny völgyekben jobban szét voltak szórva, valószínű tehát, hogy a 283 pap, az nem 283 falu, hanem esetleg több. Ugyanakkor a magyar és a szász települések jóval népesebbek lehettek. Azt is tekintetbe kell vennünk, hogy a katolikus összeírás hat-hét nemzedékkel korábban készült, mint a görögkeleti, ezalatt a magyar és a szász lélekszám jelentősen emelkedhetett. Mindezt tekintetbe véve azt mondhatjuk, a középkor végén Erdély népességének majdnem kétharmada volt magyar, s a nagyjából egyforma román és szász lakosság együttesen valamivel többet tett ki az egyharmadnál. BENDA KÁLMÁN
