Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-06-05 / 11. szám
A Drexler háztól Hollywoodig „Vonzó asszony, jóvágású férfi” - állapítom meg magamban, mert ha nem is láthattam őket fénykorukban, a civil kegyetlen reflexével először efféle vizsgálat alá veti őket tekintetem. Azután, ahogyan letelepedünk az asztal köré Trombitás Dezső nagytiszteletű úr vendégszerető Los Angeles-i otthonában - a házaspár a Hollywoodi Magyar Református Egyház gyülekezetéhez tartozik -, azt is látni vélem, hogy ez a két ember nem csupán mint művész találkozott nagy-nagy szerencsével... Tatár György és Patócs Kató, a budapesti Operaház hajdani magántáncosai életükről mesélnek.- Dél-Amerikában születtem - kezdi Patócs Kató - Montevideóban. Anyukám már ott beadott egy balettintézetbe, s amikor viszszatértünk Magyarországra, itthon folytattam a tanulást az Opera iskolájában. Emlékszem, kétszáz gyerek közül tizenhatunkat választották ki.- Ha apám nem kap súlyos sebet az első világháborúban, s nem megy el ötvenkét évesen, sohasem lépek színpadra - fog hozzá Tatár György a saját történetéhez. - Apám írógépműszerész és feltaláló volt. Hat találmányát jegyezték a század első évtizedében, többek között egy automatikus céltáblát, egy ugyancsak automatikus csavarhúzót, fúrót. Bátyám a mai napig édesapám szakmáját folytatja Budapesten. Nos, mivel túlontúl élénk gyerek voltam, orvosi javaslatra elvitt édesanyám az Operába, ahol hirdették, hogy fiúkat is felvesznek a balettkarba. Ott majd kifáradok, gondolták. Vékony voltam, ruganyos, felvettek. Katóval tízéves korom óta ismerjük egymást.- Délutánonként bent, az Opera épületében volt az elemi iskola. Jobbra Mozartot gyakoroltak, balra Wagnert, közben folyt a tanítás. - Pócz nagysága, Titi néni, Tuba néni - egymásra tekintve, közös erővel elevenítik fel a hajdani tanítónők neveit. - A gimnáziumot aztán ki-ki magánúton végezte el. Nem is lehetett ez másként, mert aki vinni akarta valamire, annak gyakorolni és gyakorolni kellett spártai önfegyelemmel, elhivatottsággal.- Nádasi mesternek az Operával szembeni Drexler ház első emeletén volt az otthona és a stúdiója - mesélik. Ő - teszik hozzá a tánctörténetben járatlanabbak kedvéért - feleségével, Marcellával együtt legendás alakjai voltak a magyar balettművészetnek, meghonosítói a klasszikus orosz iskolának. Nála vettünk tehát magánórákat, minden délután. Tandíj ugyan volt, de akiben tehetséget látott, attól igen keveset kért, sokszor el sem fogadott pénzt. Különleges lépéseket mutatott, mi meg szinte a végkimerülésig erőltettük magunkat, hogy amit csak lehet, megtanuljunk. Persze, mi is a kórusban kezdtük, a közönség nem is gondolná, hogy micsoda harc folyik azért, hogy egy pár az utolsó sorból az első közepére kerüljön... És még onnan is ki kell tűnni... Tatár György tizenkilenc évesen, a Fából faragott királyfi eltáncolása után lett szólótáncos. Csiplinszky, a világhíres lengyel koreográfus tanítja be Ravel Bolerójára, Richard Strauss József legendájára. Emlékezetes közös alakítás a majdani hitvessel: Saint-Saéns Hattyú-duettje. Siker siker után, 1945-ben, 23 évesen Tatár már koreográfus is: a Kék rapszódia táncszínpadra írását bízzák rá. Aztán...: 1947. Tanulmányút rendes útlevéllel - és Amerika egy életre, 15 évnyi operaházi működés után. Sok művészember rebbent akkoriban világgá az örök átjárhatatlansággal fenyegető vasfüggöny összecsapódása elől. A folytatást így meséli Tatár György:- Nem volt könnyű. Továbbra is spártai életmódot folytatni, állandó edzésben lenni, miközben egy merőben új világot is ki kellett ismernünk. Olykor a szerencse is segített. Ám ahogyan a mondás is tartja, bátraké a szerencse, s élni vele igazán az tud, aki „spártai módon” készül a szerencse fogadására. Máskülönben aligha lett volna képes a táncművész arra, hogy...:- Négy és fél esztendőn át léptem fel New Yorkban a Radio City Music Hallban, napjában hatszor is a Boleróval. Szerepeltünk Brodway show-kban, magam egy ideig Jávor Pállal is turnéztam, mégpedig táncos komikusként. Ő hozott össze Paszternák Józseffel, az akkori musicalvilág vezető producerével, aki meghívott minket Kaliforniába.- Mikor megláttuk a kék eget, a narancsfákat - veszi át a szót Patócs Kató -, nem volt nehéz a döntés: itt telepszünk le. Vettünk egy kis házikót és lett négy gyerekünk: Viktória Annamária, Christopher, Péter és Pál. Kitűnően tanultak, mindegyik egyetemet végzett. A tánc még sokáig kísérte a házaspár életútját. A férj közel harminc koncertszámot koreografált, kigondolt egy tánckoncertet tíz Liszt-műből, hat előadásuk volt a legnagyobb Los Angeles-i színházban. Programjukkal jó néhányszor végigjárták a nyugati parttól a keleti partig a magyar egyesületeket, több helyütt néptáncot is tanítottak. Először újra otthon - tizennyolc év után.- Ez 1965-ben volt - meséli Tatár György -, s nagy meglepetésemre és örömömre Lőrincz Gyuri, az Operaház akkori balettigazgatója, azzal fogadott, hogy nincs-e kedvem eltáncolni a Bolerót. A következő esztendőben pedig a Sába királynőjében léphettem fel, újra Pesten. Patócs Kató mint tanár is hazalátogatott:- Húsz éven át tanítottam egy itteni balettiskolában. 1970-ben háromhetes budapesti tanulmányútra vittem tizenöt tanítványomat. Igen szorgalmasak voltak, reggel nyolckor minden áldott nap ott álltak az Operaház próbatermében, hogy minél többet tanuljanak. Némelyikükből profi táncos lett, ami igen nagy szó, mert borzasztó erős a konkurencia. 6
