Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-05-22 / 10. szám
koriban - vagy korábban - a sokat nélkülöző nép haragja elsősorban az arcátlanul gazdagodó valutázók ellen irányult! Majd a hercegprímás és a vagyonát mentő herceg köré állították szellemi és politikai kiszolgálóik galériáját, akik a múlt visszaállításában közreműködtek volna. A tudós szerzetes pap, Baranyay Jusztin teoretikus vezérszerepével az egyházi értelmiséget ültették a vádlottak padjára. Zakar a közvetlen kiszolgálók - de tettüket megbánok szerepét kapta. Nagy Miklós, Ispánky Béla és Tóth László a kémkedési vádat reprezentálták. (Olyan papok, akiknek nemzetközi kapcsolataik lehettek, hiszen külföldön, főként Rómában tanultak, vagy működtek egy ideig, így alkalmasak voltak a kémszerepre.) Az Alapy Gyula népügyész által szerkesztett vádirat - amely 1949. január 25-ikén került benyújtásra - tárgyi alapját a prímási palota pincéjében romantikusan elásott, majd a nyomozók „jó munkája” eredményeként fellelt fémtokban lévő „titkos levéltár” képezte. A komplett vádat kínáló irategyüttes gyanúsan egybevágott a prekoncepcióval, így az elrejtés és megtalálás színjátéka is a vádlottak elvetemültségének és megátalkodottságának bizonyítását célozta. A fémtokot ugyanis már az 1948. december 23-i esztergomi házkutatáskor Zakar útmutatása szerint megtalálták. Az iratok azonban csak közvetett bizonyítékként lettek volna alkalmasak a vádként felhozott cselekmények alátámasztására. Az viszont kétségtelen, hogy kitűnik ezekből is: Mindszenty bíboros működése során számos olyan lépést tett, levelet vagy jelentést írt, nyilatkozott vagy a hatalmat, főként a szovjeteket és a kommunistákat sértő megállapítást hangoztatott, amelyek ezek részéről nemcsak ellenállást és elutasítást, hanem az alkalmas pillanatban való visszavágást is lehetővé tették. így a Mindszenty-perben a korábbiakhoz és a későbbiekhez képest is, sokkal több írásos és hitelesnek tűnő bizonyítási anyag gyűlt össze kezükben. De Rákosi és társai - és a szovjet perek - logikája szerint a vád hitelességére a koronát a vádlott beismerő vallomása teszi fel. A dokumentáció hitele ugyanis kétségbe vonható, de egy őszinte és feltáró jellegű beismerésé, önvallomásé nem! Ez persze jogilag abszurdum és törvénysértő eljárás volt, s a középkori kínvallatások során kivett beismerésen alapuló ítélkezésre emlékeztetett. De a tömegpszichózis szítására ez volt alkalmas, hiszen ki tudhatta szélesebb körben, hogy miként születik egy ilyen vallomás? A Mindszenty-per büntetőjogi alapjául az 1946. VII. te., a köztársaság államrendjének hatályosabb védelméről szóló kerettörvény szolgált. A vádirat benyújtásával egyidejűleg, 1949. január 25-ikén tűzte ki a népbíróság a főtárgyalást február 3-ikára. A BNB külön tanácsának elnöke a már korábbi koncepciós perekben is elnöklő Ölti Vilmos volt, és mellette négy, a pártok által delegált népbíró alkotta a bíróságot. (Az esküdtbíráskodást idéző népbírósági perrendtartás szerint ezek „laikus” politikai szereplők, ekkor már két fő az MDP és egy-egy fő a formálisan még létező Kisgazdapárt, illetve a Nemzeti Parasztpárt delegáltja. De még arra is ügyeltek, hogy az MDP két népbírája közül az egyik korábban kommunista, a másik szociáldemokrata volt.) A tárgyalás első napján Alapy Gyula népügyész - aki híres-hírhedt volt már ekkorra ilyen működéséről - ismertette a vádiratot, majd a vádlottak kihallgatása következett, de nem „rangsor” szerint, az I. rendű Mindszentyvel, hanem a koncepció logikája szerint. A vádlottak, elsősorban Mindszenty, a bíróság előtt sem ismerték el egészében a vád igazát, csak részben vallották magukat bűnösnek. Másnap, 4-ikén a kihallgatás folytatódott, és ekkor hallgatták ki a letartóztatásban lévő tanúkat is. A védelem nem tudott hatékonyan működni, mert részint a vádlottak nem szabadon választhattak védőt (a választás és megbízás formálisan persze szabályos volt), részint pedig a tárgyalást vezető bíró erre nem adott lehetőséget. A harmadik nap, 5-ikén hangzott el a népügyész politikai szitkokkal teli, a vád szakszerű bizonyításával nem sokat törődő vádbeszéde, amelynek végén Mindszenty Józsefre, Baranyay Jusztinra és Esterházy Pálra halálbüntetés, a többi vádlottra a legsúlyosabb fegyházbüntetés kiszabását javasolta. Ezt a védők védbeszédei és a vádlottak utolsó szó jogán tett felszólalásai követték. ELRETTENTŐ ÍTÉLET A népbíróság különtanácsa február 7-ikén zárt ülésen határozott és hozta meg ítéletét, és a halálos ítéletekre tett indítványt mindhárom vádlott esetében 3:2 arányban elutasította. A február 8-ikán tartott nyílt tárgyalásban az ítéletet kihirdették, ami a következő volt: Mindszenty bíborost életfogytig tartó fegyházra, Baranyayt 15 évi, Zakart 6 évi, Esterházyt 15 évi, Nagy Miklóst 3 évi, Ispánkyt életfogytig tartó, Tóth Lászlót 10 évi fegyházbüntetéssel sújtották. Az ítélet ellen a népügyész súlyosbításért, a védők és vádlottak enyhítésért nyújtottak be semmiségi panaszt. (A koncepciós perekben bevett szokás volt, hogy a vádlottakat minél tovább tartsák bizonytalanságban. Itt is Mindszentyt „hajszál híján” halálra ítélték. Az ügyész fellebbezésével pedig még mindig fenyegette a veszély, hogy a másodfokú ítélet a halál lesz! S a másodfokú ítéletig hónapok teltek el.) A Mindszenty-per fellebbviteli tárgyalását a hírhedt Jankó Péter tanácselnök vezette (aki Rajkákat is halálra ítélte). Az ítélet kihirdetésére Dr. Cserháti József pécsi püspök - világszövetségünk elnökségének tagja - egyetemi lelkészként életközelből ismerte Mindszenty József hercegprímást. Nem volt ugyan közeli munkatársa, de részt vett azokon az esztergomi értekezleteken, amelyekre a prímás kéthavonta összehívta az önállósított egyetemi lelkipásztorokat.- Püspök úr, Ön ismerte Mindszenty bíborost. Milyen személyes benyomásai maradtak róla?- Ő volt az első hazánkban, aki felhívta a figyelmet arra, hogy az egyetemeken és főiskolákon önálló lelkéjúlius 9-ikén került sor. Ez Mindszenty büntetését megerősítette, a többi vádlottét részint csökkentette, részint azok minősítését változtatta meg (általában enyhítette). Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nem volt. Az erről szóló végzést csak augusztus 16-ikán hirdették ki a büntetésvégrehajtási intézetben az elítéltek előtt. TANULSÁGOK TÖRTÉNELMI TÁVLATBÓL A Mindszenty-per politikai per volt. Az akkori politikai vezetés, elsősorban Rákosi szándékai és utasításai szerint került megrendezésre és lebonyolításra. Elsődleges funkciója a prímás eltávolítása volt. Erre a perre is igaz a koncepciós perek azon általános jellemzője, hogy „a tényállásokkal összefüggő koncepció egyrészt valóban megtörtént, de bűncselekményt meg nem valósító tények bűncselekményként való feltüntetésében, másrészt a valóságban meg sem történt események bűncselekmény alapjául szolgáló tényként való megállapításában nyilvánult meg”. A bonyolult de szakszerű jogi fogalmazás lényege, hogy megtörtént tényeket kevertek meg nem történtekkel; a tényeket átértelmezték és a koncepciónak megfelelően minősítették, amihez „visszaigazolást” a vádlottak beismerő vallomásai jelentettek. Aki ismeri a bíboros beszédeit, pásztorleveleit és egyéb írásait (amelyek a három kötetnyi Mindszentyokmánytár jóvoltából is olvashatók), vagy még inkább olvasta a bíboros minden világnyelven publikált emlékiratait, annak aligha lehet kétsége székét kellene beállítani az ifjúság lelki gondozására. Egyébként általánosságban jellemző marad rá, hogy mindenben a lelkipásztori szempontokat tekintette elsődlegesnek, minden igyekezete arra irányult, hogy a magyar népet a megváltozott politikai helyzettel szemben rádöbbentse az anyagelvűség és a vallástalanság fenyegető veszedelmeire. Ezért is szervezte meg az országos M ária-napokat 1948-ban, amelyeket a kormányzat szinte természetszerűleg ellenpolitikai felvonulásoknak minősített. Aki Mindszentyt egyoldalúan politikai szemszögből nézte, figyelte, aziránt, hogy Mindszenty József konzekvens és kompromisszum nélküli ellenfele volt az 1945 után kialakuló rendszernek. Erre emlékirataiban és az emigrációban is büszkén hivatkozott. Más kérdés, hogy a politikai ellenfelekkel szemben egy jogállamban politikai eszközökkel harcolnak. Kétségtelen, hogy az 1945 utáni helyzetben a kommunista párt és annak baloldali szövetségesei előbb burkolt, majd nyílt formában az egyház gazdasági, politikai, közéleti-társadalmi, majd iskolai és kulturális pozícióinak a felszámolására törekedtek. Az egyházat a templomi működésre, a szűkén értelmezett hitbuzgalmi térre korlátozták. De amikor a hatalom kizárólagosan a kommunisták kezébe került, 1948-ban, Rákosi irányt vett az egyházpolitikában is a szovjet példa megvalósítására, az pedig a sztálini modellben a vallás minél gyorsabb „elhalasztására”, s ennek érdekében az egyházak felszámolására törekedett. Ezzel szemben Mindszentynek aligha lehetett alternatívája, esetleg a helyzetet alapvetően megváltoztató háborúban való reménykedés. A hazai események egy tágabb folyamat részei voltak. 1948^J9-ben általános támadást indítottak a szocialista országokban az „imperializmus ötödik hadoszlopának" minősített katolikus egyházi személyek ellen, így Varsótól Prágán át Budapestig és Zágrábig nagyjából azonos vádakkal és módszerekkel folyó politikai perekkel távolították el a megegyezés és fejlődés legfőbb akadályainak és akadályozóinak megtett egyházfőket. Az egyház lefejezésének sztálini eszköze a koncepciós per volt. (A papok, a kisemberek eltávolításáé pedig a Gulag, az internálás.) Mindszenty személyén, perén és társain keresztül az egész egyházat is a vádlottak padjára ültették, és az azzal azonosított „klerikális reakcióra” mért csapással akarták felszámolni erkölcsi tekintélyét és befolyását. Azzal érvelve, hogy a szocializmus nem építhető vallásos tömegekkel, hanem az ateista, tudományos világnézet alapján, ami alatt az akkori szektásdogmatikus sztálini „marxizmus-leninizmus” értendő. A per fizikailag valóban eltávolította a magyar egyház éléről az új hatalom legkeményebb ellenfelét, de a kibontakozást nem segítette elő, csak fokozta a félelem légkörét. az értékelésében vagy megítélésében tévedett. Egy egyetemi lelkésztársunk említette egyszer: „A bíboros mindamellett, hogy reggeltől estig el van foglalva még politikai, társadalmi kérdésekkel is, mégis többet tesz a lelkipásztorkodás területén, mint talán a többi püspök együttvéve”. Ha ez túlzás is volt, mégis jellemzésként ideillik.- A Mindszenty-ügy a néhai hercegprímás halálával mind a Szentszék, mind pedig a magyar állam részéről hivatalosan lezárultnak volt tekinthető. A köztudatban azonban itthon és a nyugati magyarság köreiben egyaránt GERGELY JENŐ FOTÓ: LESLIE A TÓTH (USA) MAGAMRA VETTEM A SÚLYOS KERESZTET 19
