Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)
1988-02-05 / 3. szám
Tegyük még élőbbé a kapcsolatokat! BAJORORSZÁGI BESZÉLGETÉS DR. HABSBURG OTTÓVAL A starnbergi tó partja a wagneri operamesék világát idézi. Az ezüstpikkelyes víz felett szálló ködből, hattyúk suhannak elő, mint hangtalan Lohengrinek. Nächster Halt — vagyis a következő megálló — Possenhofen!” — szakítja meg a mesék fonalát a hangszóróból szóló figyelmeztetés és a müncheni gyorsvasút néhány perc múlva megáll a bajor királyok nyaralóhelyén, amelynek ikervároskája és valamikori lovasposta váltóhelye volt Pöcking. Itt él ma dr. Habsburg Ottó, keresztény szocialista képviselő, a strasbourgi Európa Parlament tagja, a Páneurópa Unió internacionális elnöke, az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó uralkodójának fia. Előzetes levélváltás után pöckingi otthonában kerestem fel a rendkívül aktív és a hazánkkal kapcsolatos kérdések iránt különösen érdeklődő politikust. A találkozó előtt azt is megtudakoltam tőle, hogy milyen nyelven készíthetjük az interjút, mire ő, mintegy magától értetődő természetességgel biztosított arról, hogy magyarul. Megvallom, mindaddig kissé kételkedtem ebben, amíg a találkozás első percei meg nem győztek arról, hogy magyar nyelvtudása tökéletes, amint azt a hangfelvétel itt következő leírása bizonyítja. A szövegen csupán annyit stilizáltam, amennyit az élőbeszéd papírra vetése elengedhetetlenül igényel. — Gyakran ütköznek meg külföldön élő magyarok, ha megkérdezik tőlük, hogy mitől beszélnek olyan jól magyarul. Amire rendszerint azt felelik, hogy azért, mert ez az anyanyelvűk. Ha önnek teszem fel ezt a kérdést, bizonyára nem sértő, mert hiszen az ön anyanyelve nem magyar. Mégis tökéletesen beszél magyarul, talán még szabályosabban, mint mi, otthon élő magyarok. — Azt talán nem, de azért mégis anyanyelvem, mert kezdettől fogva magyarul beszéltem; németül és magyarul egy időben. Ez talán az oka annak, hogy megtartottam a nyelvünket. Vannak alkalmak, amikor olyan magyarokkal találkozunk, akik tizenöt vagy húsz éve jöttek el otthonról, és már nem beszélnek rendesen magyarul. Ez sajnálatos, de tény. Természetesen, be kell ismernünk, hogy a mi nyelvünk nagyon nehéz. Ha az ember nem tartja meg kemény akarattal, akkor nem tudja megtartani, akkor elveszik. Ezt, főleg Amerikában látjuk, sajnos. — Szabad megkérdeznem, hogy kitől tanult ön magyarul? — Amikor még egészen kisgyermekek voltunk — az Etelka nővérem és én —, volt nálunk egy magyar nővér. Tőle tanultunk magyarul. És apám is beszélt magyarul, ami akkor természetes volt. — A közelmúltban egy könyvkiadó megbízásából kértem adatokat öntől egy életrajzi lexikonhoz, és így betekintést nyerhettem az ön széles körű képzettségébe. Beszélne a tanulmányairól? — Nagy előnyöm volt, hogy az események folytán több országban folytathattam a tanulmányaimat. A feladatokat mindig két nyelven tanultam, magyarul és németül. A magyar programot átdolgoztam németre, illetve az osztrák programot is magyarra. Ezen kívül még franciául is tanultam, -mert az egyetemen, Louvenben francia nyelven folyt akkor az oktatás. 98— Mely egyetemeket látogatta? — Csak a louveni egyetemet Belgiumban. Az a legrégibb belga egyetem, amely akkor még egységes volt, azóta kettévált, egy flamand és egy francia nyelvű egyetemre. Abban az időben francia nyelvű volt, pár flamand kurzussal. — Milyen tárgyakat hallgatott? — Politikai tudományokat, egy kissé bölcsészetet ... de főleg politikai tudományokat és abból is doktoráltam. Az akkor még komolyabb tanulmány volt mint ma, mert ma inkább csak politikai teóriát tanulnak, annak idején még jogi, technikai, biztosítási kérdésekkel, és így tovább, is foglalkoztunk. — Tehát mindazokkal a tárgyakkal, amelyek az államvezetéssel kapcsolatosak. — Ügy van, és akkor még nagyon jó volt az egész. Történelmet is tanítottak . . . nagyon ió program volt. — Mikor volt mindez? — Huszonkilenctől harmincnégyig tanultam ott. — Tudomásom szerint, az ön családjának azokat a tagjait, akik az uralkodás rendjében Í következtek, igen nagy gonddal készítették fel jövendő hivatásuk gyakorlására. Olykor az uralkodók hitveseit is. Gondolok itt Erzsébet királynéra például, akinek magyar tanárai is voltak. Horváth Mihály professzor történelemre, Deák Ferenc jogra tanította. Felkészítették e családtagokat a korona alá tartozó országok államiságának ismeretére. Kik voltak az ön magyar tanárai? — Magyar tanáraim, először is a magyar bencések voltak, akik mindaddig oktattak, amíg az egyetemre nem kerültem. Ezen kívül volt még egy pár professzor, mint Molnár Kálmán és Ady professzor, a híres költő öccse. — Ady Lajos? — Igen, Ady Lajos. Nagyon jó tanár volt, és magyar irodalomra tanított. Molnár Kálmán professzor pedig magyar közjogra. — Ez hol történt? — Belgiumban. Akkor ott éltem. — Legutóbbi könyvében nagy szeretettel emlékezik anyai nagybátyjára, Bourbon Sixtus hercegre, akit első tanítómesterének nevez, aki bevezette a tudományokba. Beszélne róla? — Először is jó író volt, ami nekem tetszett, mert a jó írók iránt mindig különösen érdeklődtem. Ezen kívül, keményen dolgozó ember, és rendkívül erélyes volt. Biztos, hogy ha tovább él, nagy politikai szerepet játszott volna Franciaországban, mert nagy francia patrióta volt, de túl korán halt meg. — A magyar történeti munkákban igen szűkszavúan emlékeznek meg az ő békemiszsziójáról. — Pedig ő volt a motorja az egész béketárgyalásnak. Amikor apám a trónra került, kapcsolatokat keresett Franciaországgal és az antanthatalmakkal, hogy békeszerződést köthessen, mert elsőként értette meg azt — korábban, mint a legtöbb ember —, hogy nem tudjuk megnyerni a háborút. Másodszor pedig, azt tartotta, hogy minden óra, ameddig még a háború tart, értelmetlen. Már első kijelentéseiben is elmondotta, hogy mindent meg fog tenni a béke érdekében. Mivel pedig közeli rokona volt a francia hadseregnél, akinek komoly politikai kapcsolatai voltak Franciaországban, egészen természetes volt, hogy őt felhasználta a közvetítésre. Támogatást kapott ekkor Aristide Briand, francia külügyminiszter részéről, aki mindig a béke embere volt, Albert belga királytól, és — ezt csak később tudtam meg — Lloyd George brit miniszterelnök részéről is. Eddig mindig azt hittem, és ezt mondottam is többször, hogy Lloyd George nem volt a béke barátja, de most, amikor megnyitották az angol archívumokat, kiderült, hogy ő is a béke mellett kardoskodott. A nehézségek inkább olasz részről és bizonyos francia politikusok részéről támadtak. Így nem sikerült a dolog, de akkor lett volna az utolsó pillanat, amikor még meg lehetett volna oldani az európai problémákat, és egy ió békéhez lehetett volna jutni. Főleg pedig, több millió ember életben maradhatott volna, akik ezt követően elestek a háborúban. Az apám ugyanis kint volt a fronton és tudta, hogy mi a háború, ez az őrültség. — Tehát, ha jól értem, ön meg van arról győződve, hogy 1916—1917-ben, az ön édesatyjának trónra lépése után, komoly esély volt a háború befejezésére? — Igen, akkor még lehetett volna, de nem sikerült az említett ellenállások következtében. Az lett volna az utolsó komoly lehetőség! — A Monarchia osztrák és magyar vezetői részéről volt ellenállás? A politikai, vagy a katonai vezetők részéről? — A politikai vezetők részéről volt ellenállás, úgy Ausztriában, mint Magyarországon. Habár Magyarországon kevesebb volt, mert apámnak sikerült pár olyan minisztert kineveznie, mint Vázsonyi Vilmos, vagy Esterházy gróf, akik a béke emberei voltak. Osztrák részről sokkal nehezebb volt, mert az osztrák parlament ellenállt. Bizonyos mértékben most értem meg, amikor az Európa Parlament tagja vagyok, hogy mik a nehézségek egy több nemzetiségű parlamentben. Habár azt kell mondanom, hogy ennek vannak nagy előnyei is, de voltak nagy nehézségek, például a „Grossdeutsche” irányzat részéről, akiket inkább Berlinből irányítottak. — Ez az irányzat nagy befolyással lehetett a katonai vezetésre. — Biztosan. Conradi vezérkari főnök például és mások, de voltak, akik ezzel nem értettek egyet. Például, Boroevic, egy horvát tábornok, aki nagyon bátor katona volt. ö a béke embere lett volna, ha nyűik rá lehetősége, vagy Arz, aki Erdélyből származott. Származása szerint erdélyi szász volt. — Néhány évvel ezelőtt hallottam először az osztrák rádióban, hogy a Szentszéknél lépések történtek Károly királynak, az ön édesapjának boldoggá avatása érdekében. Mit tudhatunk erről? — Az én részemről nem tudhatnak semmit. Amikor ez a dolog megindult, én már aktív politikus voltam, én nem akartam, hogy valami, ami csakis vallásos kérdés lehet, politikai színezetet kapjon. Ha én érdeklődöm a 18
