Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-04-17 / 8. szám
zem van - mondja és mutatja reszkető tenyerén a filléreit. - Azt hittem, hazafelé bevásárolhatok és kiválthatom a gyógyszertárban a recepteket. Arcán csalódottság, görnyedten csoszog az ajtó felé. Az ügyintéző utánaszól:-Várjon csak, B. néni! Menjen át az ötös szobába! A rendkívüli segélyeket ott intézik. Mondjon el újra mindent, ők talán tudnak segíteni. Mi a rendszeres segélyeket intézzük. - Aztán még hozzáteszi magyarázólag, de már nekem: - A rászorulóknak évente hatszor adható rendkívüli segély. A segély összege nem haladhatja meg az évi tízezer forintot. Persze csak azok igényelhetik, akiknek a havi jövedelme nem haladja meg a háromezer-ötszáz forintot és szülőtartásra kötelezhető gyermekeik sincsenek. B. néni helyén már egy fekete fiatalasszony ül, kezében gyűrött papír zsebkendőt szorongat.- Nem tudom, hogy tetszenek-e rám emlékezni, én még a múlt hónapban beadtam a kérvényemet, rendszeres nevelési segélyt szeretnék a gyerekek után. Még nem érkezett semmiféle válasz, pedig nagyon sürgős lenne a dolog. Öt gyereket nevelek, a legidősebb 16 éves, a legkisebb három. És nagyon nagy baj ért bennünket: a nagyfiúnk borzasztóan beteg. Még az ősszel kezdődött nála, megüthette a térdét, mert az egyszer csak elkezdett dagadni. Egyik kórházból a másikba vittük, de sehol sem tudtak rajta segíteni. A múlt héten aztán hazaadták, és megmondták, hogy rákos, csontrákja van. De azért nem mondtak le róla az orvosok, injekciózzák továbbra is, taxival viszem őt naponta az orvoshoz. Nem kérnék én segélyt, de kifogyott minden tartalékunk, annyit költöttünk a beteg gyerekre. Most egyik napról a másikra élünk, pedig a férjem még a hétvégeken is eljár dolgozni. Ma meg azt mondja nekem a beteg fiam: „Anyukám, úgy ennék egy narancsot.” Hát elsírtam magam, és idejöttem, nem lehetne azt a pénzt előbb megkapni? Nem lehetne most azonnal?- Csak a férje dolgozik?- Nem, dehogy. Én is, csak hát én borzasztó keveset keresek. Zacskókat ragasztok otthon, de sajnos, jó ha 1500 forintot össze tudok szedni havonta. Régebben nagyon jól kerestem, volt, amikor ötezer forintot is hazavittem a gyárból, ahol betanított munkás voltam.- Miért hagyta ott az állását? *- Ezt még nem mondtam? Hát ide tessék nézni! - mondja a fiatalasszony és már húzza is le a csizmáját. - Az orvos tiltott el. Visszeres az egész lábam, trombózisom is volt, tavaly télen pedig kifekélyesedett és azóta sem gyógyult be. Tessék csak nézni! - mondja, és hiába tiltakozunk, már bontja is le a sebről az elszürkült kötést... Időközben az ajtó előtt összekapnak a várakozók azon, hogy ki következik. Kiabálnak, vitatkoznak, az egyik ügyintézőnek kell rendet csinálnia. Közben a másik elmondja: idén - bizonyára a többszörös áremelés következtében is - megsokszorozódott a segélykérők száma. Különösen a nagycsaládosok, az egyedülálló öregek, a rokkantak, a társadalom perifériájára szorultak kénytelenek mostanában félretenni szemérmességüket. Ha létezni akarnak, kérvényekkel kell ostromolniuk a hivatalokat kedvezményekért, támogatásért, segélyért, ilyen-olyan címen kapható juttatásért. * A félfogadás hátralévő óráiban még számos szívszorongató párbeszédnek lehettem szem- és fültanúja: elkeseredett emberek kitárulkozásának, zokogásba fulladó panaszáradatnak, megalázkodásnak, de fenyegetőzésnek is. Egy másik alkalommal a fogadószobán kívül, a bebocsátásra várók között, a folyosón töltöttem egy délutánt. Itt is megerednek a nyelvek, s egymás között talán még őszintébbek az „ügyfelek”, mint az íróasztal előtt feszengve. Kedves, mosolygós fiatal nő érkezik. Az ülőhelyek már rég foglaltak, így mellém áll és azonnal hozzám fordul:- Régóta vár?-Hát bizony... de ha magának sürgős, magam elé engedem a sorban. Én ma ráérek.- Jaj, az nagyon jó lesz. Otthon három gyerek vár. A két nagyobb már iskolás, de a legkisebb csak tizenhat hónapos. Nem szívesen hagyom őket magukra.- Menjen csak be nyugodtan előttem. Az én dolgom nem is olyan fontos.- Hát az enyém sem - mondja önérzetesen. - Nem én akartam segélyt kérni, az iskolában'javasolták. Az egyik tanítónő behívott magához és azt mondta, látja, hogy anyagi gondjaink vannak. Ő tanácsolta, forduljunk rendszeres nevelési segélyért a tanácshoz, megillet bennünket. Már mondtam, három gyerekünk van. A nagyfiú kilencéves, a kislány nyolc, a kisebb fiú kettő. Amióta a picivel otthon vagyok, a nagyobbaknak is jobban megy a tanulás, mert foglalkozom velük. Pedig rengeteg dolgom van. Képzelheti, mindennap főzök öt embernek, van amikor kétszer is. A legutóbbi áremelések óta nem engedhetjük meg magunknak, hogy hideg vacsorákat együnk. Még mindig jobban jövök ki, ha főzök egy nagy fazék főzeléket, egy lábos paprikáskrumplit vagy tésztát. Pedig az én férjem nem keres rosszul, gépkocsivezető és tizenkétezret hoz haza havonta a C—/~\/ K ES GAZDAGOK 11
