Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)

1989-01-22 / 2. szám

Caspar, a gusztusosán romlott, élveteg küllemű bécsi színésznő, a másik ennél kevésbé nyilvánvaló eset. Az ugyanis csak holmi találgatások szintjén állítható, hogy Rudolfnak valóban viszonya volt-e a nála 8-10 évvel idősebb, görög származású és délszaki szépségű özvegy Vetsera bárónéval. A hölgy a császárné lovaspartnere volt, és így került a királyfi közelébe. Mondják, egy vadászaton maga a császár is szóvá tette Hunyady Mária grófnőnek, Erzsébet első udvarhölgyének, hogy a szép özvegy milyen szemérmetlenül flörtöl a trónörökössel. Hogy így volt-e, ki tudja? Nem csupán féltékeny, észre nem vett hölgyek kerekítették a pikáns históriát?

Az igazi, végzetes nagy szerelem 1888 végén kopogtatott be váratlanul Rudolfhoz. Talán Larisch grófnő környezetében ismerkedett meg az alig tizenhét éves Vetsera Mary bárónővel, az imént említett szép özvegy még különlegesebb, izgatóbb szépségű leányával. Krúdy a mindentudó Szemere Miklósra hagyatkozva, Maryben legvonzóbbnak a hangját találta. „Vecsera Mária igen jelentéktelen hölgy lett volna, ha nincs valamely különös, mély hangja, amely a szíve fenekére száll a férfiúnak, hogy onnan többé semmiféle búvári beavatkozással, sőt fogorvosi operációval sem lehet kihalászni az igazgyöngy ritkaságú női hangot. Mély volt ez a hang, mint elgondolkozás az élet céltalansága fölött, és mély volt, mint ama szomorúság, amely akkor lepi meg a férfiakat, amikor teli pohárral és szép nővel az ölükben üldögélnek a világ valamely részében.” Olykor még a Krúdyhoz és Szemere Miklóshoz hasonló nagy életművészek is tévedhetnek. Vetsera Mária valóban nem volt szép, mert több volt annál: érdekes.

Mint egy szabólegény?

1889. január 30-án dél körül a trónörökös vadászbalesetéről szóló kósza hírek szakították meg a magyar képviselőház véderőjavaslati vitáját. A hamarosan megérkező hivatalos bécsi távirat még mindig pontatlan értesüléseket tartalmazott, közölve, hogy a Baden melletti Mayerlingben, ahová vadászatra ment, „őfensége valószínűleg szívszélhűdés következtében hirtelen meghalt.” A „Correspondenz Bureau” című lap megírta továbbá, hogy január 28-án Koburg Fülöp herceg és Hoyos gróf társaságában érkezett Rudolf a kastélyba, másnap főfájásra panaszkodva gyengélkedett, 30-án reggel pedig a vadászatra induló társaság a hálószobájában holtan találta. A halált a fővárosból sürgősen a helyszínre hívott dr. Widerhofer professzor állapította meg, majd a szobát gondosan lezárták, és a kulcsot csak a délután 3 óra körül megérkező Bombelles gróf főudvarmesternek adták át. A baleset hírére Siebenrock badeni járásbiró is a kastélyba sietett, de „udvariasan” eltanácsolták, anélkül hogy a halott közelébe kerülhetett volna.

Este két század lovasság érkezett vasúton Bécsből, és a holttestet a bécsi Déli pályaudvarra kísérte. Innen hatlovas hintón a Burg kápolnájába vitték. Ferenc József reggel nézte meg halott fiát, és a „Vasárnapi Újság” tanúsága szerint „hosszan állt mellette és keservesen zokogott”. Pedig szárnyra kelt az az állítólagos megjegyzése is, hogy fia és örököse halálának körülményeit hallva, imigyen fakadt ki: „Úgy halt meg, mint egy szabólegény!” A császár vitatkozhatott, olykor feszült viszonyban is lehetett Rudolffal, de hogy efféle parlagiságra ragadtatta volna magát mások füle hallatára, aligha vethető össze uralkodói stílusával. Példázza ezt fiához írott utolsó levelének hangvétele is, amelyben arra az estélyre hívja, amelyet a bécsi német követ adott II. Vilmos császár születésnapja alkalmából, 1889. január 27- én. A levél így szól: „Kedves Rudolf, a Reussnál rendezendő soirée-ra porosz uniformist szíveskedjél, de ne díszegyenruhát. Szeretettel ölel Papa.”

Tény azonban, hogy nem túl virágos hangulatban érkezett Rudolf az estélyre, ahol, ha hinni lehet a társasági pletykák nagymesterének számító Larisch grófnő emlékiratainak, majdnem nyílt botrány történt. A Vetsera hölgyek a császári család után érkeztek, oly mértékben felékszerezve, hogy „túlöltözték” a császári hölgyeket. Amikor pedig az üdvözlésekre került a sor, Mary büszke, szép fejét felszegve, keresztülnézett a trónörökös feleségén. Csodálkozhatunk-e hát azon, hogy Ru1. Rudolf trónörökös attábotnagyi díszben az 1880- as évek elején

2. Vetsera Mary - a végzetes szerelem

3. A mayerlingi vadászkastély (korabeli rajz)

4. A trónörökös búcsúztatása a bécsi kapucinus templom előtt

dolf idegesnek látszott, ha közérzetéhez ráadásul még azt is hozzászámítjuk, hogy tettereje teljében kilátása sem lehetett arra, hogy hamarosan atyja örökébe lépjen, továbbá - és az idő szerint utóbbi bizonyulhatott a döntő érvnek - mélyen és végzetesen beleszeretett Marybe.

Az események ettől kezdve gyorsan peregtek. A hivatalos közlemény szerint a trónörökös 28-án udvari fogaton utazott Breitenfurthba, ahol bérkocsi várta, de végül is gyalog ment Mayerlingbe. Holmi bérkocsis berkekből eredő értesülések szerint kedvenc és bizalmas fiákerese, Bratfisch szállította egyenesen Bécsből, miután útközben felvették Maryt, akit a legnagyobb titokban, lefátyolozva csempésztek be a vadásziakba. Aznap, hétfőn délután Rudolf vidám volt, s a meghívott urakkal mulatott. Kedden „fejfájásra” panaszkodva visszavonult és leveleket írt. Szerdán, 30- án reggel - még mindig a hivatalos verzió szerint - 7 órakor ébredt, becsöngette régi inasát, Loscheket és kérte a reggelit, ám mire az inas visszatért, ifjú urát már holtan találta.

Az első hírek tehát szívszélhűdésről szóltak, és a dolog rendkívül kényes természeténél fogva egyetlen szót sem ejtettek Maryről, sőt arról sem, hogy a leány anyai nagybátyja, Baltazzi Hector is tagja volt a vadásztársaságnak. A merényletről szóló későbbi mendemondák Baltazzit a trónörökös egyik esetleges gyilkosaként emlegetik. Mindenesetre gyanús, hogy a bécsi társaság ismert alakjának számító Baltazzi az eset után évtizedekre eltűnt Ausztriából, mint ahogy a fiákeres Bratfischnak is nyoma veszett, csakhogy utóbbinak örökre. Valószínű, hogy Budapesten is eleve kétkedéssel fogadták a szívszélhűdésről szóló hirt, mert a lapok óvatosan bár, de azonnal megpendítették, hogy a trónörökös nem természetes halállal halt meg. Az első hír hivatalos cáfolatát február 1-jén közölte a „Wiener Zeitung” és a „Budapesti Közlöny”: „Az ő cs. és kir. fensége Rudolf főherceg trónörökös elhunytának lesújtó eseményéről általunk tegnap közölt adatok, a magas elhunyt legközelebbi környeztének a végzetterhes esemény kábító benyomása alatt szerzett első észleleteire voltak alapítva. A környezet, miután a hálószoba ajtaja feltöretett, ő cs. kir. fenségét élettelenül találta, s ezen első benyomására támaszkodtak aztán a Bécsbe érkezett jelentések, valamint az a föltevés, hogy a halált szivszélhűdés okozta.

A jelen voltak sürgős táviratban kérették Mayerlingbe dr. Wiederhofer udvari tanácsost, ki ennek következtében a legközelebbi vonattal oda sietett.

A haladéktalanul megejtett vizsgálat alkalmával dr. Wiederhofer megállapította, hogy a boldoguljak fején egy meglehetősen nagy seb van, a koponyafalak és a koponyacsontok nagyobb kiterjedésű leválásával, melynek rögtön halált kellett előidéznie, s amely lő-sebnek ismertetett fel. Az ágy mellett, a jobb kéznek közvetlen közelében megtalálták a kilőtt revolvert, s a fegyver helyzete semmi kétséget sem hagyott fenn arra nézve, hogy a halál önkezűleg okoztatott.”

A jelek szerint valóban szerelmi dráma történt, egy olyan korban, amikor a boldogtalan szerelmesek gyakran választották a kettős öngyilkosságot. Rudolf előbb lelőtte Maryt, majd boldogtalan önmagát. A politikai merénylet, vagy féltékeny férfitársak által elkövetett gyilkosság gyanúja azonban makacsul túlélte az évtizedeket. Talán azért is, mert a szigorúan zárolt iratokba csak a Monarchia felbomlása után lehetett első ízben betekinteni, akkor pedig már szomorúbb aktualitások foglalkoztatták a közvéleményt.

PUSZTASZERI LÁSZLÓ

27