Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)

1988-02-05 / 3. szám

— Még nem számoltam össze.

Nem kíváncsiskodom tovább. (Csak tájékoztatás végett: egy újságcikkben nyolcvanszázmillióra taksálták a Pintér Művek értékét.)

Utunkat gépkocsival folytatjuk, a nemrégiben felépített „külső telepet” látogatjuk meg. Autózás közben meglátok egy sárga elektromos targoncát, azt vagy ugyanolyat, mint a műhely udvarán.

— Ez is a gyáré? — kérdezem tőle.

— Nem tudom — feleli először, majd határozottan leszögezi: — Biztosan nem, mert én nem engedném ilyen piszkosan járni az utcán.

A telep: a drótkerítés mögött két hosszúkás, félkör ívelésű barakk áll. Köztük felújításra váró kishajó látható, felbakolva.

— Az öné lesz?

— Igen is, meg nem is. A vállalat dolgozói számára újítjuk fel.

Furcsálkodva nézhetek, mert hozzáteszi:

— Már van egy kis nyaralónk, a dolgozóink ott üdülhetnek. Jövőre ez a hajó is a rendelkezésükre áll. A hamarosan felépülő új üzemépületben — mert ezeket a telepeket már kinőttük, s kaptunk a tanácstól telket — lesz étterem és tíz férőhelyes szálloda is. Rengeteg ügyfelem utazik ide, és magas a szállodaköltség.

— Az, hogy valaki vállalkozásba kezd, általában nem meglepő. Az sem, ha sikeresnek bizonyul. De ez a gazdasági sikerek nyomán kialakult gyár ma még szokatlan Magyarországon. Hogy fogadták az emberek itt, Kecelen?

— Kecel egy kis falu, még hazai mértékkel is. Igaz, régebben is szerepelt az újságokban, a tévében. De akkor a titkos pálinkafőzésről voltunk híresek. Most meg a Pintér Művekről híres Kecel. Ez azért egy fokkal jobb, nem? Ma már nemcsak irigyelnek, néha büszkék is a keceliek erre az üzemre. Főleg, amióta sok pénzt is hoz a községbe.

— Konfliktusa akadt-e?

— Hinné, ha azt mondanám, hogy nem? Akadt. Például az egyik szomszéd feljelentett, hogy elvesszük tőle az áramot, vibrál a tévéjének a képcsöve. Igaza volt. Előtte ugyanis hiába kértem az elektromos művektől a hálózat bővítését. Ezután megcsináltathattam a saját költségemre. Kilencszázezer forintomba került. Azután új utat is építettem az utcában. Így hát nemcsak zaj van, haszon is akadt abból, hogy itt az üzem. Üj orvosi endelőt épít a község. Abban benne vannak az általam adóba befizetett milliók is.

— Láttam a parabolaantennát a hátsó udvarban, s valaki azt mondta, azon töri a fejét, hogyan lehetne kábeltévét csinálni a faluban, hogy minél többen nézhessék a műholdas adásokat.

— Maradjunk egyelőre annyiban, hogy az antennát kísérleti célokra kaptam a Videotontól.

Beszélgetés közben beérünk a barakkba — amely belülről tágas szerelőcsarnok. A munkások öreg gépeket újítanak fel.

— A német szövetségi köztársasági Würth céggel már évek óta üzleti kapcsolatban állunk. Eleinte alkatrészeket gyártottunk felújításra kerülő gépjeikhez. Ma már mi foglalkozunk a teljes géppel, s még így is olcsóbban jönnek ki.

Erről a cégről már olvastam valamelyik, Pintér Józsefről szóló cikkben. Amikor az első legendák megszülettek a keceli gyárosról, az egyik úgy szólt: „Olyan fontos ember, hogy egy nyugatnémet cég repülőt bocsátott a rendelkezésére.”

— Nem egészen így igaz — helyesbít Pintér József —, de valóban előfordult, hogy fontos tárgyalásra repülővel jöttek a cég emberei, s megtörtént, hogy repülőt küldtek értem, bogy gyorsabban érjek oda. Ez másnak természetes, tekintsük mi is annak.

A csarnok egyik sarkában hatalmas gépmonstrum terpeszkedik.

— Olaszországi megrendelésre készült — mutatja Pintér József —, szintén prototípus. Akkumulátorokhoz gyárt úgynevezett páncélszövetet. Ennek segítségével a másfél-ikét éves élettartamot meg lehet növelni hat-hét évre.

— Azt mondta, találmányok megvalósításával foglalkoznak. Ez magas fokú technológiaiszellemi hátteret kíván. Hogyan sikerült ezt megteremtenie?

— Már a szakmunkástanuló-iskolában kinézem magamnak, hogy kiket szeretnék idevenni. Ezek a fiatalok azután nálam végzik a szakmai gyakorlatot. S az sem mellékes szempont, hogy a nálam dolgozók mindig legalább egy ezressel többet kapnak, mint bárhol máshol.

— Nem titok, hogy harcok dúltak és dúlnak ma is az üyesfajta tevékenység minősítése, elismerése körül. Mégis: láthatta, a legnagyobb magyar vállalatok partnerükként kezelnek, ma már külföldön is ismerik a nevem. A magyar ipar számára szükségesek az ilyen mozgékony, precíz munkát végző kisüzemek. A kormánynyilatkozatokban is ezek támogatásáról olvashatunk. Ez az álláspont tükröződik az 1988. január elsején életbe lépett adórendeletből is. Sokan szidják, de számomra kedvező, mert ezentúl hetvenöt százalékos adókulcs helyett csak hatvan százalékot fizetek. Állítom, hogy a jövő az ilyen vállalkozásoké. Van jövőnk. Ebben hinnem kell, mert csak így van értelme a munkámnak.

POKORNY ISTVÁN

13