Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)
1988-11-18 / 22. szám
MÁNDY IVÁN Kabinszúnyogok- Azt is tudom, hogy még fizetett is érte, hogy kihozhassa a bordélyból.- Nem igaz.- Azt is tudom, hogy a földjeit adta el, hogy kihozhassa a feleségét, és hogy megvegye ezt a vacak csárdát.- Nem igaz.- De igaz - mondta a hordókészítő. - Nekem hiába akar hazudni. Ismerem az ilyenfajta embereket, mindig hazudnak.- Menjen most már haza - mondta Váry. Sokan voltak benn a csárdában. Váry halkan beszélt, a hordókészítő viszont annál hangosabban, többen is odafigyeltek már.- Maga szereti a pénzt. Higgye el nekem, ezzel az asszonnyal több pénzt kereshetne, mint a vacak csárdájával. Gondolja csak meg.- Menjen haza - mondta Váry. - És többet ne jöjjön ide.- Rengeteg ilyen ember van, mint én - mondta a hordókészítő -, akik élvezik az életet. Sok pénzt kereshetne a kedves fiatalasszonnyal.- Azonnal menjen ki - mondta Váry. - És ne jöjjön többet ide. A hordókészítő kitámolygott, ők pedig egész este a vendégek körül foglalatoskodtak. Zárás után, amikor a pénzt összeszámolták, az asszony sírva fakadt.- Megölöm azt a vörös hajú disznót, ha még egyszer ide mer jönni - mondta akkor Váry. A hordókészítő két nap múlva ismét megjelent. Váry látta, amint a csárda elé kanyarodik a kerékpárjával, és kiment eléje.- Ne dühöngjön, öregem - mondta vigyorogva a hordókészítő. - A magafajta emberek sohasem szoktak komolyan haragudni. Meg aztán, ebben a korban nem ajánlatos. Váry előrenyújtotta jobb kezét, és torkon ragadta a hordókészítőt. Egy kézzel szorította a torkát, a hordókészítőnek kidülledtek a szemei, próbálta lefejteni Váry ujjait, véresre karmolta a kezét, de Váry csak akkor engedte el, amikor már megkékült az arca. A hordókészítő a fal mellé roskadt. Jóval később tudott csak talpra állni, akkor felült a kerékpárjára, és szó nélkül elkarikázott. A csárda nem sokkal hajnal előtt gyulladt ki, és mire megvirradt, telje-, sen porig égett. A régi csontszáraz épületnek még a falai is leomlottak. Az asszony hangosan zokogott. Váry átölelte a vállát, és azt mondta:- Elmegyünk innen, és megint nagyon boldogok leszünk.- Ne haragudj rám - mondta az asszony.- Nem haragszom - mondta Váry. - Most elmegyünk innen, és nagyon boldogok leszünk. Majd meglátod.- Biztos, hogy nem haragszol rám?- Nem haragszom. Elmegyünk, és boldogok leszünk. Jobb is, hogy leégett ez a vacak csárda, sohasem szerettem. Csak az a barlang... még most is érdekel, hogy mire szolgálhatott. Le akartak még egyszer menni a pincébe, hogy megnézzék azt a hoszszú, sötét barlangot, de a beomlott falak eltorlaszolták a pince bejáratát. Elhatározták, hogy később egyszer majd visszajönnek, eltakarítják a romokat, és lemennek a pincébe. De hamarosan kitört a háború, és ők nem jöttek többet vissza. Fakószőkék. Áttetszőek, akár a levegő. Beleragadva a kabin falába. Fürtökben lógnak egymáson. Összetapadnak. Örökös várakozásban. Mit lehet tudni! Talán éppen most bukkan fel valaki a strand sétányán. Egy magányos férfi. Egy szerelmespár. Egy egész család. Jöjjenek! Csak jöjjenek! Férfi? Nő? Szinte mindegy. A kabinszúnyogok nem tesznek különbséget. Akadnak persze ínyencek. Akiknek kedvenc tája egy női mell. Egy meghatóan kedves fülcimpa. Egy férfi büszke homloka. Egy gyerekpopsi. De a legtöbbje igénytelen. Megtörténik, hogy mindjárt rázúdulnak a vendégre. Hisztériás, felajzott pillanat. De azért inkább a magányos akciókat kedvelik. Nem rohanják le mindjárt a kabin vendégét. Csak rendezkedjen be, helyezze magát kényelembe. Kenje be az arcát napolajjal. Az arcát, a vállát, a karját, a lába szárát. Gondosan, alaposan. Nézegesse magát a tükörben. Próbálja elsimítani a ráncokat a szeme alatt. Az arc lassan eltávolodik a tükörtől. A vállon megjelenik egy szúnyog. Békésen, szinte kecsesen. Mintha egy virágszirom hullott volna rá. Talán éppen a kabin üzenetét hozza. A másik vállra is ráröppen egy társa. De éppen csak egy pillanatra. A csipés hátulról jön, a dereka felől. Szúnyogfelhő repül az arcába. A vendég forgolódik, csapkod. Tehetetlenül, kétségbeesetten. Lezuhan a padra. A szúnyogok eltűnnek. Csupán egyetlenegy a térden. Barátságosan, enyhe bűntudattal. Mint aki elnézést kér ezért az inzultusért. Ne ebből ítéljen meg bennünket! Váratlanul a térd mögé csúszik. Egy aljas csípés, és már sehol. Egy vendég könyvet hoz magával. Ledől a padra. Átadja magát az olvasás önfeledt örömének. Egy szúnyog a könyv lapján. Mintha már régen ott ácsorogna. Egy könyvbarát. Egy érdeklődő. Tulajdonképpen a tudományos munkákat kedveli. A regényeket kissé megveti. Egyáltalán, megválogatja az olvasmányait. Ezt a könyvet mintha már ismerné. Hajítsa el, uram! Fabatkát se ér! Ostoba szerelmi ömlengés! Ingerülten belerepül a férfi arcába. Akad, aki aludni próbál a kabin padján. Pihenjen, csak pihenjen! Aludja ki magát, hiszen bizonyára kimerült, agyonhajszolt! A szúnyogok körülötte röpködtek. Mintha őrködnének az álma fölött. Váratlanul lecsaptak rá. Valósággal ellepték. Talán itt akarják elfogyasztani... ?! Hová gurult a fiúcska labdája? Hát persze, hogy a pad alá! De hát éppen itt kellett labdázni! Nem tudta megvárni, amíg kiér a partra?! Utánabújt, hogy előhalássza. A hátán, a vállán szúnyogok. Több hullámban érkeztek. Akárcsak a szurkolók hada. Mi van azzal a labdával? Megtaláltuk? Vagy mégse? Ó, az szörnyű lenne! A kabinszúnyogok mindig számíthattak vendégekre. Nem panaszkodhattak. Akadtak persze üres napok. Eső verte a kabin falát. Ilyenkor nem várhattak vendégeket. Bár néha a legvadabb időben is betévedt valaki. Behúzódott. És a szúnyogok igazán megbecsülték. Egy pillanatra se hagyták magára. És különben is! Annál nagyobb az öröm, ahogy újra hallották a régi vendégek hangjait. Azokat a közeledő hangokat.- Flórián! Pumpáld fel a gumimatracot!-Hát persze! Én...! Mindig csak én! A pumpa nehézkes fújtatása. Kedves, gunyoros nevetés. Elnyűtt, öreges hang. Mit szól ehhez az orvosságdráguláshoz? Ingerült hang: És ezt éppen itt kell megbeszélni? A strandon?!- Miért? Miről lehet a strandon beszélni? Mégis, miről?! Egy társaság hangjai:- Tudjátok, kik rabolták el a francia impresszionistákat? Kiknek a birtokában van Claude Monet?- Nem érdekel Claude Monet! Fölforrok ezen a rohadt napon!- Jó, jó, de azért mégis...- Hol a kabinkulcs? Már megint elrejtettétek!- Mi az, hogy elrejtettük?! Mit akarsz ezzel?!- Mindig ezt csináljátok!- Ha tudni akarod, a kabinkulcs éppen nálam.- Hát akkor csak add ide!- Már megint te vetkőzöl először?- Hol az a kulcs?- De hát te olyan lassú vagy! Lassú és kényelmes! De akkor már nyílt a kabin ajtaja. Belépett az első vendég. Aki mindig olyan lassú és kényelmes. Miért is sietne? A szúnyogok rátapadnak a falra. Láthatatlanok. Mozdulatlanok. Ők aztán tudnak várni! És ezek igazán örömteli pillanatok! Rettenetes pillanatok, a hiábavaló várakozás pillanatai. A vendégek elmaradtak. Olyan váratlanul, olyan hirtelen. Még egy kósza csavargó se tévedt be. Senki. Egyáltalán senki. Mi történhetett? Panaszok érkeztek illetékes helyre? A kabinok állapota tűrhetetlen. Nincs takaritás. (Ősidők óta!) Koszfészek. Szúnyogok tanyája. A kényelemről már ne is beszéljünk. Ott fent pedig ítéletet hoztak? Döntés született? Felgyújtják a kabinokat? Lángoló kabinsorok végig a partokon? Vagy egyszerűen csak bezárják őket? És most már végképp magukra maradnak? Odabent a kabinszúnyogok céltalan, tébolyodott röpködése, kavargása. Egyszerre eltűntek. Belevesztek az üres levegőbe. A halott levegőbe. 59
