Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-12-15 / 24. szám
34 KARÁCSONYOK vásároltak, amit akartak. Vettem nekik bőrkabátot fejenként 100 márkáért, és kaptak mind a hárman arany nyakláncot is. De nem akármilyet, hanem a legnehezebbet, a legvastagabbat választottuk, amit csak kapni lehetett abban a boltban, ahova behívtak teázni, és elég jól beszéltek magyarul is. Olyan boldog volt a három nő, hogy madarat lehetett volna velük fogatni. Én meg úgy gondoltam, a pénz értéke romlik, az aranyé nem. Abba érdemes befektetni, ha már egész nyáron, még a hétvégeken is, napi tíz-tizenkét órát dolgoztam, és sikerült egy kis pénzt összegyűjtenem. A bátyám, aki építési vállalkozó és vagy háromszor-négyszer annyit keres, mint én, nemcsak aranyat vesz a feleségének, hanem társasutazásra is befizetett. Kettőjüknek majdnem félmillió forintba kerül, hogy Szingapúrban karácsonyozzanak. Én az ilyen szórakozást nem sokra becsülöm, mert azt tartom, a holnapra, a jövőre is gondolni kell... H. L.-né 78 éves nyugdíjas.- Nekem biztos idén is szép karácsonyom lesz. Már mondták a fiaim, hogy jönnek értem a szociális otthonba és elvisznek karácsonyozni. Nem tudom, hogy a négy család hogyan osztja be, hogy mindenütt legyek egy kicsit. Aztán a két unokám is azt szeretné, ha hozzájuk is elmennék, játszhatnék a dédunokákkal. Szóval mozgalmas lesz a karácsonyom, az már biztos. Annyira, hogy kicsit félek is, hogy nagyon kifáradok a sok utazgatástól, a sok ünnepléstől. Amikor még megvolt a kis házam, addig más volt a karácsony. Nem én mentem a gyerekekhez, hanem ők jöttek hozzám. Volt egy hatalmas asztalunk, azt körülülte a család, én meg olyan végtelenül boldog voltam, ahogy néztem a fiaimat, menyeimet, unokáimat, ahogy jó étvággyal ették a főztömet, no meg a bejglit. Egyik karácsonyra fánkot is sütöttem, és a legnagyobb unokám tizenkettőt evett belőle. Utána azt mondta: „Nagymamám, én soha életemben nem ettem ilyen finomat.” Ez volt nekem a legszebb karácsonyi ajándék. Örülök, hogy kivisznek egy évben egyszer, karácsonykor a gyerekek, nem hagynak itt az otthonban, mint a legtöbb öreget. De az az igazi karácsonyi hangulat, az a nyugalom, az a meghittség már nincs sehol, ami régen volt. Látom a fiaimon, unokáimon, hogy még karácsonykor is kapkodnak, rohannak. A reggelit állva fogyasztják el, nem érnek rá leülni teázni, kávézni. Sokat kell nekik dolgozni a megélhetésért. Még az a fiam is dolgozik, aki már nyugdíjas lehetne. Pedig én segítettem őket, ahogy tudtam. Amikor nyolc éve eladtam a házamat, és beköltöztem a szociális otthonba, a ház árát szétosztottam a gyerekek között. Milyen jól jött nekik az a 20-20 ezer forint. Most megint van egy kis megtakarított pénzem. Szaloncukrot vetetek majd belőle a dédunokáknak. X. Y. az éjjel-nappal működő telefonos lelkiszolgálattól.- Az igazság az, hogy a két telefonvonalunk egész évben, hétköznap és ünnepnap szinte állandóan foglalt. így aztán nem is tudjuk felmérni, hogy karácsonykor ugrásszerűen megnő-e a hívások száma. Bizonyos jelekből azonban arra következtethetünk, hogy megnő. Nevezetesen abból, hogy ilyenkor lényegesen több férfi hív bennünket, mint máskor. Hogy hogyan függ össze a kettő? Társadalmunkban a férfinak erősnek kell lennie, neki nem „szabad” sírnia, talán még éreznie sem. A férfiak állva szoktak meghalni! Nos, nekünk úgy tűnik, karácsonykor a férfiak is megengedik maguknak, hogy érezzenek, hogy szenvedjenek a magánytól, és erről beszéljenek is. Persze csak akkor, ha van elég türelmük ahhoz, hogy újra és újra tárcsázzák a lelki segélyszolgálat állandóan foglalt számát. S hogy mivel tudjuk a magányosokat vigasztalni? Hát ez bizony elég nehéz kérdés. Először azt próbáljuk kifürkészni, ki mitől magányos. Mert van, akit elhagytak - meghalt vagy elvált tőle a társa -, s vannak sokan, akik azért magányosak, mert tele vannak sérelmekkel, s ezért kerülik az embereket. Őket a megbocsátásra, a közeledésre próbáljuk rábeszélni. Akik pedig egyedül maradtak, azoknak azt tanácsoljuk, keressék a többi magányos ember társaságát. Menjenek például egy nevelőotthonba, ahol mindig van, karácsonykor is, otthagyott gyerek. Válasszanak ki közülük egyet-kettőt, és hívják meg őket egy teára, beszélgetésre, s már nem is érzik magukat annyira egyedül. Általában megígérik, hogy megteszik. S talán meg is teszik valóban, hiszen napjainkban már a karácsony nem annyira családi és nem annyira otthonülős ünnep. Az emberek ilyenkor is jönnek-mennek, nyüzsögnek, programokat szerveznek, s talán idegeskednek is, mint más napokon. L. Gy. 29 éves mérnök.- Nekünk ez lesz az első közös karácsonyunk a feleségemmel. Két éve házasodtunk össze, de eddig ő is a szüleinél lakott és én is. Két hónapja költöztünk össze, feleségem szülei vásároltak nekünk egy garzont. Eladták a nyaralójukat a Balatonnál és abból vették a lakást. Szóval életünkben először kettesben leszünk szentestén. Feleségem valami egyszerű, olcsó vacsorát csinál. Másnap aztán a feleségem szüleihez megyünk ebédelni, este meg az én szüléimhez vacsorázni. Ajándékot tőlünk most nem kap senki, mert sok kiadás volt a lakásra, bútorokra. Meg aztán takarékoskodnunk kell azért is, mert a jövő karácsonyt már hármasban töltjük: feleségem hetedik hónapos terhes. De azt már megbeszéltük és egyetértettünk, hogy a gyereknek mindig szép, nagy karácsonyt rendezünk, és olyan ajándékokat veszünk neki, aminek őszintén örül. Tehát nem ruhát és cipőt kap, hanem például játékot. Nálunk a családban ugyanis az volt a szokás, hogy odatették a fa alá azt a holmit, amit egyébként is meg kellett volna venni a testvéremnek és nekem. Játékot, könyvet csak nagy ritkán kaptam. Hárman voltunk testvérek, édesanyám nem dolgozott, ezért örökké anyagi gondjaink voltak. Szóval nálunk egészen mások, sokkal gazdagabbak lesznek a karácsonyok. Idén még nem, majd jövőre, ha meglesz a gyerek. ÁROKSZÁLLÁSI ÉVA
