Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-05-08 / 9. szám
„Sógorék” Sopronban messze a kocsi. Hát, ami azt illeti, elég messze van, még csomag nélkül is, amíg a Városház utcai parkolót elérik, s berámolhatnak végre. Vagy fél tucat nagy doboz, táska jelzi: nem ez volt az első forduló, s ahogyan sóhajtva nekiindulnak újra, bizonyos lehetek benne, hogy nem is az utolsó. Akadnak aztán, nem is kevesen, akik a szó szoros értelmében a mellényzsebükben viszik haza a soproni „vásárfiát”. Pataki József és Bálintné Hideg Anna az Ofotért komputeres szemvizsgálójában átlagban napi negyven vendégnek (vagy inkább páciensnek?) írják elő, milyen szemüveget kell rendelnie, s e vendégek fele osztrák. A vizsgálat díja: magyaroknak kétszáz forint, osztrákoknak a mindenkori száz schillingnek megfelelő összeg, ez ma kereken 450,- forint. Drága? A „sógoréknak” olcsó, harmad-negyedannyi, mint odahaza. Hasonlóképp áll a helyzet a szemüveggel, amit a szomszédban rendelhetnek meg. Horváth Istvánné boltvezető szerint az üzlet forgalmának majdnem a felét az osztrákok „hozzák”.- Sopronban egy márkás keret fényérzékeny üveggel ugyananynyi forint, mint amennyi schillingbe kerül a határon túl - mondja Bálintné a szemvizsgálóban. És a szomszédban Horváthné: - Minél rosszabb lesz a forint, annál inkább nő a mi forgalmunk! Valószínűleg igaza van. Stöcken Tamás tanácsi kereskedelmi csoportvezető statisztikája:- Idén januárban és februárban húsz százalékkal többen jöttek át Ausztriából, mint 1988 hasonló időszakában. Ezzel szemben egy másik statisztika:- Az utóbbi időben kevesebb schillinget váltunk át a megszokottnál - mondja Horváth Ákos a Ciklámen Touristnál -, az átlagos napi két-háromszázezer helyett csak tíz-húszezer forint értékűt. Valószínűleg azért, mert most kezdik visszahozni az odaát „feketén” átváltott forintokat. Ezek szerint nemcsak mellényzsebben viszik ki „sógorék” a szemüveget, de mellényzsebből fizetik is ki, mint sok mást, a fogjavítást- és pótlást például. A Lenin körúti - reggel héttől este hétig nyitva tartó - fogorvosi rendelőben ugyancsak schillinggel lehet fizetni (a Magyar Fogtechnikai Vállalat és a Soproni Szolgál-1 „A harmadába kerül itt a fogorvos, mint odaát - a közös vállalkozás csak schillinget fogad el 2. „Rengeteg könyvet hoznak az osztrákok köttetni" - Hillebrand Imre öthatszáz forintot kap egy díszkötésért 3. „Kifizetődik átjárni" - tejföl, vaj, margarin kerül Hippekék kosarába A SZERZŐ FELVÉTELEI tató Szövetkezet 1987 novemberében megindult közös vállalkozása tehát csakis „sógoréknak” nyitotta meg e korszerűen fölszerelt és csak márkás nyugati anyagokkal dolgozó intézményt), de ahogyan dr. Nyeső László forgorvos mondja: még így is harmadába kerül mindenféle fogorvosi és fogászati szolgáltatás, mint odaát. Bevásárlószerda, húsvét előtt: osztrák kocsikkal zsúfoltak a parkolók, német szó hallatszik az üzletutcákon, nem lehet hozzáférni a kirakatokhoz, a bolti pultokhoz pedig még úgy sem. Egy, csak egy bolt üres szerte a vidéken, s ez a Galéria, az iparművészeti üzlet, tele szebbnél szebb kerámiával, hiszen a Soproni Tavaszi Napok idejét éljük, s itt a kilenc ünnepi kiállítás közül az egyik: Morvay Zsuzsa keramikusművészé. Végre belép egy osztrák hölgy, de jószerivel körül sem néz, megy egyenesen a pénztárhoz. Persze, „exchange”, schillinget vált. Faggatom: mire?- Vásárolni, természetesen. Gyakran járok át, most éppen textíliákat vettem. Egy kosztümöt, egy dzsekit, aztán egy pár cipőt. És azért is átjárok még, mert szeretek jókat enni. Még egyszer látom, az egyik parkolóban, amint mindkét kezében egy-egy kétliteres málnaszörpös flakonnal igyekszik gépkocsijához. Hogy hol találkoztam még osztrákokkal? A nemrégiben megnyílt Casino Sopronban, ez természetes, hiszen oda - egyelőre legalábbis - csupán külföldiek tehetik be a lábukat. Hogy miért jó az a magyar államnak, ha állampolgára csak Nyugaton játszhatja el a valutáját - azt csak a magasságos Pénzügyminisztérium tudja. Tizenegy napos volt a kaszinó, amikor Nagy Miklóssal, az üzletigazgatóval beszéltem, de már 1645 napi belépőkártyát adtak el - darabját száz schillingért -, s akadt vendég, aki egy ültében hatvanezer schillinget nyert. Igaz, olyan játékos is, aki körülbelül ugyanennyit vesztett. Hja, a szerencse forgandó! Állandó, ezzel szemben, a szerencse, amit Hillebrand Imre kézműves könyvkötőmester a magáénak mondhat. Felesége a boltban, ő maga segédjével és tanulójával a műhelyben serénykedik. Most éppen egy szépen illusztrált fóliánson munkálkodik, Münchenben adták ki, 1853-ban, a cime pedig: Naturgeschichte des Pflanzenreichs in Bildern.- Rengeteg könyvet hoznak az osztrákok köttetni, javíttatni, restauráltatni. Rendelnek aztán névjegyet, esküvői kártyát, és nemcsak azért, mert itt olcsóbb, hanem mert odaát még kevesebb a kézműves, mint itt, s nem győznék kivárni, amíg egy kötés elkészülne. Szerencsés ember - írtam az imént Hillebrand Imréről. Szerencsés, mert elégedett. S nemcsak azért elégedett, mert a „sógorék” egy díszkötésért (néha eléggé csicsás díszkötést kérnek) 5-600 forintot is megfizetnek, hanem mert szereti és élvezi a munkáját. Az idegenforgalmat is, hisz ettől lesz munkája színes, változatos. A város polgárainak többsége azonban nem így érez. A raktárak ugyan kifogyhatatlanok, Sopron ellátását kiválóan megszervezték, az áru nem tűnik el soha a polcokról, de az üzletek zsúfoltak, a várakozási idő igen hosszú. Igaza van ugyanis Horváth Ákosnak, az idegenforgalmi szakembernek:- Az osztrák turisták - nem turisták. Ők hazajárnak hozzánk bevásárolni. És nem egyedül azért, hogy spóroljanak. A határmenti falvak lakói számára az itteni ABC közelebb esik, mint Eisenstadt vagy Wienerneustadt áruházai. Ezért zsúfoltak Sopronban a boltok, ezért lehetetlen üres parkolóhelyet találni... És elmondja, szinte szóról szóra ugyanazt, amit a kereskedelmi osztályon, a boltban, a látszerésznél vagy orvos barátomtól hallottam: Sopron rengeteg pénzt, kemény valutát hoz az országnak, de ebből szinte semmi sem marad itt, hogy a város üzletet, utat, parkolót, éttermet építhetne belőle. Vagy nyomtathatna német nyelvű, részletes soproni útikalauzt várostérképpel, olyat, mint amilyet Olga Perko és családja keresett, végigjárva Sopron könyvesboltjait s tucatnyi utazási irodáját. Ők ugyanis valóban turisták! Perko asszony már az iskolában tanult Sopronról: hogy itt népszavazás volt annak idején: Ausztriához vagy Magyarországhoz akar e tartozni a lakosság; hogy itt rengeteg a látnivaló; hogy itt szinte minden ház műemlék. S most eljött Seekirchenből családostul, egy kis szomszéd leánykát is magával hozva, hogy a valóságban is meglássa mindezt, amiről eddig csak hallott.- Gyönyörű a város - mondja -, csak rengeteg pénz kellene a sok-sok öreg ház tatarozásához. Aztán, ebédidő lévén, megkér: kalauzoljam el egy étterembe, ahol olcsó pénzért vagy legalábbis nem túl drágán elverhetik az éhüket. Lefényképezem őket a Szentháromság-szobor előtt, majd bemegyünk a téren a vendéglőbe. Tele van. A második is, a harmadik is. Vajon sikerült-e ebédelniük? GARAMI LÁSZLÓ
