Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-04-17 / 8. szám
SZEGÉNYEK ÉS GAZDAGOK családi pótlékkal együtt. Én pedig gyermekgondozási díjat kapok, havonta háromezret. De manapság olyanok az árak, hogy még azt is meg kell gondolnom, vegyek-e egy kiló almát a gyerekeknek. Húst csak hétvégén eszünk. Akkor sem igazi húst, inkább csak csirkeaprólékot. Szombaton is vettem három adagot, levest is főztem belőle meg pörköltet is sok szafttal, meg egy halom tésztát hozzá, így mindenki jóllakott. Egy termetes asszonyság áll meg mellettem. Fortyog, zihál a méregtől, szidja a hivatalt, az egész világot.- Ezek itt bent nem is emberek. Állítólag megítélték nekem a segélyt, mert rokkantnyugdíjas vagyok és kétezer-ötszáz forintból két kiskorú gyereket nevelek. Még arra is rákényszerítettek, hogy a volt férjemet bepereljem gyerektartásért, pedig af egy lump, részeges alak, megmondta, hogy nem fog fizetni. Ha megtudja, hogy bíróságra citáltattam, hát megöl engem. De hát kénytelen voltam, mert különben reményem sincs arra, hogy segélyt kapjak. Most meg mi történt? Ma ugye a hónap utolsó napja van, idejövök, hogy adják már ki nekem a következő havi járandóságomat. Hát nem mindegy nekik az az egy nap ide vagy oda? De hiába könyörögtem, nincs ezeknek szívük. Pontosan úgy tesznek, mintha a sajátjukat osztogatnák és nem az államét. Hallott már ilyet? De majd bepanaszolom őket a Vöröskeresztnél, a szakszervezetnél vagy valahol másutt. A kerületben, ahol alkalmam volt két félfogadáson is részt venni, különösen sok a segélyre szoruló. A népesség több mint 33 százaléka nyugdíjkorhatár feletti (a fővárosban a nyugdíjasok aránya átlagosan 25 százalék). Az itt élő 60 éven felülieknek csaknem a fele egyedülálló, és felének a nyugdíja nem éri el a négyezer forintot. Tavaly 23 millió forintot fordított ez a kerület a hátrányos helyzetűek megsegítésére. Sokat, ugyanakkor mégis keveset... Hazánkban hosszú ideig - még egy évtizeddel ezelőtt is - tilos volt a szegénységről beszélni. Akik ezt mégis megtették, ellenzékinek minősültek, mondván, a szocializmus és a nyomor egymást kizáró fogalmak, s az, aki e kettőt egy napon említi, csakis a társadalom ellensége lehet. Ám a szociológusok, statisztikusok egy csoportja ettől nem rettent vissza és a tilalmak ellenére tovább foglalkozott a szegény rétegekkel, akiket finoman hátrányos, illetve többszörösen hátrányos helyzetűeknek kezdtek nevezni. Napjainkban is folynak kutatások e témakörben, és a vizsgálatok eredménye ma már nem titkos, nem is bizalmas, szépítés nélkül a nyilvánosság elé tárják. Érdekes módon ezzel párhuzamosan egy másik téma lett társadalmunkban tabu - ha nem is a korábban említett értelemben ez pedig a gazdagság. Ki a gazdag ma Magyarországon? Hol kezdődik a gazdagság? Hányán vannak a gazdagok? Azt hiszem, teljesen tisztázatlan, megválaszolhatatlan kérdések ezek napjaink Magyarországán. Bizonyítja ezt közvélemény-kutatásunk eredménye is. K. Zs. 17 éves diáklány: „Szerintem az a gazdag, akinek minden fontosabb dologra, divatos öltözködésre, színes televízióra, videóra is futja, és nem kell a déligyümölcsöt, a gépsonkát és téliszalámit beosztania. A mi családunk ettől nagyon távol van: a szüléink állandóan veszekednek egymással azon, hogy hova lett a pénz, velünk gyerekekkel meg azért, mert minden finomságot egyszerre feleszünk.” H. L-né 36 éves adminisztrátor: „Gazdagok a butikosok. Egyikmásiknak több üzlete is van, ahonnan dől a sok pénz. Állítólag ma már csak egymás között házasodnak, mint régen a főúri, királyi családok, hogy a vagyon így is gyarapodjon. Csak egyetlen egy dolog nem megy a fejembe. Honnan a sok pénz, amikor én például három évben egyszer vásárolok butikban valamit, akkor is csak egy övét, egy sálat, vagy más kiegészítőt. Kik azok, akik megengedhetik maguknak, hogy ötezer forintos butik-pulóverben járjanak?” K. Z. 68 éves nyugdíjas: Mindenekelőtt egy félreértést szeretnék eloszlatni. Sokan azt mondják: gazdagok azok, akik 20-30 ezreket keresnek havonta. Szerintem ez minden, csak nem gazdagság. Aki bérből és fizetésből él, az nem lehet gazdag. Az egyik nap van pénze, de ha jön egy betegség, nincs mihez nyúlnia. Az igazi gazdagok azok, akiknek a hatvanas években volt elég pénzük és eszük, és belevágtak valamiféle telekspekulációba, vagy ingatlanokat vásároltak. Mert minek van ma egyedül értéke? Az ingatlannak. A budai öröklakások ára a csillagos egekig emelkedett.” L. É. 29 éves ápolónő: „Szerintem gazdagok az orvosok - persze nem mindegyik -, a benzinkutasok és a külkereskedők. A szomszédunkban is él egy család, akik négy évig dolgoztak valahol külföldön. Hazajöttek, hozták a két nyugati kocsit, egyet a férjnek, egyet az asszonynak, villát vettek a Balatonon, öröklakást a gyerekeknek. Az asszony még a piacra is ezüstróka bundában jár, nem félti sem esőtől, sem a hótól. Biztosan van neki a szekrényben másik...” M. G. 14 éves tanuló: „Én ismerek egy családot, akik gazdagok, azt is tudom, hol laknak. Az Istenhegyi úton, az egyik kanyarban. Az anyukám hallotta a fodrásznál, hogy a kőkerítés mögött, ahova az utcáról nem lehet belátni, micsoda gazdagság van. A kertben feszített víztükrű úszómedence, ami persze fedett, hogy télen is lehessen használni. Aztán van nekik egy báltermük is, mert gyakran hívnak vendégeket, több száz embert. Ilyenkor pincérek szolgálnak fel és mindenki annyit eszik és iszik, amennyi jólesik. Szilveszterkor például igazi tűzijátékot is rendeztek a kertben a vendégek kedvéért. Azt már nem is mondom, micsoda szuper kocsival jár a család minden tagja, és van mindenkinek egy tartalék autója is, ha az egyik elromolna, ne kelljen gyalogolni. Az anyukám úgy tudja, hogy a férfi autókkal üzletel, a feleségnek butikjai vannak a belvárosban és a 20 éves fiuk pedig nem dolgozik, élvezi a gazdagságot.” B. A. 27 éves rfíérnök: „Szerintem az már gazdag, akinek nem kell megvonni a szájától a falatot, hogy utazni tudjon, hogy könyveket vásároljon vagy lakáshoz jusson. Engem a nyaraló, hétvégi ház nem érdekel, de egy jó kocsi, az hozzátartozik az alapvető szükségletekhez. És az is, hogy az ember annyi fizetést kapjon, hogy ne kelljen állandóan az újságok apróhirdetéseit bújnia, hol talál magának hétvégére, estére valami jól fizető feketemunkát.” A. J.-né 40 éves szakmunkás: „Én gazdagnak érezném magam, ha ketten a férjemmel havonta 20-25 ezer forintot vinnénk haza. Ebből gond nélkül ki tudnánk jönni, a két gyereknek is jutna minden. Most 10 ezerből gazdálkodók.” * Ebben a riportban sokan megszólaltak. Csak a gazdagok nem. Két évvel ezelőtt még szóra lehetett volna őket bírni, ma már nem. „Csak nem képzeli, hogy elmesélem, hogyan és miből élünk? Más nem is hiányzik, mint hogy a nyakamra hozza az adóhatóságot.” Egy másik alkalommal így oktatott ki egy potenciális riportalany, aki éppen a kétszázezer forintot szurkolta le az egyik utazási irodában háromhetes külföldi luxusútra: „Magukat, újságírókat mindig megtéveszti a látszat. Más dolog a gazdagság és más az, hogy ki hogyan él. Élni tudni kell! Élvezni a pénzt - még ha nincs is olyan sok - az művészet. Jegyezze meg, nem az a gazdag, aki jól él.. ÁROKSZÁLLÁSI ÉVA 12
