Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)

1989-12-15 / 24. szám

TÖRÖK JANOS FESTMÉNYE

HAZAI KÖRKÉP 33

nem tudja megvenni. Azt beszélik, januártól az is szabadáras lesz, és kétszeresére emelkedik az ára. Ja és a szaloncukor! Egy nagy fa feldíszítéséhez legalább három-négy kiló cukor kell. Hát meggondolom, hogy nem sütök-e habcsókot helyette. Egy barátnőm, akinek szintén négy gyereke van, csak az övéi még picik, s a barátnőm otthon van a legkisebbel gyermekgondozási segélyen, még a szaloncukrot is maga készíti, a díszeket pedig papírból vágják, ragasztják. Az idősebbek tudnak még néhány szaloncukorreceptet, hiszen az ötvenes években, amikor jegyre adták a cukrot, a zsírt, a lisztet, mindenki maga csinálta a szaloncukrot.

De ne értsen félre, én nem magam miatt panaszkodom és boszszankodom. Nekünk biztos meglesz a déligyümölcs is és a cukor is a fára. Mi ugyanis az átlagosnál sokkal jobban keresünk. A férjem egy nagy vállalatnál igazgatóhelyettes, én osztályvezető vagyok. Munkahelyünkről is szoktunk kapni némi anyagi támogatást, különösen iskolakezdéskor, mert a férjem kilencszáz fős vállalatánál, és az én kétszázötven dolgozót alkalmazó vállalatomnál mi vagyunk az egyetlen nagycsaládosok. Másoknak több eszük volt, mint nekünk, előre látták, milyen sokba kerül egy gyerek majd a ’80-as évek végén, és csak egy, legfeljebb két gyereket vállaltak. Persze, nem cserélnék velük. Még egy-két év, és a legnagyobb elkezd keresni. Csak azt nem tudom, hogy az én gyerekeim hol fognak lakni, ha önálló életet akarnak kezdeni. Mert hiába van elég jó jövedelmünk, lakást venni egyik gyerekünknek sem tudunk. Azelőtt évente elköltöttünk 60-70 ezer forintot háztartási gépre, kocsicserére, videóra stb. Két éve semmit nem vettünk, csak ettünk, laktunk, és úgy-ahogy ruházkodtunk a fizetésünkből. Hát ezért bosszankodom egyre többet, ahogy közeleg a karácsony.

B. K. 42 éves csempéző kisiparos.- Mi már november végén megtartottuk idén a karácsonyt. Elvittem a feleségemet meg a két lányomat Törökországba, és azt