Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-02-17 / 4. szám
A kis tanyákat szeretem... rgpm*m Ezek az első ceruza- és ecsetvonások is az alföldi, szorosabban a vásárhelyi tanyákat örökítették me)>...- Szeretem, ahogy a kis, fehér falú tanyák felvillannak a hatalmas, nagy térben. Főleg ősztől tavaszig, amikor a fák lombja lehull, és az ágak rajza, grafikája kidomborítja a táj festői értékeit. Gyalog, lovas kocsival, teherautóval, személyautóval rovom 1933 óta, tehát most már több mint fél évszázada az alföldi ország- és dülőutakat. Minden tanyát, települést ismerek és szeretem őket.- A húsén eRy tájhoz, gondolathoz. századunk második felében ritka kincs! A nany vásárhelyi festőelődök nevei - Tornyai János. Rudnay Gyula, Endre Béla - ismertek. Ők plántálták önbe e hüsénet? Ki volt az, aki először fonta men a kezét?-Egy náluknál talán kevésbé ismert, két világháború közti festő, Darvassy Pista bácsi ajánlotta, hogy ne iparművészeti, hanem képzőművészeti tanulmányokat folytassak. így kerültem Pestre, Szőnvi Gyula szabadiskolájába. Á főiskolán Rudnay Gyula tanítványa lettem, aki - mint köztudott - sokat és szívesen járt Hódmezővásárhelyre. Szülővárosom ösztöndíjjal támogatott; enélkül nem tudtam volna befejezni tanulmányaimat. Vásárhelyi házunk a Juhszélnek nevezett városrészben ma is mindig hazavár. A baráti köröm ma is zömmel vásárhelyiekből áll, vagy olyanokból, akik valami-Az egy kori vásárhely i gazda, Kardos P. János 1874-ben készült gondolkodószékében ül a mester; Kurucz D. István Kossuth-díjas festőművész. Ilyen ülőalkalmatosság járt valaha az alföldi református parasztcsaládok fejének. Magam egy tulipános székben ülök, otthon vagyunk tehát Hódmezővásárhelyen. Nekem azonban nem szabad elfelednem, hogy mégis Pesten vagyunk, a Százados úti niüvésztelep egyik műteremlakásában.- L'n)' hiszem, először az „élni" és a „lakni" fonalmát kellene tisztáznunk...- Én akkor is otthon élek, ha itt lakom. Bár aránylag fiatalon fölkerültem Budapestre, sosem felejtettem el. hogy Vásárhely a helyén maradt. A szívemben, gondolkodásomban is! Kénytelen vagyok utazni, ha hazavágyom, de kétszáz kilométer a mai közlekedési viszonyok között nem távolság. Azzal vigasztalom magam, hogy annak idején a vásárhelyi lovaspusztába négy óra alatt hajtottak ki kocsival a városból - hát én is leérek négy óra alatt kocsival Vásárhelyre!- Már kisdiák korában rajzolaton, akvarellezett. íven módon kötődnek a városhoz. Közülük sokat én vittem először Vásárhelyre.- Munkácsy-dtjas, Tornyai-díjas, a Magyar ,\épköztársaság érdemes és kiváló művésze. Kossuth-díjas. Minek tulajdonítja, hony jellegzetesen alföldi piktúrája ily' szépen menállja helyét a „köráti festészenei” szemben? Tudomásom szerint Helsinkitől Tokióin, Rómától Ulánbátorig óriási sikert arat müveivel!- A párizsi, nyugati eredményekre támaszkodó festők azt mondják, hogy amit én csinálok: provincializmus. Én úgy látom, az a provincializmus, amit ők müveinek. Szerintem az. hogy itt élünk a Duna-Tisza közt, alapállást és életformát kell jelentsen. Ha így van, minden ecsetvonásunkbol kiderül, hogy az a föld, amit mi taposunk, nem a Rajna völgye, nem a párizsi flaszter. Nekem a szántóföld, rajta a tanyával, olyan gondolatokkal dús jelkép, filozófia, mint a prófétának Krisztus megfeszített teste, vagy az elidegenedett, a civilizációt rettegő városi intellektuelnek a velencei biennálén kiállított Testetlen, üres vászon. Gl LAY ISTVÁN ♦ 17
