Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)

1989-08-15 / 16. szám

56 MÚLTUNK, TÖRTÉNELMÜNK

FEJEZETEK ERDÉLY TÖRTÉNETÉBŐL VI.

Mikor és hogyan kerültek a románok Erdélybe?

A magyar honfoglalás és a szászok betelepítése után nézzük most már, hogyan és mikor került mai lakóhelyére Erdély harmadik népe, a román.

A válaszadó Makkai László professzor.

— Milyen konkrét történeti adataink vannak a románok betelepülésének kezdeteire?- A kérdésre nem egyszerű a válasz. A régészeti emlékeken és a nyelvészeti következtetéseken kívül ugyanis sötétségben tapogatózunk. írott följegyzéseink egyáltalában nincsenek. A legelső írott adat is bizonyos fokig közvetett, mert nem a településekről szól. Ez az adat 1066-ból való, amikor Mánuel bizánci császár elhatározta, hogy Magyarországot, amelyet eddig Nándorfehérvár, azaz a mai Belgrád körül támadott a Szerémségben, most olyan oldalról fogja megtámadni, ahonnan - mondja a bizánci krónika - eddig még soha nem támadták, Erdélyből. Az 1066-ban felvonult bizánci sereg, minden jel szerint valahol a Bodzái szoros környékén tört be Erdélybe, és ebben a hadseregben - ahogy a bizánci krónikás írja - „az ún. vlachok tömege vett részt”. Tudtunkkal, ők az első románok, akik Erdély területére léptek. Ezek a románok ugyanis nem erdélyiek voltak, hanem Bizáncból jöttek, hiszen a bizánci hadsereg részét képezték, s Erdélybe ellenséges katonaként léptek. Ez az első adat. A következő egy nagy ugrással 1210-ből van. Ez már Erdélyben élő és lakó románokról szól, akik székelyekkel, besenyőkkel, szászokkal együtt a szebeni ispán, egy magyarországi nagyúr vezetésével a bulgáriai Vidin ellen nyomultak. Az oklevél, amelyikből ezt tudjuk, megdicséri az ispánt és seregét, hogy vitézül hadakoztak. Mai ismereteink szerint ez az oklevél említi először a Magyarországon, illetőleg Erdélyben élő románokat.- Ezek a románok a szebeni ispán seregében harcoltak, tehát föltehetően Erdély délibb részén éltek, valahol Szeben vidékén.- Ha megnézzük a későbbi okleveleket, és amelyek a 13. század közepén most már sűrűn emlegetnek románokat, és adataikat viszszavetítjük a 11. század második felére, az 1180-as és 90-es évekre, 1200 körűire, akkor azt mondhatjuk, hogy a mai Bánság területén Ilyéd, Mehádia, a Temes folyó déli része, továbbá Hátszeg vidéke, a Szebentől délre eső részek és Fogarasfölde lehetett valamikor a 12. század végén s a 13. elején szervezett román határőrvidék.-Az következik ebből, hogy a románság dél felől vándorolt be s ugyanúgy valamilyen kiváltságot, autonómiát kapott, mint a szászok? Esetleg egy erdélyi határőrvidék keretében ?- A legnagyobb mértékben. Az oklevél úgy említi a románok települési területét, hogy „terra vlacorum”, azaz a vlachok, oláhok földje. 1291-ig számos adatunk van arról, hogy amikor a magyar király Erdélybe látogat és összehívja Erdély kiváltságos népeit, akik felszólalhatnak a gyűlésen, mindig felsorolja a nemesek, székelyek, szászok után a románokat. A legutolsó ilyen említés 1291-ből való. Ettől kezdve nem említik az egységes román Univerzitas-t, közösséget - ahogy a szászok megőrzik univerzitásukat, vagy a székelyek teljes egységüket -, hanem csak egyes, különböző, kisebb román autonómiákról hallunk. így a Vajdahunyadtól délre élő hátszegi románság, amelyik talán a legnagyobb számú volt, az úgynevezett kenézi

széken ült össze. A kenézi szék teljesen autonóm bíróság volt, amelyiknek ugyan a hátszegi magyar várnagy volt az elnöke, de maguk az ítélőbírók, az esküdtek románok voltak, éspedig hat román pópa, öt román kenéz, és egy román kenéznek a jobbágya.- Kezdetben tehát volt egy, ha nem egyetemesen az egész románságra, hanem csak egyes részeire kiterjedő autonómia. Mivel magyarázhatjuk akkor, hogy amikor 1437-ben, a nagy parasztfelkeléskor, az erdélyi kiváltságos rendek Jápolnán egységre, unióra lépnek a parasztok ellen, csak „három nációról" esik szó (tudjuk, ezek nem etnikai nemzetek, hanem a három kiváltságos rend, tehát a vármegyei magyar nemesség, a katonakiváltságokban élő székelység és az autonóm szász unió), s az említett autonóm román közösségek ebbe negyedikként nem kerültek be?- Először is tisztázzunk néhány dolgot. Az első, hogy az 1437. évi parasztfelkelés kizárólag Erdély északi részére terjedt ki, Kolozsvárra és környékére, Désre és környékére. A kápolnai uniót ennek a területnek a kiváltságosai kötötték. Ezen a vidéken sosem volt román autonóm terület, a román autonómia ugyanis legfeljebb a Marosig tartott. Tehát délen Hátszeg és Fogaras vidékén. Ezen a részen viszont a magyar parasztok is, a román parasztok is jobbágysorban éltek.

Hogy a románok nem lettek negyedik nemzetté, annak okát már említettem: az univerzitásuk felbomlott kis helyi autonómiákra. Ilyen helyi autonómiája volt pl. Fogarasnak, egészen az újkorig, tehát a 16-17. században is. A fogarasi bojárok autonómiát élveztek, egy sor család ma is létezik Bojér néven, elmagyarosodva, ezek mind fogarasiak. A fogarasi bojárok helyzete félnemesi jellegű volt, olyan mint a közszékelyeké. / zaz valamilyen adót fizettek, valamilyen katonáskodási kötelezettséggel tartoztak, de nem voltak parasztok, sőt jobbágyaik voltak. Tudjuk, a székely társadalom differenciálódása is úgy ment végbe a középkorban, hogy a széke1'' társadalom lassan előkelőkre, k ’éprendűekre és al-