Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)

1989-05-22 / 10. szám

KOLOZSVÁRTÓL TEL AVMG

„Béke”-beli találkozás Taub János rendezővel

A színházi évad egyik kiemelkedő előadása Schwajda György Himnusza. Rendezőjével, Taub Jánossal a Béke Szálló békebeli atmoszférát árasztó kávézójában beszélgetünk. A Himnusz tragikomikus látlelet a mai magyar munkásosztályról. Az éjfélkor részegen a Himnuszt éneklő, jobb sorsa érdemes fiatalembert - Eperjes Károly játssza megrendítően - a társadalom segíteni akarja, de közben egyre mélyebbre és mélyebbre taszítja. Ezt a mai magyar „éjjeli menedékhelyet”, ezt az ízig-vérig pesti történetet egy olyan művész állította a Játékszín színpadára, aki sohasem élt Magyarországon.- Szatmárnémeti mellett, Halmiban születtem 1927-ben, az akkori román-cseh határon. A temesvári zsidó líceumban érettségiztem a IE világháború utolsó évében. 1954-ben kaptam diplomát a Marosvásárhelyi Szentgyörgyi Színművészeti Intézetben. Rájöttem, hogy ezt a szakmát csak munka közben lehet igazán megtanulni, ezért egy olyan színházhoz szerződtem - Temesvárra -, ahol a legsokoldalúbbnak kellett lenni. Ugyanis akkoriban a magyar tagozat a román színház afféle „függelékeként” működött. Kilenc hónap múlva alkalmam nyílt arra, hogy megalapítsam az önálló temesvári magyar színházat, amelynek

1961-ig igazgatója voltam. A főiskola akkori rektora, Szabó Lajos segítségével kiváló, fiatal társulatot szerveztünk.- Harag György is ott volt ?- Nem, ő ugyanazt csinálta amit én, de Szatmáron. Ha már említette Haragot, el kell mondanom, hogy mi amolyan féltestvérek voltunk. Neki ugyanis mindenkije meghalt Auschwitzban, és ezért a szüleim örökbe fogadták őt. Kolozsvárott később is együtt laktunk, és jobban szerettük egymást a valódi testvéreknél is. Megértő, ragaszkodó ember, nagy művész volt. A legrendesebb ember, akivel valaha találkoztam.- 1961-ben a kolozsvári Magyar Színház újonnan kinevezett igazgatója, Huszár Sándor író - később a bukaresti Hét főszerkesztője - megkért, hogy vállaljam el a főrendezőséget. Ez volt akkoriban minden erdélyi színházi ember vágya, tekintettel a kolozsvári Magyar Színház múltjára, légkörére, a társadalomban betöltött szerepére. Közben feleségül vettem a mellettünk működő Magyar Opera balerináját, Winkler Évát, akivel ma Izraelben élünk.

Kolozsvárott kiváló társulatot szerveztünk Huszárral: odavittük Harag Györgyöt, Kovács Györgyöt, Szabó Lajost, Balogh Évát. A bukaresti Bulandra lett a csereszínházunk. 1970 táján Huszár Sándor, aki kiváló igazgató volt, valami csekélységért megharagudott, és otthagyta a színházat. Ekkor Bukarestbe költöztem, és a méltán világhírű Bulandra rendezője lettem. Nem sejtettem akkor, hogy ezzel csaknem végleg elhagyom a magyar nyelvű színpadot, amelyhez csak most, Pesten tértem vissza. 1974-ben a bukaresti Caragiale Színművészeti Intézet rendezőtanára lettem. A Bulandrában valóban világszínvonalú előadások jöttek létre akkoriban, nagyszerű színészek és szakértő vezetés dolgozott együtt. Liviu Culei volt a művészeti igazgató, aki most, ha jól tudom, a New York-i Columbia Egyetemen tanít.- Milyen körülmények között hagyta el Romániát?- Tíz gyönyörű „bulandrai” év után egyszer csak azt éreztük, hogy nem tudjuk tovább folytatni.-Az általános helyzet romlására céloz?- Igen. CuleLel az élen, aki tehette, elment. Én 1981-ben, családegyesítés címén kerültem Tel- Avivba. Szüleim és húgaim már a hatvanas évek elején kivándoroltak. Kettős - román-izraeli - állampolgár vagyok.- Tehát bármikor hazalátogathatna. Nincs honvágya?- Azt nem mondanám. Haza csak egy van, ahol az ember megszületett. Hogy mégsem akarok hazalátogatni, annak éppen az ottani barátaim az okai. Nem tudnék elszámolni nekik a létemmel. Nem tudnám, hogyan adjam át nekik az ajándékba vitt kávét. Kiszakadtam a régi közegemből, nem tudnám ott folytatni a beszélgetést, ahol abbahagytuk. Azt hiszem, szörnyen érezném magam, mert van rajtam egy jó cipő, és mert jól vagyok lakva, nem fázom. Hiszen a barátaim energiája és fantáziája most abban merül ki, hogy miképpen szerezzenek egy liter tejet...- Hogyan illeszkedett be - emberileg-szakmailag - az izraeli hétköznapok világába?- Zsidóságomat mindig magától értetődő természetességgel vállaltam, amint látja még a nevemet sem változtattam meg. Soha eszembe nem jutott, hogy ez bármiféle előnyt vagy hátrányt jelenthet számomra. Amikor a feleségem, aki magyar református asszony, felvetette, hogy esetleg át kellene térnie, mert mindenki azt csinálja: nagyon meglepődtem és azonnal lebeszéltem róla. El nem tudom képzelni, hogy valaki ne az legyen, ami. Akár hátrányos, akár előnyös számára.- A Tel-Aviv-i egyetemen hat évig vezettem egy színházi kurzust, és mindkét nagy színházban - a Habimában és a Cameriben - rendeztem. Egy Dosztojevszkijadaptációra és Brecht-rendezéseimre emlékezem a legszívesebben.- Hogyan „debütált ” Magyarországon ?- Egyszer Pesten nyaraltunk a feleségemmel, és Berényi Gábor, a Játékszín igazgatója felkínált egy vendégrendezést. Boldogan vállaltam, mert legszívesebben mégiscsak az anyanyelvén rendez az ember! Ráadásul Magyarországon viszonylag izgalmas a színházi élet, a kereskedelmi szempontok valamivel kevésbé befolyásolják a repertoárt, mint mondjuk Izraelben. Páskándi Géza Vendégségét állítottam először színpadra, majd Gogoltól az Egy őrült naplóját és Szolnokon Székely János erdélyi író Caligula helytartója című, verses tragédiáját, amely a mai magyar drámairodalom egyik legcsodálatosabb remekműve. Komoly érdeklődés mutatkozik iránta Helsinkiben is, ha finnre fordítják, akkor ott is megrendezem.- Hallhatnánk egyéb terveiről is?- Most már két háztartásban gondolkodom. Vagyis rendszeresen dolgozom Izraelben és Magyarországon is. A leányom két év sorkatonai szolgálat után most szerel le, valószinűleg egyetemre megy. Még bukaresti rendező-tanárságom idején kidolgoztam egy tanítási módszert, amely a színházi embert segiti abban, hogy az előadás létrehozásához szükséges alappilléreket megtalálja. Már persze, akinek van fantáziája, hiszen anélkül nem megy. A rendezőnek egy irodalmi alapanyagot kell cselekménnyé, képpé, játékká alakítania. Szó van arról, hogy itt, a Játékszín szervezésében egy mesterkurzust vezetek majd a már pályán lévő rendezők, színészek számára.

B. Á.

14