Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-12-01 / 23. szám
36 SAJTÓTÜKÖR Formálódó koalíciók VILÁG Jön a jobb? - mármint egy jobboldali vezető koalíció az ország életében - teszi fel a kérdést a politikai hetilapban Körösényi András. A fiatal politológus szerint Magyarországon létrejöhet egy nagy jobboldali mamutpárt, pártszövetség, méghozzá a Magyar Demokrata Fórum, a Kisgazdapárt, a Kereszténydemokrata Párt és a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság részvételével formálódó Nemzeti Centrumnak nevezett koalicióból. Ennek nemcsak arra van esélye, hogy a parlamenti választásokon a legerősebb pártnak vagy pártszövetségnek bizonyuljon, hanem akár arra is, hogy parlamenti képviselői a mandátumok abszolút többségét megszerezzék. A közvélemény-kutatások adatai szerint ma Magyarországon a nemzeti retorikával, jelszavakkal, szimbólumokkal fellépő pártok a legnépszerűbbek, a szavazatoknak mintegy felére számíthatnak. A nem kommunista és nem baloldali, hanem polgári és konzervatív szavazótáborral lényegében a Nemzeti Centrumot alkotó MDF- kisgazda-kereszténydemokrata hármasság számolhat, hiszen mind a Magyar Függetlenségi Párt, mind Balogh páter hajdani pártja, a Független Magyar Demokrata Párt „fantompárt”, amelyik nem rendelkezik valóságos politikai erővel. A Magyar Néppártnak, a Nemzeti Parasztpárt utódjának pedig nem sikerült felvételt nyernie a nemzeti blokkba. E „nemzeti közép” tengelyében két párt áll: az MDF, amely a kommunista párt hatalmi pozícióm kivül rekedt ellenelitet alkotó vidéki középosztályt tömöríti, valamint az ugyanerre a bázisra épitő, ám polgáribb és agráriusabb hangvételű Kisgazdapárt. Olyan politikai blokk van kiformálódóban, amely nemcsak a kommunistákra - vagy a szocialistákra -, hanem az ellenzék más irányzataira is vereséget mérhet. Míg a politikai elemzők néhány hónapja az ellenzéki pártok szaporodása, valamint a kormánypárt szétesése láttán még Magyarország politikai „libanonizálódásától” tartottak, addig most attól, hogy a kommunisták hatalmi monopóliumát a nemzeti jobbközép pártjainak hatalmi hegemóniája váltja fel. A politikai színskála másik oldala, a baloldal meglehetősen széttagoltnak tűnik. A Világ politológus cikkírója ide sorolja a szociáldemokratákat, a Szabad Demokraták Szövetségét, a Fideszt, valamint a szocialistákat, a reformkommunistákat. De hát egy baloldali egységfront létrejötte éppen azért lehetetlen, mert kibékíthetetlen és hagyományos ellenzéke a kormánypártnak - a kommunistából szocialistává váltnak is - az SZDSZ és a Fidesz. Ez olyannyira így van, hogy sokáig az egypárti rendszerrel szemben hajlékonyabbnak mutatkozó Magyar Demokrata Fórum s vele együtt a történelmi pártok tűntek a mostani kormánypárt majdani lehetséges koalíciós partnereinek. Igaz, ma már az MDF-nek nemigen van szüksége a reformkommunista szövetségre, bár nem zárható ki egy ilyen nagykoalíció lehetősége sem. Ami a baloldalt, mint egy, a nemzeti jobbközéppel versenybe szálló lehetséges koaliciót illeti, benne a klasszikus baloldali erőnek számító Szociáldemokrata Párt még gyenge, nem sikerült eloszlatnia a párton belüli elvtelen klikkharcok keltette bizalmatlanságot. Ráadásul bázisa a nagyüzemi munkásság mellett elvileg a városi középrétegeknek az a csoportja, amelynek megnyerésére törekszik még rajta kívül a demokratikus ellenzékből kinövő SZDSZ csakúgy, mint az újjáalakult kormánypárt szocialistái vagy akár reformkommunistái. A Világ elemzése az elmúlt fél év nagy politikai vesztesének minősíti a Szabad Demokraták Szövetségét, hiszen a nagypolitikában kivivőd befolyása ellenére ez a párt nem tudta igazán elnyerni a tágabb közvélemény rokonszenvét. Az SZDSZ-nek liberális, emberjogi s egyben radikális demokrata politizálásával nem sikerült megnyernie a hagyományos nemzeti retorikára fogékonyabb tömegeket: úgy tűnik, a hetvenes-nyolcvanas évek urbánus ellenzéki értelmisége nem tudott kitörni marginális helyzetéből. így - véli a politológus - az SZDSZ nemigen számíthat sokkal jobb eredményre a parlamenti választásokon, mint a Horthy-korszak budapesti liberális pártjai, a Vázsonyi-, illetve a Rassay-féle párt, vagy pedig a Polgári Demokrata Párt és a Magyar Radikális Párt az Bihari Mihály a kormánypárt vereségéről A Magyar Rádió politikai, közéleti és kulturális magazinjaiban elhangzott legjobb vagy legérdekesebb interjúkat, jegyzeteket írásos formában közreadó 168 órában a Magyar Szocialista Párt esélyeiről nyilatkozik Bihari Mihály politológus. Két éve nagy visszhangot váltott ki és az állampárt felszínre törő válsága jeleként értelmeződött, hogy három másik társával együtt kritikus megnyilvánulásai miatt kizárták a Magyar Szocialista Mun-1945-47-es években. Ez pedig az új, háromoldalú tárgyalásokon megszületett választási rendszer mellett még ahhoz is kevés lehet, hogy egyáltalán mandátumhoz jusson. Egy olyan koalíció, amelyet az SZDSZ, a Fidesz és az MSZDP alkotnának, s amelyet az elemző „európai blokként” ír körül, a szavazatok negyedére-ötödére számíthatna a közvélemény-kutatás adatai szerint. De egy ilyen blokk létrejöttét megakadályozhatja az, hogy míg az SZDSZ és a Fidesz elvi alapon politizál, és elzárkózik a közös kormányzástól a jelenlegi kormánypárttal, addig a szociáldemokraták - hasonlóan a történelmi pártok politikusainak többségéhez - a politika klasszikus célját követik: a közhatalmi pozíciók megszerzéséért küzdenek. Ha a szociáldemokraták a szocialistákkal és a reformkommunistákkal lépnének szövetségre, a szavazatok 30-40 százalékát is megszerezhetnék. Ma csak egy ilyen reformkommunista-szociáldemokrata koalíció tűnik a nemzeti jobboldal potenciális ellensúlyának - állapítja meg a Világ politológus cikkírója. káspártból. A pártviszonyokat így alaposan ismerő, de más párthoz nem, Pozsgay Imre Demokratikus Magyarországért mozgalmához azonban csatlakozott politológus kifejti, hogy néhány szélsőséges személy vagy csoport eltávozásával az MSZP ugyan elhatárolhatta magát az elődpárt kellemetlen múltjától és tagjaitól, de őrzi magában mindazokat az ellentéteket, amelyek az MSZMP megszűnéséhez vezettek. Bihari Mihály szerint jobb lett vol-
