Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-12-01 / 23. szám
MÚLTUNK, TÖRTÉNELMÜNK 61 különösképpen megmutatkozott a 47-es választási agitáció idején. A legerősebb fegyvert is bevetették Kéthly ellen: a szociáldemokrata párton belül működő, jórészt már kettős tagkönyvvel rendelkező belső ellenzék támadásait egyre inkább Kéthly Anna ellen irányították. És amikor sor került az emlékezetes sportcsamoki népgyűlésre, ott nyílt puccsal és jogot, szervezeti szabályzatot semmibevéve „kizártak a pártból” húszegynéhány vezetőt, köztük a kongresszuson választott pártvezetőség és elnökség több tagját, a névsor elején Kéthly Anna neve állott. A rövidesen megrendezett, kivezényelt „küldöttekből” összehordott, mondvacsinált álkongresszuson egymással versengtek a politikai és gazdasági karrierre vágyakozó személyek, hogy ki tud inkább mocskolódni, hamis vádakat szórni Kéthlyre és a közéletből kitaszított társaira. Ugyanez folytatódott a hamarosan megrendezett egyesítő kongresszusnak nevezett összejövetelen. Ezután következett a magától értetődő folytatás. Az SZDP megsemmisítése után szétverték az utolsó választott magyar parlamentet is, megszületett az egypárti diktatúra, politikusok és egyszerű párttagok százainak-ezreinek bebörtönzésével, kenyértelenné tételével, üldözésével. Kéthlyt rábeszéléssel, ígéretekkel és fenyegetéssel próbálták rávenni, hogy menjen emigrációba. Anna ellenállt, itthon maradt. Egy ideig házi őrizetben tartották, aztán lefogták őt is. Évekig börtönben volt, csak az erőteljes nemzetközi nyomás tudta kiszabadítani; az akkor kormányon volt angol Munkáspárt főtitkára Moszkvába ment, és ott csikarta ki Kéthly szabadon bocsátását, ami persze csak azt jelentette, hogy a börtön után újabb házi őrizet következett, egészen 1956 őszéig. Ez idő alatt - olykor regénybe illő kalandos körülmények között - csak néhányunknak sikerült laza és ritka kapcsolatban maradni vele. Elérkezett az idő 56 őszén, hogy a felkelő magyar nép nagy és véres áldozatok árán megszabadította magát a majdnem évtizedes Rákosi-diktatúrától. Október végén a tétlenségbe kényszerített és meggyötört Kéthly Anna is azonnal talpra állt, úgyszólván egy-két nap alatt felélesztette és megszervezte föld alá kényszerített pártját. Telefonüzenettel magához rendelt és utasított hármunkat, a volt Népszava három munkatársát, Révész Mihályt, Száva István és engem: haladéktalanul vegyük vissza az 1948- ban a SZOT-nak „adott” lapunkat, és indítsuk el, ismét a szociáldemokrata párt központi lapjaként a Népszavát. Ez meg is történt: október 31-től négy napig megjelent az SZDP hivatalos lapja. Kéthly ekkor már a párt elnöke volt és az utolsó Nagy Imrekormány államminisztere. Kéthly október utolsó napján Bécsbe utazott, diplomáciai útlevéllel, részt venni a Szocialista Internacionálé ülésén. Néhány napra tervezett távolléte - végtelenné vált. Utolsó beszélgetésünk a november 4-re virradó éjszaka történt. Bécsből telefonon felhívott, a Népszava utolsó számának munkálatai közben: holnap hazajön, tájékoztassam a helyzetről. Megmondtam neki, hogy a vasutas-szakszervezet félóránként informál bennünket az egyre tömegesebb szovjet csapatmozgásokról, a Budapest felé irányuló szállításokról és a páncélos alakulatok benyomulásáról. Azt ajánlottam Kéthlynek, maradjon Bécsben még pár napig, amíg világosabbá válik a helyzet. Tanácsom ellenére nekivágott az útnak, de már nem tudott átvergődni a fronton. Ami nem sikerült Rákosinak, azt a történelem eseményei kikényszerítették: Kéthly Anna haláláig emigrációban rekedt. A többi, az életéből még megmaradt két évtized már röviden áttekinthető. Kéthly idegen földön sem tette le a fegyvert: harcolt a harmadik, a Kádár-diktatúra ellen is, mindhalálig. A nemzetközi szocialista fórumokon, sajtóban, rádióban, gyűléseken, különböző országokban, az ENSZ-ben, mindenütt. A kényszerű emigrációban végzett tevékenységéről itthon nemcsak nagyon hiányos, de sorozatosan tendenciózus, valótlan, sokszor rágalmazó hírek jelentek meg, ezek is eléggé ritkán. A „Munkásmozgalom-történeti Lexikon” 1976-os kiadásában - tehát húsz évvel 56 után - a róla írt szócikk ezzel a két mondattal végződik: „November elején külföldre távozott, s az imperialisták által támogatott Magyar Forradalmi Tanács elnöke lett. Azóta szüntelen rágalomhadjáratot folytat a szocialista Magyarország ellen.” Kéthly nem Magyarország, hanem a Kádár vezette új magyarországi kormányzás ellen lépett föl. És ez nem ugyanaz. Csak egy mondatot idézek utolsó Népszava-cikkéből, amely 1956. október 31-i keltezésű számunk első oldalán jelent meg: „Vigyázzunk a gyárakra, a bányákra és a földekre, melyek a nép kezében kell, hogy maradjanak... nincs kétségünk abban, hogy ehhez segítséget kapunk mindenhonnan és mindenkitől...” Ez lett volna rágalomhadjárat a szocialista Magyarország ellen? És ugyanez a cikke kemény hangon mozgósít minden ellenforradalmi próbálkozással szemben. * Bizonyos, hogy a történelmi igazságkeresés folyamatában világossá válik Kéthly Annának, ennek a bátor és haláláig kitartó politikus asszonynak igazi arca és nagy jelentőségű történelmi szerepe. ERDŐDY JÁNOS
