Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-12-15 / 24. szám
M. H.-INTERJÚ J5 volt. Nagyon vigyázott mindig a család jó hírére. Még azért is kikaptam tőle, mert egyszer, 17 éves koromban, a Balatonalmádiban rendezett strandszépségversenyre beneveztem és szépségkirálynőnek választottak. Teljesen fel volt háborodva, hogy ilyen előfordulhat a mi családunkban, és azt kérdezte tőlem, hogy hogyan fog majd a barátai szemébe nézni a Casinóban, hogy én fürdőruhában mutogatom magamat. Ugyanez a jelenet játszódott le közöttünk néhány évvel később, amikor az Éjszaka Kairóban megjelent, és én az Apostolok étterem előtt találkoztam vele. Büszkén kérdeztem tőle: „Na, Kornél bácsi, most igazán büszke lehet rám, hiszen hatalmas sikerem van.” De Kornél bácsi most is tombolt a méregtől. Nem tetszett neki, hogy a könyvemben házasságtörésről és egyéb, „úri jó modort” sértő dolgokról olvashatnak az emberek. „Etel nénéd migrént kapott, mikor olvasta” - mesélte. Gondoltam, majd megbékül az öreg, de erre már nem volt ideje, mert két nap múlva Kornél bácsi 77 éves korában meghalt. Egy balerina ágyában, szívroham következtében...- 1956 előtt végül is hány könyve jelent meg Magyarországon ?- Csak az Éjszaka Kairóban és a Randevú Rómában. 1948-ban már lehetetlenné tették a megjelenését a harmadik könyvemnek, mert Aczél Tamás Sztálin-díjas költő, aki ódákat írt Sztálinhoz, megírta az Irodalmi Szemlében, hogy százezres példányban mérgezem az olvasók lelkét, és amit én írok, az ponyva. Az, hogy ez mennyire nem ponyva, az kiderült azután abból, hogy később könyveim bekerültek az angol királynő magánkönyvtárába is.- Könyveit később már angolul írta ?- A könyveimet mindig magyarul írtam. Bár igen jól beszélek angolul, soha nem gondoltam, hogy angolul olyan szinten fogok tudni, hogy könyvet is írjak. Az első fordítóm egy Éva Johnson nevű öreg hölgy volt, aki Roboz Aladár felesége volt. Ő fordította Molnár Ferencet is.- Hogyan alakult a sorsa első férje halála után ?-A második férjem dr. Bíró Géza volt, aki elkövette azt a „könnyelműséget”, hogy mikor a németek lelőttek egy amerikai repülőt, és az egyik pilóta ejtőernyővel kiugrott a gépből - elbújtatta a kastélyunkba és ezzel megmentette az életét. Az ügy kitudódott, és a Gestapo a férjemet agyonlövette. Később, amikor ez az amerikai hadvezetés tudomására jutott, nekem nyújtották át a posthumus kitüntetést, Eisenhower aláírásával. Ennek a kitüntetésnek később 1956-os menekülésünkkor nagy hasznát vettem, mert felmutatásával soron kívül jutottam ki Amerikába. Ez a kitüntetés ma is az ágyam fölött van bekeretezve.- Második férje halála után, a háború utolsó évében Bárdossy Pálhoz ment férjhez. Ez nem igazán kedvezett további sorsának sem.- A kitelepítések minket sem kerültek el. Nagyon előkelő társaságban kerültünk borzalmas körülmények közé Tiszasülyre. Csupa miniszterelnöki família volt együtt. Az öreg Bethlen grófnő, Csáky grófné, Ambrózy Gyula kabinetfőnök, Wekerle Sándor. Trágyát hordtunk, éheztünk és fáztunk. Amikor a rizsföldeken dolgoztunk, körülnéztem és azt gondoltam: olyan ez, mint egy különös előadás. Rossz jelmezek, de jó szereposztás. Férjem megpróbált megszökni, amikor az a hír terjedt el, hogy minden munkaképes férfit elvisznek az Uraiba dolgozni. Ott maradtam egyedül a gyerekkel. Palit elkapták a határon. 4 évre ítélték. Amikor az amnesztia jött, Pestre nem mehettem vissza, de meghúzódhattam egy villában, ahol a sógoromék éltek, Balatonszéplakon. Itt éltem öt évig. Bögrékre festettem balatoni vitorlásokat és ilyen szövegeket, hogy „Üdvözlet a Balatonról”, meg hogy „Naplemente Tihanyban.” Az egész lehangoló volt és télen különösen elviselhetetlen. Egy fürdőhely télen, ahol minden bezárva, borzasztó hideg, és még a fiam sem lehetett mellettem, mert elvitték Dunapentelére - akkor Sztálinvárosnak hívták és ott járt iskolába. Amikor a férjem kijött a börtönből, ő is velem együtt festette a bögréket.-Milyen volt az amerikai fogadtatása ?- Nagy ovációval fogadtak, de anyagilag teljesen lentről kezdtük. A férjem először a Rockefeller Centerben takarító volt, majd liftes lett. Közben angolul tanult, és mérnöki képesítést szerzett. Éppen most ment nyugdíjba mint főmérnök. Eközben én egy elegáns áruház szőrmeosztályán manökenként dolgoztam. Elég magas és csinos voltam. Ezt a munkát az Eckhardt Tibor első felesége szerezte nekem. Azután a férjem találkozott egy Udvardi nevű könyvüzletessel, akinek a kérésére újra elkezdtem írni. Először az emigrációs újságok kértek tőlem cikkeket, novellákat, később szép sorjában a könyveim is kezdtek megjelenni. Röviden ez az én kis szomorú történetem... Ha ma kinézek az ablakból, és a George Washington hidat látom, mindig a Lánchídra gondolok. Mi tagadás, honvágyam is van, és most, hogy otthon végre megjelenhetek, ez némi elégtétellel tölt el. Amikor egyszer a Szabad Európa Rádió munkatársa megkérdezte, mire vagyok a legbüszkébb, ezt válaszoltam: nem arra, hogy sikeres írónő vagyok, hanem arra, hogy az unokáim, akik itt születtek New Yorkban, a karácsonyfánál magyarul fogják énekelni a Mennyből az angyalt. BODNÁR JANOS
