Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)

1988-11-18 / 22. szám

—v\*l/ y

kezik. Aztán ahogy teltek a napok, az újságokat kezdtem böngészni, hátha valami szörnyű hírre akadok: Szerelmi dráma, féltékeny férj megölte a feleségét. Ezzel sem jutottam semmire. Címét, telefonszámát nem ismertem, nem tudtam, hol keressem. Három hét múlva jelentkezett. Annyira fel voltam indulva, alig tudtam kifejezni magam. Mi történt veled, miért csak most, már azt hittem... Mit hittél? Beteg voltam, helyesebben most is beteg vagyok, alighanem tüdőrák. Ne bolondozz, egyáltalán nem bolondozom, halálosan komoly. Megint nem találtam a kellő szavakat. Meg vagy lepve, mi? Van egy tüdőszakorvos barátom, ő majd megvizsgál. Ha gondolod, bár valószínűleg semmi értelme. Gyorsan lediktáltam a címet

és a telefonszámot. ígérd meg, hogy elmész, most azonnal. De nem oda ment, félóra múlva nálam csengetett. Meg se várta, hogy a szobába érjünk, az előszobában kezdett vetkőztetni. Egyáltalán nem látszott betegnek, még szenvedélyesebb volt, mint az első éjszaka. Képzeld, a férjem meg akart erőszakolni, de nem hagytam magam. És egy taxisofőr is. Egy taxisofőr? Most mit bámulsz? És még ki? Más nem, de én úgyis már csak veled fogok lefeküdni. Vedd tudomásul, gyereket akarok tőled, az is lehet, hogy máris állapotos vagyok. És a tüdőrák? Te mindent túlságosan komolyan veszel. Nem kell olyan komolyan venni, amit egy nő mond Hála isten, sóhajtottam, te aztán alaposan meg tudod ijeszteni az embert. Azért ahhoz a hogyishívják orvosbarátodhoz elmegyek, talán már holnap, rendel délelőtt? Rendel. Jó, utána fölhívlak. Ezzel búcsúzott. A nagy sietségben ismét elfelejtettem elkérni a címét, s mivel vezetéknevét sem közölte, a telefonkönyvből se tudtam kikeresni. Ezúttal egy hónapig nem adott hírt magáról, két információba kellett kapaszkodnom, ezek se tőle származtak, de vele voltak kapcsolatban. Nálam járt új menyasszonyod, újságolta tüdőgyógyász barátom, akivel egy heurigerben futottunk össze. Mit vagy úgy elkámpicsorodva, ő így mutatkozott be, mindjárt sejtettem, hogy csak valami futó kaland. És? Kérdeztem, mert addigra kapcsoltain, hogy Yvonra céloz. A tüdejének semmi baja, hanem édes öregem, inkább a máját kellene megvizsgáltatni. A máját? Ezt hogy gondolod? Hát iszik ez a leányzó, és nem úgy ám, mint mi, amikor reggel bevánszorgott a rendelőmbe, teljesen grogi volt, a szemén láttam, hogy alkoholista. Ilyenkor mit csinál az ember? Hadartam fahangon. Ilyenkor? Barátom kissé elkomorult. Sürgős elvonókúra. De talán még ennél is sürgősebben hagyd fa-EGRESI ZSUZSA

(Olaszország) rajza

képnél ezt a nőt, nem sok boldogságot ígér.

Persze, fűzte hozzá, ismersz, utálom a tanácsadást. A másik találkozás sem volt vidámabb. Ezt a hírvivőt az antik világban azonnal lenyilazták volna. Véletlenül tévedt be hozzám, az ő meghatározásával élve, és nálam felejtkezett. Szószátyár, joviális öregúr volt, jóformán mindenre kitértünk, a végén, a hiányos névismeret dacára, körülményes tapogatódzások után még az is kiderült, hogy Yvonnal egy faluból valók. Elismételtem az autószerencsétlenség történetét. Hasát fogta, úgy nevetett. Nahát, ekkorát gurítani, lelkendezett. Bár ami azt illeti, némi áttétellel autószerencsétlenségnek is lehet nevezni. Miért, hogyan volt? Tudakoltam megszeppentem Úgy, kérlek szépen, hogy Yvon mamája igen huncut némber volt, szerette az ipart, egyszer azzal a híres íróval, ejnye, hirtelen nem jut eszembe a neve, állt össze. Csakhogy az író nős volt, s amikor Yvon megszületett, új mamát kellett neki keresni, mert az az asszony úgy ivott, mint a kefekötő. Egyébként alma nem esik messze a fájától, úgy hallom, Yvon is iszik. És? És semmi, ennyi az egész. Az író szerzett egy rendes családot a zabi lányának, azok örökbefogadták. Legalább a történet vége igaz, már ami az örökbefogadást illeti, vigasztalgattam magam. Különben is semmirevalö nő, alkoholista, mi közöm hozzá. Amikor azonban végre jelentkezett, majdnem kiejtettem kezemből a telefonkagylót. Hogy vagy? Kérdezte, mintha tegnap találkoztunk volna utoljára. Kitünően. Ennek örülök, én viszont rengeteget szenvedtem. Szenvedtél, miért? Nem tudok nélküled élni. Ezt egyáltalában nem vettem észre. Egy teljes hónapig tűvé tehettem volna érted a fél világot. Már egy hónapja nem találkoztunk? Ne mondd, ez fel se tűnt.

Talán azért nem, mert mindennap beszélgettem, még álmodtam is veled. Kisfiúnk is volt, nagyon helyes, szőke srác, vele utaztunk hármasban távoli szigetekre, egyszer hajótörést szenvedtünk, és akkor úgy éltünk, mint Robinson Crusoe. Mikor látlak? Bármikor, felelte, ha akarod, most is. Fél óra alatt odaérek. Öt és fél óráig vártam rá.

Valóban hamar ideértél, fogadtam. Egy vak tanítónőt segítettem fel a villamosra. S ez annyi időt vett igénybe? Igen, mert aztán hazáig kísértem. Nyeltem egyet. És azzal az autószerencsétlenséggel hogyan volt? Melyikkel? Pislogott rám ártatlanul. Hát ahol a szüleid szörnyethaltak. Ja, azzal, hát az régi história. Annyira régi, hogy talán igaz se volt, tettem hozzá. Jé, te úgy látszik nálamnál is jobban tudod az életrajzomat. Én nem, de van egy ismerősöm, földid, megmondtam a nevét. Semmi meglepetést nem mutatott. Az le van szarva. Miért, mert netán túlságosan ismer? Nem, nem azért, hanem mert {Jletykálkodó vénember. Jó, hagytam rá, szóval az autószerencsétlenség igaz. Természetesen.

Az orvos barátom szerint sokat iszol. Ne mondd! Hát ő is le van szarva. Egyébként micsoda kispolgári duma ez. Ki nem állhatom, ha valaki prédikál. Vedd tudomásul, két hét óta egy kortyot nem ittam. Akkor már csókolóztunk. De hiszen most is konyakízú a szád. Köhögés elleni orvosságot szedek, annak van ilyen illata. Feladtam a vitát, ölembe ült, mindkét karjával átölelt.

Hadd pofázzon mindenki, mondta, nekem csak hozzád van közöm, a többiek tehetnek egy szívességet. Két napig maradt nálam. Első nap ki se mozdultunk a lakásból. Másnapra olyan farkaséhség fogott el, hogy azt \ 'A indítványoztam, menjünk el egy jó vendég- / i-\/

11