Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-12-01 / 23. szám
60TISZTELETADÁS KÉTHLY ANNA EMLÉKÉNEK hatása alól kevesen tudták kivonni magukat. Sokkal később, már a háború utáni Magyarország koalíciós kormányzásának és pártharcainak idején hallottam a legjobb jellemzést róla, az emigrációból akkoriban hazatért Böhm Vilmostól. Böhm egyik legjobb ismerője volt Kéthly pályájának, és tisztelő barátja Annának. Egy beszélgetésünkben, 1947 nyarán, így értékelte őt:- Okosság, tisztesség, tisztaság, a feladatok tudatos vállalása, szilárd elméleti alapokon nyugvó gyakorlatiasság és rendkívüli személyes bátorság jellemzi Annát. Szigorúan ragaszkodva elveihez és az emberiesség parancsaihoz, mindig és mindenütt kimondta és kimondja, amit mondania kell. Most is ott ül a parlamentben, állja a viharokat; a pártgyűléseken, oktató-előadásokon tartja a lelket embereinkben. Ha nem hangoznék fellengzőn, ezt mondanám: Anna a magyar mozgalom Jeanne d’Arcja... Talán - tette hozzá Böhm halkan - talán nem lesz máglyahalál a sorsa. Ettől megkímélte a sors Kéthly Annát. Bebörtönözte a Rákosidiktatúra, de nem verték agyon egy cellában, mint Ries Istvánt és másokat. Mártírhalál helyett más végzet sújtotta: húszesztendei számkivetés után idegenben kell majd meghalnia. Egy régi, szép emlék Annáról. Amikor az 1939-es választásokon félrevezetett és megtévedt szavazók 50 nyilas képviselőt juttattak a parlamentbe, a csőcselék felbátorodott, és erőszakos kalandokat is kezdett. Egy napon - valamikor 40-ben vagy 41-ben történt - hírt kaptunk a pártközpontban, hogy állítólag támadás készül a Népszava és a párt ellen. A Conti utcai pártház őrsége védelemre rendezkedett be, és telefonon erősítést kértünk a csepeli munkásoktól; jöttek is, teherautóval. Jókor érkeztek. Elég volt a Népszava-épület előtt fel-alá sétálgató húszegynéhány keménykötésű csepeli vasas látványa; a támadásra gyülekező nyilaskeresztesek hamar meggondolták magukat, és elkotródtak a kellemetlen találkozás elől. Anna, mint majdnem minden nap, a pártházban volt. Amikor még fenyegetett a támadás, azonnal intézkedett:-A nők hagyják abba a munkát, menjenek haza! Gépírónőink és a pártapparátus tisztviselőnői engedelmesen távoztak. Csak a férfiak maradtak ott és Kéthly. Valaki a szerkesztőségből megkérdezte :- És maga? Kéthly Anna hűvös tekintetet vetett a kérdezőre, legyintett és csak ennyit válaszolt:- Aki fél, menjen cukrászkisasszonynak. Soha nem félt. Akkor sem, amikor fiatal képviselőként a parlament nyílt ülésén követelte a hatalom által szervezett Somogyi-Bacsó-gyilkosság kivizsgálását; és éveken át harcolt az erőszakosságok, a törvénytelenségek ellen, szembeszállt a kormányzattal és a mindinkább erősödő nyilasmozgalommal; nem félt amikor tiltakozott a katasztrófát hozó hadüzenet ellen; és akkor sem, amikor az 1942 januárjában elkövetett újvidéki és zsablyai mészárlások tábornok parancsnokainak megbüntetését követelte, Bajcsy-Zsilinszky Endre és Rassay Károly képviselők támogatásával. Soha nem érezte magát „gyenge nőnek”, ha személyes kockázatot kellett vállalnia, pedig ez a kockázat nem egyszer életveszélyt jelentett. Csak egyet tudott: harcolni kell az elnyomás, a diktatúra ellen. Szóval, írásban, cselekedettel. Ez bebizonyosodott jóval később, 1947 táján is, amikor kibontakozni kezdett és mind fenyegetőbben Magyarországra nehezedett a következő, a második diktatúra. Rákosiék parancsuralma. Ez ellen is rendíthetetlen nyugalommal és erőteljesen felvette a harcot, már az első aggasztó jelek idején. 1945 első hónapjaiban még báránybőrben jelentkezett Rákosi Mátyás és kísérete, amikor a szovjet hadsereg támogatásával Magyarországra érkeztek Sztálin helytartói. Ékes szavakkal nemzeti összefogást, tartós koalíciót ígértek, sőt nem egyszer fejcsóválva hirdették, hogy a szociáldemokraták - szerintük - túlságosan radikális vonalat visznek a politikában. (Emlékezetes kommunista plakát volt például, még az utolsó, a 47-es választási propagandában is az az ív nagyságú rajz, amelyen Farkas Mihály felismerhető portréja látszott. Farkas pártfogón átölelt karjával egy kis parasztházat, és a plakát biztató felirata ezt mondta: „Az MKP megvédi a magántulajdont”. - Két év sem kellett, és már megsemmisült az 1945-ös földosztás minden eredménye.) Hamar nyilvánvaló lett azonban a diktatúrára törekvés. A részletezésre nincs hely, - a további események, az úgynevezett „ötvenes évek” fordulatai közismertek. Kéthly az első politikusok egyike volt, akik felismerték a közelítő parancsuralom fenyegetését, és minden erejével ellenállt. Ennek lett a következménye, hogy az MKP, amely kezdettől fogva bizalmatlan volt a meggyőződése mellett szilárdan kitartó asszony iránt, aki nem csinált titkot diktatúraellenes magatartásából, valóságos „I. számú ellenségének” tekintette Kéthlyt. Az SZDP ellen indított és egyre fokozódó kommunista propaganda középpontjába Kéthly került; ez