Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)
1988-11-18 / 22. szám
elriasztott ványadt kis tatárlovak csak a hideg fényű sínpár szeli ketté a felismerhetetlenségig elkeresztelt falvakat darvadozva el-elbóbiskolsz a rideg műanyagülésen a fizikai dermedtség lassan kezd felülkerekedni a magatehetetlenség tudatán az elaléló testtel együtt hűl ki az akarat milyen jelképesen szép lenne ha repülés közben történne meg veled is mint a napokban megfagyott kanalas gémekkel csakhogy te itthon vagy mindvégig itthon voltál áltatás csupán ez a pillanatnyi önkívület melyben már nem az ösztön óvja üvölti rejti benned az anyanyelv szavait csak álmodban úsznak el a leghalkabb sóhajok a legrégibb hangalakok mint egy borókaág egy megsérült árkád a szél a semmibe fújja őket akár egy halott madár haszontalan tolláit LÁSZLÓFFY CSABA (Románia) Mikor jön Csíkmadaras ? gyümölcsfák virágai haldokolnak hangtalanul a hó alatt mintha a természet is dacolna a termékenység beígért békés idejével ki-kihagynak vagy késnek a beérés boldogító pillanatai miért nem térhet ki az ostoba indulatok elől ez a zötyögő személyvonat? Útitársaid kezében újság vagy könyv mely ilyen kedvet szegő koravén napokon megkísérli életben tartani a hiszékenységet a párával dúsított fülkehomályban még ezt olvasod „Egy keleti... trükkjei...” (közben a havas káprázat egy-egy szót kitöröl szemedből) „az arénában, a porondon, a fűrészporban ...s mindenki azt hiszi, hogy márványból, holott az egész szomorú, csalóka... újságpapírból van” Csíkmadaras következik vagy már elhagytuk? a májusi tél az egészséges elmével dacolva körülöttünk buldózerként dübörög behunyt szemünkben nyitva az ég valahol messze nehéz faragott kapu súlyával zuhan a világra a naplemente A káDolnásfatvi temetőben ♦FOTÓ: SZACSVAY IMRE Kamaszként halnak meg az álmodozók a századvégre maguk az álmok is meghalnak élve temetkeznek a költők mi lett volna Petőfi lángolásából ezen a kilátástalan útszakaszon ahol többszázéves késéssel is számolni kell? a világtavaszt egy lőre kioltotta a májusi hófúvás a kifosztottság tekintetével fogad a táj de te szíveden berendezkednél végre egy kis 4 ' * unalomra %hisz mióta lemaradtak már mögötted az időben ekkorod „tüzes vasparipájától" örökre v-
