Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-05-22 / 10. szám
1. Az első Nemzeti Színház a mai Múzeum körút-Tanócs körút sarkon (Varga Mátyás metszete) 2- Egy merészebb megoldás: az üvegpiramis a Párizsi Louvre udvarán nemrégiben átadott, új kiállítási csarnokra emlékeztet. A háttérben a Bazilika sziluettje. Az Engels tér tervezők közötti népszerűségét az indokolja, hogy kitűnőek a közlekedési lehetőségek, s egy föld alatti parkoló építésével a zöldterület is megőrizhető lenne. A LEÍRÁSOKAT ÉS A TERVEKET A „BUDAPEST” CÍMŰ FOLYÓIRAT NYOMÁN KÖZÖLJÜK 3. Napjainkban egy világvároshoz ugyancsak nem illő földszintes pavilonsor húzódik a Fővárosi Tanács épülettömbje előtt. Ennek lebontása után bőségesen kínálkozna hely a Nemzeti Színház számára. A Tanács körút (volt Károly körút) közlekedési lehetőségei szintén igen jók, s ez a megoldás a városképen is javítana. 4. A Népköztársaság útja (korábban Andrássy út) felőli nézőpont jól mutatja, hogyan illeszkedne az új épület környezetébe 5. Tizenhét pályázó az Engels téren (volt Erzsébet tér) helyezné el a színházat. 6. Nyolc tervezőcsoport képzeli el a Nemzeti Színházat a Ma dách tértől keletre, a Dob utca és a Majakovszkij utca (a volt Király utca) közé eső részen. Az ide tervezett színháztól az elavult városrész újjáéledését is várnák. 7. Hárman választották a Vérmezőt (a Várhegy és a Déli pályaud var között) a Nemzeti Színház helyének. A színház ugyan jól g megközelíthető lenne, kérdés azonban, hogy az épület mennyire takarná a Várat. 8. A javasolt budai helyszínek között szerepel például a Naphegy oldala, a Moszkva tér, a Széna tér, vagy az óbudai Flórián tér. A rajzon látható színház a Budaörsi úton épülne föl. a tervezett világkiállítás egyik lehetséges helyszínének közelében. 9. Ez a homlokzat - a Parlamenttől északra - a Dunára tekintene. 10. A tervezők egy csoportja abból indul ki, hogy a városnak nyitottabbnak kellene lennie a folyó felé. így merült föl lehetséges helyszínként a Batthyány tér is. Mások a Margit hídtól délre kialakítandó mesterséges szigetre helyeznék az épületet (képünkön). Kérdés azonban, nem bontaná-e meg ez a megoldás a nagyszerű panorámát, és a híd élénk forgalma lehetővé tenné-e a színházművészet élvezetét. küzdelmet immár öt és fél esztendeje figyelemmel kísérő krónikás számára kezd másodlagossá válni a hol kérdése, csak abban szeretne hinni - rendületlenül hogy valahol felépül majd a színház... 1995-re világkiállítást terveznek Budapestre. Vajha addigra megnyithatná kapuit Thália új, végleges magyar hajléka! A leendő Nemzeti Színház előzetes - számos eredeti elképzelést tartalmazó - szakmai programja mindenesetre már elkészült és Szinetár Miklós rendelkezésünkre bocsátotta. Ebből idézünk: „Az új Nemzeti Színház az egész nemzet színháza... Legyen a színhelye minden évben a magyar színházak versenyszerű seregszemléjének, amelynek jelenleg nincs otthona... A színház gondozásában valamennyi magyar színház számára rendelkezésre álló dramaturgiai tanácsadó testületet kell fenntartani ... Miközben fő épületében a klasszikusokat kell műsoron tartania - kamaraszínházában a legkockázatosabb kísérletekre is vállalkozhat... A nyár folyamán külön programmal kell színházi élményt nyújtania az egyre növekvő idegenforgalom számára... El kell érni, hogy a törzsgárda - nevezhetjük őket örökös tagoknak - az ország legjobb színészeiből tevődjön össze. E törzsgárda körül jelentős mozgási lehetőséget kell kialakítani a tagok cseréjére.” (balázs) A építészekből és szakemberekből álló bírálóbizottság két helyszínt fogadott el: a belvárosi Engels teret és a Várat, a volt Honvédelmi Minisztérium jelenleg romos épületének helyét, a Várszínház tőszomszédságában. A zsűri döntése csak javaslat: a kormány - amint erről Szinetár Miklós rendező, az új Nemzeti Színház kormánybiztosa tájékoztatott - decemberben dönt a végleges helyszínről és tervről, a kezdés és a befejezés időpontjáról. Május 17-ikén kiírták az építészeti tervpályázatot, amely minden magát magyarnak valló építész előtt nyitott, bárhol is éljen a nagyvilágban. A beküldési határidő: 1989. október 16. Az új teátrum felépítéséért folytatott, már-már sziszifuszi