Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-12-01 / 23. szám
SPORT 53 Nincs kiút a hullámvölgyből? A néhány évtizeddel ezelőtt még nemzeti sportnak számító és hatalmas szurkoló tömegeket lelkesítő magyar futball jó ideje már a mélyponton van. A sorozatosan gyenge teljesítmények nyilvánvalóan összefüggenek a vezetők gyakran botrányszagú cseréjével, valamint a valóságos korrupciós botrányokkal, amelyeket csak bundabotrányokként emleget a közvélemény. A magyar labdarúgás csak távoli szemlélője lehet a futball jövő évi nagy előadásának, az Olaszországban megrendezendő tizenharmadik világbajnokságnak. A valaha szebb napokat látott magyar foci legjobbjai ezúttal ötödször hiányoznak a fináléból. Igaz kétszer, 1930-ban és 1950-ben igazoltan maradtak távol. Először ugyanis a klubok vonakodtak a hosszú tengeri utazás miatt hetekre rendelkezésre bocsátani játékosaikat, másodszor pedig a „vasfüggöny”, az elszigeteltség éveiben a politika szólt közbe, s így a magyar szövetség nem is nevezett a két dél-amerikai világbajnokságra. Azután kétszer a selejtezőkön bukott el a gárda. Előbb 1969 decemberében Marseille-ben, midőn a magyar labdarúgás Mohácsaként emlegetett mérkőzésen a csehszlovákok a megismételt döntő találkozón 4:1-es vereséget mértek Mészöly Kálmánékra, s 1973 tavaszán, amikor a svéd Edström fejes gólja a Népstadionban pecsételte meg annak a csapatnak a sorsát, amelynek a kapuját Bicskei, a jelenlegi kapitány védte. így aztán 1970-ben és 1974-ben a magyar válogatott nem vehetett részt a világbajnoki döntőn. S nem lehet ott 1990- ben Olaszországban sem. A bukás egyáltalán nem ezen az utolsó, spanyolok elleni találkozón múlt, amely a vendégek 2:0-ás vezetése után a hátsó vonalakból előretört robusztus ferencvárosi Pintér Attila két góljával döntetlenül végződött. A mintegy harmincezer néző sem volt csalódott, a közönség kórusa így hangzott: „Szép volt fiúk!” Ez a mérkőzés valóban szép volt, ám a többi csaknem kritikán aluli. A bukás szinte törvényszerűen következett be. A magyar labdarúgás Mexikóban, a szovjet válogatottól elszenvedett emlékezetes 6:0-ás vereséggel olyan mély hullámvölgybe került, ahonnan a jelek szerint egyelőre nincs kiút. A máig fájó mérkőzés óta például hatan adták egymásnak a kapitányi marsallbotot. Mezey György a szükséges értékelésről, a világbajnoki beszámolóról elfeledkezve Kuvaitba szerződött. Komora Imre, a Honvéd addigi edzője, Détári Lajos apósa lépett az örökébe. Azután változott a szövetség vezérkara. Az MTK-ból érkezett Verebes József nem egészen egy év múlva sértődötten mondott le, amikor pedig javában folytak az Európa-bajnoki selejtezők. Ekkor ideiglenes jelleggel Garami Józsefet, az edzőbizottság vezetőjét bízták meg a kapitányi teendők ellátásával. A pécsi mestert hetek múltán Bálint László, a Fradi egykori válogatottja követte. Kellő edzői gyakorlat hiányában nem tudta hasznosítani a profi labdarúgásban szerzett gazdag tapasztalatait. Ekkor Mezey Györgyöt hívták vissza, aki magabiztos nyilatkozatok után ismét bedobta azt a bizonyos törülközőt. Igaz, közben kirobbant a bundabotrány. Bebizonyosodott, hogy a Mezey kapitány által egyszer már megmentett játékosok, a jelenleg engedély nélkül Svájcban szereplő Nagy Antallal az élen adták-vették a mérkőzéseket. Köze! félszáz játékos keveredett vesztegetési ügyekbe, a vizsgálat érthetetlenül elhúzódott, és közben Mezey a selejtezők fontos szakaszában távozott. Bicskei Bertalan, a Honvéd, majd az MTK kapusa jött utána. Csakhogy a csapat előbb Mezey vezetésével Máltán, majd Bicskei irányításával Budapesten két értékes pontot vesztett a kis szigetország együttese ellen. Azután már hiába győzte le az északíreket Belfastban, hiába játszott jól a spanyolok ellen, bukásra volt ítélve, sorsa megpecsételődött. A mexikói világbajnokság óta eltelt három és fél esztendő alatt nemcsak hat kapitány váltotta egymást, hanem a szövetség elnöki, főtitkári tisztében is egymást követték a személycserék. Közben hallatlanul fellendült a játékosexport. Az egyre súlyosabb anyagi gondokkal küzdő klubok ugyanis a fennmaradás, a túlélés érdekében ma már egyetlen szerződési ajánlatot sem utasítanak viszsza. Még akkor sem, ha mondjuk az ígért százezer dollár jóval alatta van annak az árnak, amit az adott játékos a nemzetközi piacon megér. Az élvonalbeli klubokból két-három játékos szerződött külföldre, és így a spanyolok ellen például kilenc külföldről hazahívott magyar labdarúgó készülődött. Ilyen körülmények között szinte lehetetlen ütőképes csapatot formálni. Arról azután nem is beszélve, hogy a magyar labdarúgás jelenlegi egyetlen igazi klasszisa, Détári Lajos a válogatott mérkőzéseken legnagyobb igyekezete ellenére is csak közepes teljesítményre volt képes. A helyzet kilátástalannak tűnik. Laczkó Mihály, a szövetség jelenlegi elnöke, tervei közül csak azt tudta megvalósítani, hogy Török Péter főtitkár lemondott, a meghirdetett pályázaton viszont nem találtak megfelelő utódot, és így Czékus Lajos, az eddigi helyettes lépett előre. Az elnök a magyar labdarúgást kétszer is cserbenhagyó Mezey Györgyöt kívánta megbízni a teljes szakmai irányítással - elnökhelyettesi minőségben. Mezey azonban egyelőre nem vállal szerepet. Mint mondotta, majd akkor vállal, ha a tisztulási folyamat a magyar labdarúgást is eléri. Ám ami ezt a tisztulást illeti, ennek érdekében mindenekelőtt az egykori kapitány kedvencével, Nagy Antallal és társaival szemben kellene fellépni. De mi lesz addig?... S főleg hogyan tovább?... Erre sajnos nincs megnyugtató válasz! 6 J 5 VAD DEZSŐ
